
Klímasemleges mintaszigetbe ruház be a Volkswagen
A sziget karbonsemlegessé tételét a görög kormány azzal támogatja, hogy 12 ezer euróig terjedő támogatást nyújt elektromos autók vásárlásához, a német autógyár pedig kedvezménnyel kínálja majd villanyautóit Asztipálea lakóinak és vállalkozóinak.

Még az európai borztól is meg kell védeni a rákosi viperát
A vörös róka, az európai borz és a ragadozómadarak a legfőbb viperafogyasztók.

Károly herceg inkább foltozgat, de nem dob ki ruhát
A hulladékot semmilyen szinten sem tudja elviselni: az ételpazarlásról ugyanígy gondolja, találni kell más megoldásokat.

Több milliárd eurós veszteség a Lufthansánál, télen a járatok negyede közlekedik csak
Az üzemi veszteség 5,8 milliárd, az adózott eredmény 5,5 milliárd euró veszteség volt az egy évvel korábbi 1 milliárdos nyereséggel szemben

Klímakatasztrófa: úgy tűnik, a karbonadó az utolsó lehetőségünk
Vendégszerzőnk, a Levegő Munkacsoport szakértője ezúttal a karbonadóról és a karbonosztalékról írt elemző cikket. Ebből kiderül, hogy a klímakatasztrófa megelőzéséhez már nem fokozatos és aprólékos fejlesztésekre, hanem átfogó reformokra van szükség.

Gyakori lett az erőszak a gorillák között a szűk élettér miatt
Az eredeti csoportok többször szétszakadtak, amikor a fiatal ezüsthátúak elkezdtek harcolni az idősebb vezetőkkel.

Vesztegzár alá vontak tizenkét erdélyi és bánsági települést
Temesvár polgármestere is elkerülhetetlennek nevezte a karantén bevezetését.

Riasztó tendenciát lát a Madártani Egyesület, rendelet visszavonását kéri
Elfogadhatatlannak tartják a tudományos érvek és a párbeszéd mellőzését.

Új pingvinfajokat azonosítottak, ami segít megvédeni őket
Számos fenyegetéssel kell szembenézniük a vadonban, köztük a műanyagszennyezéssel, a túlhalászattal és a klímaváltozással.