
Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap
A látogatók felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra és a lillafüredi motorkocsira.
A látogatók felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra és a lillafüredi motorkocsira.
Kelet-Ukrajnában, ahol a homokon ugyanúgy fenyveseket ültettek, mint itthon a Duna-Tisza közi homokhátságon, egyetlen év alatt kétszáz négyzetkilométer égett le. Ha egy ekkora terület lángra lobbanna Magyarországon, ott emberek halnának meg, tanyák pusztulnának el. Többek között erről beszél podcastünkben Tölgyesi Csaba, az MTA-Debreceni Egyetem kutatócsoportjának tagja, aki elmondta: a klímaváltozás miatt, a szénmegkötés érdekében is lényegesen hasznosabb az őshonos növényzet visszállítása az idegenhonos fák ültetésénél.
Az önkormányzat szerint az építészet-etikai elvárásokat semmibe vevő bontás kivitelezése szakszerűtlenül és a vonatkozó szabályok megsértésével történik, veszélybe sodorva a szomszédos házak lakóit is.
Tavasztól már 30 és 90 perces időalapú jegyekkel is utazhatunk a BKK járatain. Ezeket a digitális termékeket a nevükkel ellentétben – a használati feltételek miatt – valójában akár 60 és 120 percig is lehet majd használni.
Másodpercenként 22 kilométeres sebességgel mozgott, és a robbanás után teljesen elégett a légkörben.
Lakatos Mónika művészetével világszínvonalra emelte az oláhcigány népzenei hagyományt.
A lazítások miatt tovább nőhet az új fertőzöttek, és a kórházi felvételek száma.
Elhibázottnak tartják a helyi civilek a Telki, Pátyi és a Budaörsi utat összekötő új szakasz tervezetét.
A Transparency International jelentése szerint a magyar kormány kihasználta a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet arra, hogy megszilárdítsa hatalmát és korlátozza a szabadságjogokat.
A járvány hatására elhalasztott építési beruházási igények erőteljesen, egyszerre jelennek meg a piacon is.