A környezetvédelem és a mérnöki tudás találkozása: utazó játszóház újrahasznosított alapanyagokból
A nagyokat is szórakoztatja a játszóház, ráadásul közben rengeteget tanulnak a fizikai törvényeiről, és önmagukról, társaikról is.
A nagyokat is szórakoztatja a játszóház, ráadásul közben rengeteget tanulnak a fizikai törvényeiről, és önmagukról, társaikról is.
A lezárások és az utazási korlátozások átalakították, részben elérhetetlenné tették, vagy teljesen felszámolták a pénzköltés fizikai tereit.
Még mindig nem érkezett meg a Lánchíd felújítására ígért kormányzati támogatás.
A járvány új elszenvedői szerinte a védettséggel még nem rendelkezők lesznek, vagyis azok, akik még nem oltatták be magukat.
A kerékpáros-forgalom dinamikusan növekszik. Naponta hétezren utaznak a MOL Bubi kerékpárokkal.
Szabó Tímea: „Sok gyalázatos pillanata volt a maguk 11 éves kormányzásának, tisztelt képviselőtársaim, de a mai nap biztos, hogy a történelem sötét lapjaira kerül.”
A biológiailag lebomló műanyagból készülő termékek továbbra is a szemétbe kerülő kategóriába esnek.
Semmilyen szinten sem lehet támogatni azt, hogy a Fidesz bűncselekményekkel mossa össze az emberek nemi identitását.
Az eddigi szociális alapon kiadott bérlakások díja helyett piaci árat kér az intézmény.
Az ifjú településmérnök szerint a népszerű nyugat-magyarországi város is sokkal jobb hely lehetne, de hiányzik a komplett tervezés, a hivatalos statisztikák ellenére túlnépesedett a város, aminek hátterében országos gond áll. Ezt pedig csak országosan lehet megoldani.