
Hétfőn tetőzik a kánikula, este viharos széllel érkezik a hidegfront
Kiterjedtebb zivatartevékenység azonban jobb eséllyel csak keddre virradó éjszaka valószínű
Kiterjedtebb zivatartevékenység azonban jobb eséllyel csak keddre virradó éjszaka valószínű
A sokunknak szürkének és zajosnak tűnő London nyert már olimpiát 2012-ben környezettudatosságból, kibocsátáscsökkentésből, újrahasznosításból, de Párizs 2024-ben még a nagy riválisán is túltehet.
Az első promóciós műholdra ugyanakkor még hosszú hónapokat kell várni, az eszköz pályára állítása ugyanis legkorábban 2022-ben történhet meg.
Kunhalmi szerint az MSZP természetes vizek szabad hozzáféréséről szóló kampánya nemcsak szociális és gazdasági, hanem természeti problémákra is megoldást nyújthat.
A földmozgás fészke 10 kilométer mélyen volt a fővárostól.
A szarvasbőgés egyrészt a szarvasbikák által párzási időszakban kiadott hang, illetve a párzási időszak neve is egyben.
Egy hónapig tart a komposztálás, ezután a maradványokat kiveszik a koporsóból.
Az udvarán hegyekben álltak a kiszuperált hűtőszekrények, a háztartási hulladék.
Pontosan egy évvel ezelőtt indítottuk zöld portálunkat, a Very Important Planetet. Ebből az alkalomból Cseh Tamás összeállította a legjobb pillanatokból álló válogatásvideóját.
Az északi féltekén a szárazföldi felszíni hőmérséklet minden korábbi júliusinál magasabb volt, a példátlannak számító 1,54 fokkal meghaladva a korábbi, 2012-es rekordot.