
Most már tudjuk, miért fordulnak a napraforgók kelet felé a Nap helyett
Az ötlet a biofizikus középiskolás korából származik, amikor rendszeresen járta a Kiskunhalas környéki napraforgóföldeket.
Az ötlet a biofizikus középiskolás korából származik, amikor rendszeresen járta a Kiskunhalas környéki napraforgóföldeket.
Pártállástól függetlenül a zöld újraindítás mellé álltak a megkérdezettek a Greenpeace felmérése szerint.
Az emberek kétharmada szerint a jól megválasztott időpontban végrehajtott égetés a környékükön eddig sem volt zavaró.
Tavaly 15 hegyi terepre való e-bike-ot kapott a nemzeti park.
A napi esetszám egy magas platón, átlagosan 16 ezer körül van.
Az emberi fogyasztás céljából termesztett zöldségek űrprogramja keretében legutóbb mustáros-csípős ízvilágú salátafélével próbálkoztak.
Fenyőjáratok viszik a fákat a hulladékhasznosító erőműbe, velük tartottunk. Avagy a begyűjtéstől az otthon melegéig.
Gyerekeknek kedvezmények, szemetelőknek büntetések. A kifogott és megtartott halakat legfeljebb két napig lehet életben tartani.
Gémesi György csalódottságának adott hangot az egyeztetésről szólva.
Nagy Gábor Tamás korábbi fideszes polgármester szüleinek bérleti szerződését a hatályos jogszabályok alapján meg kellett hosszabbítani.