Legutóbbi cikkeink

Beautiful green pine trees on Carpathian mountains in Ukraine

Koronavírus: A fertőzöttek száma 627,4 millió, a halálos áldozatoké 6,577 millió

A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.

Enyhe földrengés volt ismét Zala megyében

A rengést a lakosság is érzékelte, eddig Zalakaros, Zalakomár és Galambok településekből érkezett bejelentés.

Az Allianz szerint fenntartható kárrendezéssel jelentősen csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás

A fenntartható mobilitásról megállapították, akkor lehet tömegesen hozzáférhetővé tenni az elektromos közlekedést a lakosság számára, ha a piac összes szereplője ügyfélbarát megoldásokat alakít ki.

Drámaian visszaestünk 2010-hez képest a súlyos csontritkulásban szenvedő nők kezelésében

Az International Osteoporosis Foundation (IOF) megdöbbentő visszaesésről tanúskodó statisztikával szembesítette Magyarországot a súlyos csontritkulásban szenvedő nők ellátásával kapcsolatban. Eszerint 65 százalékuk nem kapja meg a szükséges kezelést, vagyis több mint több mint a kétszeresére nőtt az arányuk 2010-hez képest.

Elkezdték 170 kilométer hosszú város építését Szaúd-Arábiában

A világ egyik új csodájaként beharangozott 500 méter magasságú, foncsorozott burkolatú óriás épületkomplexum a tervek szerint 9 millió embernek adna otthont.

Fűtés nélküli irodaházat építenek Bécsben

Különlegessége, hogy se az épület fűtése, se a hűtése nem jár majd szén-dioxid-kibocsátással.

Greenpeace: a kormány kiárusítaná a magyar természetvédelmi területeket

A kormány továbbra sem kíméli hazánk természeti értékeit. Idén augusztusban védett erdeinkben engedélyezte a tarvágást, most pedig egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésbe, mely lehetővé tenné, hogy természetvédelmi területeink magánkézbe kerüljenek.

Egy felemelő sétaszínház és egy inspiráló történet képekben: Jane Goodallal a róla elnevezett tanösvényen

„Abban bízom, hogy egy színésznő által előadott személyes és inspiráló történet nagyobb hatást tud elérni, mint a világ pusztulásával riogató, vagy arra figyelmet felhívó újságcikk vagy hír. Hiszek benne, hogy az emberekhez a szívükön és nem az eszükön keresztül vezet a legrövidebb út. Hogy célszerűbb, ha azt érzik, hogy ők is ilyenek akarnak lenni – mintha csak szembesítenénk őket a hiányosságaikkal” (Pelsőczy Réka, a természettudós életét feldolgozó sétaszínház előadásának rendezője.)
Oldal Tetejére