
Végleg kitilthatják Velencéből a tengerjáró hajókat
Az UNESCO sürgős intézkedést vár el az olasz kormánytól, jövő februárig.
Az UNESCO sürgős intézkedést vár el az olasz kormánytól, jövő februárig.
Nem elképzelhetetlenek az olyan nyarak a fővárosban, hogy akár fél hónapig egyáltalán nem esik eső.
Az elektromágnes 19 méter magas és 4 méter széles, valamint közel 13 teslányi energiát képes előállítani.
Fábián István kémikust indítja az ellenzéki előválasztáson a Hajdú-Bihar megyei 1-es számú választókörzetben a Párbeszéd és az MSZP. Ha a Debreceni Egyetem volt rektora sikerrel veszi az az első akadályt, feltehetően Kósa Lajossal találja magát szemben. Interjú.
Magyarország elmarad valamelyest az uniós átlagtól, az előző évhez képest azonban jelentős javulás tapasztalható.
A legnagyobb mértékű felmelegedés esetére vonatkozó forgatókönyv szerint a világ termőterületeinek akár 40 százalékán is új fajokra lesz szükség.
Romániában közel hétezer medve él, az optimális számuk négyezer lenne.
A rövidebb és enyhébb teleket is egyre jobban bírják majd a nyugalmi állapoton kívül is.
A most lecserélt napelemek egyébként jól működnek, ugyanakkor már 20 éve vannak használatban, úgy, hogy 15 évre tervezték őket.