
Energiaklub: Energia- és klímaválságban az önkormányzatok
Egyelőre csak az önkormányzatok tizede próbál megújuló energiaforrásokat telepíteni a helyzet enyhítése érdekében, szintén mintegy egytizedük pedig fatüzelésre vagy vegyes tüzelésre áll át.
Egyelőre csak az önkormányzatok tizede próbál megújuló energiaforrásokat telepíteni a helyzet enyhítése érdekében, szintén mintegy egytizedük pedig fatüzelésre vagy vegyes tüzelésre áll át.
Az aktivistákat őrizetbe vették és eljárást indítottak ellenük rongálás és birtokháborítás gyanújával.
Mintegy 25 ezer tüntető vett részt a megmozduláson, akik a belga főváros északi pályaudvarától vonultak az uniós intézményeknek is helyet adó kerület legnagyobb parkjába.
Ez a Climate Chronicles második kisfilmje.
A hivatkozott közvéleménykutatás azt mutatja, 2021-ben a megkérdezettek csupán kevesebb mint fele vélekedett úgy, hogy a klímaváltozás az elkövetkezendő 20 évben „nagyon súlyos fenyegetést” jelent.
Az ökológiai rendszerek megkötik a légköri szén-dioxidot, és elraktározzák a növényekben és a talajban.
A klímavédelmi csoport részéről azt közölték, tettükkel a környezetvédelemre akarták felhívni a figyelmet, egy hónappal a Victoria államban tartandó választások előtt, így sürgetnék a kormányok, nagyvállalatok és intézmények fokozottabb küzdelmét a környezeti katasztrófa ellen.
India építészetét évszázadokon keresztül a bonyolult rácsszerkezetek kimunkálása jellemezte. Napjainkban, mikor a szakemberek új, alternatív módszereket keresnek az építmények hűsen tartására, elérkezhet a régi technika reneszánsza.
A Fridays for Future aktivistái világszerte 450 országban tüntettek a változásért szeptember 23.-án, írja a The Guardian. Új Zélandtól és Japántól Németországig és a Kongói Demokratikus Köztársaságig vonultak ki az aktivisták iskoláikból, egyetemeikből és munkahelyeikről, demonstrálva, hogy kiállnak a cselekvés mellett.
Az LMP azt szeretné, ha bevezetnének az úgynevezett klímabérletet, amelyet a közösségi közlekedés minden szegmensében használhatnának az emberek az egész országban, ismertette Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője szombaton.