Jelentős ökológiai károkat okoz a kémiai szúnyoggyérítés

Az ökoszisztéma pusztítása leggyakrabban idegméreggel történik, pedig más módszerekkel is eredményesen gyéríthetnénk a csípős rovarokat. Kántás Zoltán civil környezetvédő szerint, ha meg szeretnénk előzni a zavaró szúnyogártalmat, akkor a lárvák kifejlődését kellene megakadályozni.

Kántás Zoltánt már kisgyerekként magához vonzotta a természet, különösen a rovarok és kétéltűek világáért lelkesedett, lekötötte az állatok csendes megfigyelése. A környezetvédelmi méréstechnikus civilként a Future of Debrecen elnevezésű önkormányzati, környezetvédő szervezettel közösen lakossági szemléletformáló, biológiai sokféleséget segítő projekteken dolgozik. Az idén két vadvirágos, kímélően kaszált területet alakítottak ki a város déli peremén. Kántás Zoltán emellett újságíróként is tevékeny, rendszerint olyan témákat választ, melyek egy-egy természeti probléma feltárása kapcsán igyekeznek az emberek ökológiai ismereteit bővíteni.

“Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a hétköznapi cselekedeteink milyen hatással lehetnek a közvetlen környezetünk élővilágára. Pl. a tarlóra nyírt fű favorizálása, a változatos, rovarbarát gyepek kialakítása helyett, vagy az országos kémiai rovarirtás gyakorlata, amit „szúnyoggyérítésnek” szokás becézni.” – fogalmazott a környezetvédő.

Megkeresésünkre az állatbarát mesélt a szúnyoggyérítés égető problémáiról, a környezetkímélő megoldások szükségességéről, és a lakosság tájékoztatásának fontosságáról.

Milyen károkat okozhat a kémiai szúnyoggyérítés? Milyen szereket használnak az eljárás során?

Először is szeretném leszögezni, hogy nem a szúnyogokat védem. A „gyérítésük” ökológiai szempontból ugyan mindenképpen káros, de bizonyos mértékben mégis szükséges, hiszen a szúnyogártalom nemcsak kellemetlenséget, hanem egészségügyi kockázatot is jelenthet. De nem mindegy, hogy milyen módszert alkalmazunk.

A hazai kémiai szúnyoggyérítés gyakorlata egy sok évtizedes hagyományban gyökerezik, melyet nagyon nehezen akarunk elengedni. Pedig egyrészt ökológiai károkat okoz, hiszen egyáltalán nem csípőszúnyog-szelektív, másrészt mégiscsak idegmérgekről van szó, így ez egészségünk szempontjából is vethet fel kérdéseket. Azok a szerek, melyeket gyerekkoromban, a 80-as, 90-es években szórtak ki a repülőgépekről már rég kivonásra kerültek egészségkárosító hatásuk miatt. Egész pontosan a  malathion 1982-ig, a dichlorvos 2007-ig, a permethrin 2009-ig volt használatban.

Személyes, bár laikus véleményem, hogy a laboratóriumokon kívüli való életben, a minket érő vegyi és egyéb kölcsönhatások össztüzében az évtizedek alatt kialakuló lehetséges hatást lehetetlen modellezni.

Ma a deltamethrint használják a szúnyoggyérítésben, mely a hatóságok közlése alapján a kijuttatott, csekély koncentrációban ránk nem jelent veszélyt. Ugyanakkor létezik olyan kutatás, mely a deltamethrin és a gyerekeknél kialakuló figyelemhiányos zavar (ADHD) között valószínűsít összefüggést. Hogy mi az igazság, azt a tudományos szakembereknek kell kideríteni.

Azt viszont tudnunk kell, hogy a deltamethrint tartalmazó szer légi kijuttatása 2020 óta nem engedélyezett az Eu-ban. Mindezek fényében számomra nem túl megnyugtató tény, hogy hazánkban országszerte mégis felszállnak a repülők, mert indokolt esetben a Nemzeti Népegészségügyi Központ adhat ideiglenes engedélyt a légi irtásra, ami eddig sajnos minden évben megadatott. A másik módszer a deltamethrin autókról való ködös kijuttatása. Ez engedélyezett továbbra is. 

Milyen élőlényeket pusztítanak el a permetezéssel? Milyen hatása van az élővilágra?

A Magyar Tudományos Akadémia által kiadott tájékoztató szerint a szúnyoggyérítés gyakorlatilag általános rovarirtás, hiszen statisztikailag az elpusztult rovarok alig 1-2%-a csípőszúnyog.

Az autókról végzett földi kijuttatás során a köd legfeljebb 50 méteres körben átöblíti a környező növényzetet, így hiába történik éjjel a kijuttatás, az éjszakázó, pihenő rovarokat is elérheti. Ez a megoldás veszélyesebb, bár kisebb területen, lokálisan fejti ki a hatást.

A repülőgépes permetezés során pedig a lefelé hulló permet éri el a repülő rovarokat. Elvileg ennek megelőzésére az alkonyati órákban zajlik a művelet, de a gyakorlatban az tapasztalható, hogy akár már fél hétkor elhúzhat felettünk a gépezet. Egy júliusi estén ilyenkor még javában aktívak a beporzók is. Ez a módszer az autós kijuttatáshoz viszonyítva hatalmas területen zajlik, így az okozott kár is jelentősebb lehet.

A kémiai szúnyogirtás a házi méhekre veszélyes, de a méhészeket értesítik előre. Hogy a gyakorlatban ez mennyire védi meg a méhcsaládokat, azt a velük foglalkozó szakemberektől érdemes megkérdezni. Azonban Magyarországon 6-700 féle vadméhfaj is honos. Őket ki értesíti?

A deltametrin a katicákra, fátyolkákra, zengőlegyekre, kisebb fürkészdarazsakra és a legtöbb szúnyog méretű rovarra egyaránt veszélyes. Saját megfigyeléseim is ezt igazolják. Sőt nagytermetű szöcskét is volt alkalmam dokumentálni. A kis kerti tavunkban is általános rovarpusztulást okozott. Másnap, a vízre leszálló szitakötők között is akadt áldozat.

Az idegméreg hatására a legtöbb rovar bő 12 órán át még vonaglik, jellegzetesen rángatózik, így – ha egyéb mérgezés esete, pl. a szomszédban való permetezés kizárható – akkor minden bizonnyal a kémiai szúnyogirtás (mellék)hatásaival szembesülünk, ha ilyet látunk.

Mindenkinek javaslom, hogy végezze el otthon az alábbi kísérletet: a szúnyogirtás előtti estén egy-egy lepedőt, ponyvát, kartonpapírt helyezzünk ki fák alá, bokrok közé, nyílt területre, majd másnap ellenőrizzük az áldozatokat. Sőt, jobb ha pár nappal korábban elkezdjük a kísérletet, így fel tudjuk mérni, hogy a kémiai gyérítés hiányában mit tapasztalunk. Ettől csak hitelesebb lesz a vizsgálat.

A látottakat érdemes lefotózni, videózni és közzétenni a közösségi médiában. Magam is éltem már ezzel a lehetőséggel, hiszen az emberek tájékoztatása nagyon fontos.

Ugyanakkor – ismét az MTA tájékoztatójára hivatkozva – azt is szeretném kiemelni, hogy a deltamethrin egy fontos eszköz lehet a kezünkben, hiszen a rovarölő szerek sorában a kisebb kockázatúak közé tartozik. Sajnos azonban az állandó, rendszeres használat épp ezt az eszközt veheti el tőlünk, mivel a szúnyogok képesek vele szemben ellenállóvá válni, így egy valós vészhelyzetben esetleg az egészségünkre bizonyítottan ártalmas, betiltott szerek fognak újra előkerülni, ha nem lesz más lehetőség?

Milyen más megoldást javasol a “szúnyog probléma” orvoslására?

A jelenleg alkalmazott kémiai szúnyogirtás gyakorlata kicsit ahhoz hasonlít, mintha egy csőtörés során azzal lennénk elfoglalva, hogy a vizet kilapátoljuk az otthonunkból, de közben nem zárjuk el az utánpótlást biztosító főcsapot.

A pangóvizekben, ártereken, vagy – meglepően gyakran! –  a saját esővizes hordónkban úszkáló szúnyoglárvák néhány nap alatt képesek kifejlődni a nyári melegben. A kémiai gyérítés azonban csak a kifejlett szúnyogokra hat, ezért a vérszívók létszáma az újabb generációk miatt hamar regenerálódik.

Így újra és újra jöhet az ökoszisztéma pusztítása az idegméreggel. Míg végül a csapadékmentes kánikulában felszáradó vizek, vagy az őszi hűvös véget nem vet a szúnyogártalomnak. És akkor úgy érezzük, hogy győztünk. De milyen áron?

Ha meg szeretnénk előzni a zavaró szintű szúnyogártalmat, akkor a szúnyoglárvák kifejlődését kellene megakadályozni. Szerencsére erre már van egy több évtizedes módszer, mely ráadásul – a kémiai szúnyoggyérítés ökológiai pusztításával szemben – főként csak a csípőszúnyogok lárváira hat, egy természetben is előforduló, talajlakó baktériumot hívva segítségül. Ezt a módszert Európa nagy részén sikerrel alkalmazzák, mint elsődleges védekezés.

Emellett számos környezettudatos magyarországi település is mellőzi, vagy minimális mértékűre szorította a kémiai gyérítést, mert helyi viszonyokhoz igazodó, biológiai alapú lárvagyérítéssel foglalkozó szakembereket bíz meg a probléma elhárításával.

Ilyenkor elengedhetetlen a helyi szúnyogfajok és ezek tenyészhelyeinek meghatározása és a lakossági tájékoztatás. Ez azért fontos, mert a szúnyogok egyik jelentős forrása a helyi lakosok kiskertjeiben keresendő! Pont ez a forrás kezelhető nehezen a biológiai módszerrel, hiszen a tenyészhelyek magánterületeken találhatóak. Így a lakossági felelősségvállalás nélkülözhetetlen.

Mit tehet az átlagember a szúnyoginvázió ellen?

Áradások után, vagy csapadékos időszakban, a természetes élőhelyekről érkezve nagyszámú vérszívó áraszthatja el a településeinket, de – ahogy már említettem – nagyon sok esetben a legjelentősebb forrás a magánkertekben található. A fedetlen esővizes hordókban, kint felejtett öntözőkannában, vízzel teli cserépalátétben, elhanyagolt úszómedencében, vagy egy-egy eltömődött ereszcsatornában szúnyogok ezrei fejlődnek ki és biztosítják a környék „szúnyogellátását”.

Ennek megelőzése érdekében fedjük le szúnyoghálóval a víztárolókat, a madáritatók vizét cseréljük naponta, illetve öntsük ki a cserépalátétek pangó vizeit.

Sok önkormányzat osztogat különböző tablettákat is a lakosság részére. Ez egy jó gyakorlat, de legyünk óvatosak, mert sokszor rovarölőszeres, kémiai elven működő tablettát kapunk (pl. S-metoprén tartalmút), melyek mérgezik a vizet. Ezeket inkább kerüljük.

Szerencsére már létezik a biológiai alapú módszeren alapuló tabletta is (Pl. Culinex), ezeket bátran használhatjuk, betartva a mellékelt utasítást!

A kerti tavak, ha legalább 1 évesek, állandó a vízborítás és jó minőségű a víz, nem fognak problémát okozni, akkor sem, ha halak nincsenek a vízben, hiszen így a szúnyogok természetes ellenségeit „szaporítjuk”, pl. a szitakötőket, hátonúszó poloskákat, kétéltűeket. Az ilyen tó nem ideális a szúnyoglárvák számára a nagyszámú vízi ragadozó jelenléte miatt. Nyugodtan próbáljuk ki, személyes tapasztalatom!

Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a biológiai sokféleség a barátunk a szúnyogok elleni küzdelemben, hiszen a kis vérszívók a tápláléklánc alsó szegmensében foglalnak helyet. Ezért tegyük természetbaráttá a kertünket. Helyezzünk ki madárodút, denevérodút, legyen komposztdomb, sziklakert, farakás, ahol a kétéltűek, hüllők is megtalálják az életfeltételeiket. Nyugodtan létesítsünk méhlegelőt is a kert háborítatlanabb részein. A kulcs a változatosság.

Sajnos a lakosság nagy része közönyös, de főleg tájékozatlan a témát illetően. A kémiai szúnyogirtás eseményét beharangozó híradások sok esetben valamiért nem hangoztatják a módszer hátrányait…

Pedig nagyon fontos lenne, hogy minél többen megismerjük a problémát, mely részben politikai vetületű. Hiszen, ha a választók a települési vezetők gondosságát vélik felfedezni abban, hogy elzúg a város felett a repülő, vagy végigmegy a mérgező ködöt eregető autó, akkor megeshet, hogy a történet már nem is annyira a szúnyogok számáról fog szólni. Ez pedig igen abszurd. 

Ezért ahelyett, hogy támogatnánk a kémiai irtás gyakorlatát, inkább kérdezzük meg a településünk önkormányzatát, hogy milyen intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy a kémiai gyérítés vissza szoruljon a biológiai módszer alkalmazása révén, megelőzve ezzel a szúnyogártalmat és az idegméreg miatt bekövetkező ökológiai károkat?

Kérdezzük meg azt is, hogy történik-e igazán nyomatékos lakossági tájékoztató kampány, mely felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a lakossági szerepvállalás, odafigyelés nélkül nem kezelhető eredményesen a szúnyogártalom. Ezek fontos lakossági visszajelzések lehetnek a döntéshozók számára. Az átállás persze nem megy varázsütésre. Egyik napról a másikra nem lehetséges, de ha van döntéshozói, politikai akarat, akkor szerintem – látva több magyarországi példát – hatékonyan kivitelezhető.

fotók: Kántás Zoltán / Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére