
Hatalmas, még kihasználatlan erő rejlik a közösségi energiában
A helyi közösségek vagy önkormányzatok lényegesen erősebbé válnak, ha közösen beruháznak napelembe, illetve bármilyen más megújuló energiába és abból fedezik energia-szükségletüket. A felesleget eladhatják vagy tárolják, a hasznot pedig a közösségük javára fordíthatják.

Első alkalommal került nő Vatikán végrehajtó intézményének vezetői közé
Ferenc pápa szerzetesnőt nevezett ki a kormányzóság főtitkárává Raffaella Petrini ferences szerzetesnővérrel. Februárban a pápa először nevezett ki nőt a püspöki szinódus segédtitkárává Nathalie Becquart francia teológus nővér személyében. Augusztusban Alessandra Smerilli közgazdász nővért nevezte ki az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériuma új altitkárává.

Horvátországban és Szlovéniában is újabb szigorításokat terveznek bevezetni
A gyors növekedés okait önmagunkban, az alapvető járványügyi intézkedések figyelmen kívül hagyásában, valamint a védőoltás nyújtotta előnyök felismerésének hiányában kell keresni a horvát miniszter szerint.

Pál Ferenc és a Nagy-Kálózy Eszter-Rudolf Péter házaspár is megkapta a „jó emberek Oscar-díját”
Kiss Verus egészségügyi szakújságírót és Csáki Gergő szoftverfejlesztőt díjazták. Ők a Császárvonal alapítói, csapatuk egyebek mellett ingyenes mobilapplikációval, szakértői Facebook-csoporttal, weboldallal, YouTube-csatornával segíti a császármetszéssel szülő anyák testi és lelki felépülését.

Influenza: még nem igazolták a vírus jelenlétét
Az elmúlt héten az országban 9500 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, szemben az azt megelőző heti 12 ezer esettel.

Elhunyt 107 beteg, 6268 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Kórházban 3366 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 349-en vannak lélegeztetőgépen. 885 360-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma.

Tisza-projekt: a vízhiányos területek tovább terjedhetnek, az árutermelés is veszélybe kerülhet
A mezőgazdasági művelés megváltoztatására, a tájhasználat váltását segítő agrártámogatások elérhetőségére, táji szintű vízvisszatartásra van szükség.

A Coviddal kórházban kezelt dohányosok állapota jobban romlik
A dohányfüst súlyosan károsítja a légutak felszínét, a tüdő tisztító funkcióját, amely így mindenféle fertőzésre fogékonyabb lesz.

Olthatják az 5 és 11 év közötti gyerekeket az Egyesült Államokban
Az előírások szerint a vakcinát két 10 mikrogrammos adagban, háromhetes különbséggel adják majd be.

Kevés a hazai dió
A tavaszi fagyok, elsősorban a nyugati országrész diótermesztőit károsították, ahol ennek köszönhetően gyenge-közepes termést takarítanak be a gazdálkodók.

