
Republikon: a szentendrei körzetben Béres András lehet a legerősebb ellenzéki jelölt
A Republikon Intézet friss kutatása szerint Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, Óbuda alpolgármestere veheti fel legnagyobb eséllyel a harcot a Fidesz-KDNP jelöltjével, Vitályos Eszterrel szemben a szentendrei körzetben a jövőre esedékes országgyűlési választáson.

Sietnie kell a napelemekkel, aki nulla forintos villanyszámlát szeretne
2024-től mindent megváltoztat a bruttó elszámolás.

Ősi kutyafajta genetikai térképe alapján megérthetjük a kutyák evolúcióját
Nagyon sok ember nincs tisztában azzal, hogy a legtöbb kutyafajta az elmúlt 200-300 évben jelent meg.

Levegő Munkacsoport: több milliárd eurós állami támogatást kapnak a légitársaságok a Covid miatt
A Very Important Planet felületén rendszeresen biztosítunk megjelenést civil egyesületnek, tudományos cikkeknek, tanulmányoknak, szakértői véleményeknek. Ezúttal Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelősének írását közöljük.

BKK: újabb elektromos buszt tesztelnek Budapesten júniusban
A Fővárosi Közgyűlés 2019-ben fogadta el a Budapesti Mobilitási Tervet, amelynek egyik fontos célkitűzése modern, környezetbarát járművek használata a közösségi közlekedésben.

Elindult az előválasztás hivatalos honlapja
A 2021. évi előválasztás első fordulójára 2021. szeptember 18-26. között, második fordulójára október 4–10. között kerül sor.

A vizek megóvását is elősegítő horgászati etetőanyag-adalékot fejlesztett ki az agráregyetem
A halcsalihoz keverhető, több komponensű kiegészítő a halak életfolyamataira és a halastavi ökoszisztémára egyaránt pozitív hatást gyakorol.

Ősi szarvasábrázolást talált véletlenül egy amatőr régész Skóciában
A vésetek két kifejlett hím agancsos gímszarvast és több fiatalnak vélt szarvast ábrázolnak.

A közösségi megújuló energia mindenkinek jár, de vajon kinek jut?
Az uniós megújuló energia irányelv előírja, hogy a tagállamok értékeljék az energiaközösségek indítása és működése előtt álló akadályokat és lehetőségeket, majd ezek kezelésére támogató keretrendszert alkossanak.