
Patkás Tamás lábak nélkül, Runtág Tivadar 84 évesen úszott nagy időt a Balaton-átúszáson
Gurbán Béla az eddigi 39 átúszást mind teljesítette. Az Úszó Erőd közel 300 fős katonai kontingense is úszott.
Gurbán Béla az eddigi 39 átúszást mind teljesítette. Az Úszó Erőd közel 300 fős katonai kontingense is úszott.
A kórházba kerülők szinte mindegyikét olyan családtag fertőzte meg, aki nem oltatta be magát, és külföldi nyaralásból tért haza.
A párt szerint ezt az összeget fordítsák inkább állatvédelemre, környezetvédelemre, klímavédelemre, a természeti örökségeink védelmére, a Fertő tó és a Velencei-tó megmentésére.
Berecz Zsombor előtt olimpiai ezüstöt még egyetlen hazai vitorlázónak sem sikerült elérnie.
A fölényesen vezető német a belovaglást követően neki se tudott kezdeni a pályának, sírva küszködött azért, hogy egyáltalán rábírja Saint Boyt az elindulásra.
A dekorációt, a vendéglátást és a helyszínt is érdemes környezetbarát módon megválasztani.
Románia több ízben nyújtott már légi segítséget külföldi erdőtüzek oltásában, a szárazföldi alakulatok azonban most először vesznek részt külföldi segélymisszióban.
Ezentúl csak növényvédelmi végzettségűek vásárolhatják a legelterjedtebb csigaölő szert.
A brüsszeli nemzetközi repülőtérnek is otthont adó Zaventem egyik idősotthonában, a fertőzésben hét, teljes védettséggel rendelkező lakó meghalt.
Bontják a a Kvassay hídnál található ideiglenes végállomást.