
Megérkezett az első hangüzenet a Marsról – videóval
Az is hallható, amint a lézer harmincszor kilő egy mintegy három méterre lévő kőre.
Az is hallható, amint a lézer harmincszor kilő egy mintegy három méterre lévő kőre.
Az ezekkel a gépekkel történő balesetek 67 százalékáért részben vagy teljesen a másik résztvevő fél a felelős
Mivel a pályázat nagyon népszerűnek bizonyult, a bécsi közgyűlés a napokban arról döntött, hogy hatmillió helyett tízmillió euróra bővíti a támogatási alapot.
Az iparhoz képest jóval nagyobb a lakosság által felhasznált energia aránya Magyarországon, mint a fejlett iparral bíró országokban.
Az ikerregiszter fejlesztésével olyan egypetéjű ikreket is megismerhetnek a kutatók, akiknek az egyik tagja valamilyen betegségben szenved, a testvére pedig egészséges.
A fizetős parkolásból kieső bevétel kétségtelenül megoldandó kihívás.
15 dolláros óránkénti minimálbért vezetnének be.
Csak a mindennapos termékeket áruló boltok tudtak többletet elérni.
Az elektromos rásegítésű kerékpárokhoz ezúttal is magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen.