
Nógrádban is láttak medvenyomot
A medvék a szlovák területekről jönnek át új életteret keresni.
A medvék a szlovák területekről jönnek át új életteret keresni.
A szemközti épületre dőlt, így nem sérült meg senki.
Az egykori foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter hetedszer kaphat mandátumot.
A jogszabályok szerint a szemetelő magánszemélyek 3 és 6 ezer lej közötti, cégek pedig 25 és 50 ezer lej közötti bírságot kaphatnak.
Robert Marchand 67 esztendősen kezdett el biciklizni, majd versenyeken szerepelni.
Montenegróban legutóbb január 2-án nem jelentettek koronavírussal összefüggő halálesetet, míg Koszovóban utoljára tavaly október 21-én nem volt halálos áldozat.
A polipropilénből készült maszkok használat után általában a kukákba, majd a szeméttelepekre kerülnek, esetleg elégetik őket. Találkozni velük azonban az utcákon, a folyókban és az óceánokban is, ahol fenyegetést jelentenek az állatvilágra.