
NNK: 64-re nőtt a majomhimlő-fertőzöttek száma Magyarországon
A betegség általános, nem specifikus tünetekkel (lázzal, hidegrázással, izomfájdalommal, hátfájdalommal, fejfájással, fáradtsággal), illetve a nyirokcsomók duzzanatával kezdődik, majd 1-3 nappal a bevezető tünetek után bőrkiütések jelennek meg.

Altalánossá válhatnak a rekordmagas hőhullámok 2035-re egy új brit tanulmány alapján
Az évszázad végére egy szokványos nyár több mint 4 Celsius-fokkal lesz melegebb, mint volt az iparosodás előtt.

Isaszegi időközi választás: a Párbeszéd újsághamisítással, vádolta a helyi Fideszt – mint kiderült: joggal
Balajti Zsolt nyilvános vitára hívta a helyi fideszes jelöltet, mire a Fidesz a hamisított Nyomtass te is! újságban próbálta lejáratni őt. Péntek este a Helyi Választási Bizottság helyt adott Balajti Zsolt kifogásának és megállapította a jogsértést.

Energia-vészhelyzetet hirdetett az északmacedón kormány
A kormány döntése értelmében az intézményeknek ki kell kapcsolniuk a díszkivilágítást, és 27 Celsius-fok alatt nem használhatják a légkondicionáló berendezéseket. A fűtést legfeljebb 20 Celsius-fokra állíthatják.

Nébih: tengeri hekktörzset vont ki a forgalomból az Aldi, és baromfivirslit hívott vissza
A hekktörzs érzékszervileg nem megfelelő. A virsliben listeria monocytogenes baktérium esetleges jelenléte legyengült immunrendszerű emberek, várandós nők, idős emberek esetében alacsonyabb szennyezettségnél is súlyos megbetegedést okozhat.

V. Naszályi Márta: A kormányzati mélygarázs miatt 54 fa kivágására adott engedélyt a kormányhivatal
„Ebből az 54 fából mindössze 18 fát minősítettek élet- vagy vagyonbiztonsági szempontból veszélyesnek. A többi 36 fa – köztük hársak, hegyi juharfák, vadgesztenyefák – mind egészséges! Csak éppen a kormánynak útban vannak.”

Háromezer ukrajnai menekült beilleszkedését segíti a Máltai Szeretetszolgálat
A karitatív szervezet az elmúlt fél évben hetvenezer menekülőnek nyújtott közvetlen segítséget, és több mint négyszáz tonna tartós élelmiszert szállított Ukrajnába.

30 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk az utolsó nyári hétvégén
Pénteken a Dunántúlon a ködfoltok feloszlása után többórás napsütés várható, majd délelőttől erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés.

A vízügyi főigazgatóság szerint mérséklődött az aszály, csökkent az öntözési igény
A közleményben azt írták, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adatai alapján a január és július közötti időszak 1901 óta a legszárazabb hét hónap volt Magyarországon, az ilyenkor megszokott csapadék mintegy fele hiányzott.

A fák titkos élete: valóban éreznek, emlékeznek, kommunikálnak és segítik egymást?
„Csak aki ismeri a fákat, az képes védelmezni őket” – véli Peter Wohlleben német kertész, akinek első magyarul is megjelent könyve, A fák titkos élete továbbra is újdonságnak számít itthon. Immár hangoskönyvként is megismerhetjük, de az alcíme is sokat elárul róla: „Mit éreznek, hogyan kommunikálnak? Egy rejtett világ felfedezése.” A felfedezés egy része azért tudományos bizonyításra vár a nagyhatású műből.