Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál lesz a hétvégén Gödöllőn
Lesznek hulladékból készült szobrok is.
Lesznek hulladékból készült szobrok is.
A társalapító Paul Ágnes beszélt honlapunknak a gyakori manipulatív eszközökről, a megtévesztő zöld kampányokról, a nagy cégek bűneiről és lehetőségeiről.
Egymilliónál is több elektromos autót használnak Németországban, és az év első hét hónapjában 370 ezer elektromos meghajtású és plugin hibrid kocsit állítottak forgalomba, ami több mint hatszoros növekedés tavalyhoz képest.
A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz vezette tihanyi önkormányzat vélhetően átírni készül a helyi építési szabályzatot.
Amíg egy olimpiai aranyérmes 50 millió forintot kap, addig paralimpikon társa 25 milliót.
Arra figyelmeztetik a kutyatulajdonosokat, hogy kutyáikat a Gellért-hegy területén biztonsági okokból tartsák pórázon.
A csomag részét képezi a helyiek számára fenntartott parkolási helyek biztosításán túl a mozgáskorlátozottaknak szolgáló várakozóhelyek számának növelése.
Több olyan kiskereskedelmi ágazat is van, ahol a társaságok átlagban mind árbevételük, mind eredményük tekintetében jelentős visszaesést szenvedtek el a járványhelyzet következményeként.
Áram nélkül működik a mágneses eszköz.
A klasszikus értelemben vett étkezés egy séfnél sokkal ritkább, mint az átlagembereknél, mivel egész nap kóstolnak.