
Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe
A Nébih fokozott körültekintésre hívott fel, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.
A Nébih fokozott körültekintésre hívott fel, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.
A fészekaljak jelentős részét sikerült a területen megóvni, a tojó visszaült a tojásokra.
Tiszafüreden tavasszal adták át a tó környékének legnagyobb és legmodernebb, valóban tetszetős játszóterét, amely árnyékot is adott volna a júliusi forróságban, ha használni lehetett volna.
Az NVB arra hivatkozik, hogy egy eredményes népszavazás három évig köti az Országgyűlést, a kezdeményezés azonban 2030-ig teljesítendő kötelezettségvállalás bevezetését célozza.
A fekete lyukak képesek meghajlítani a körülöttük lévő teret, ezáltal a fényt és a mágneses mezőt egyaránt módosítják.
A kutatók tanulmányukban azt vizsgálták, mennyire ellenállóak a Föld egyes országai a túlzott iparosítás és az emberi tevékenység káros hatásaival szemben.
A Proton-M rakétával végzett felszállás után már volt jele annak, hogy nem ment minden üzemszerűen, a modul ugyanis a földi irányításnak nem küldött jeleket.
A főpolgármester elkezdi összegyűjteni az aláírásokat az öt népszavazási kérdéshez, egyelőre csak online formában.
Az energiatakarékosságért a vevők körülbelül egyharmada 5 százalékos, több mint minden negyedik pedig 10 százalékos felárat is hajlandó lenne fizetni.
Az év első öt hónapjában a bruttó átlagkereset 426 600, a nettó átlagkereset 283 700 forintot.