
Kocsis-Cake Olivio: Mi a helyzet Tihanyban?
A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz vezette tihanyi önkormányzat vélhetően átírni készül a helyi építési szabályzatot.
A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz vezette tihanyi önkormányzat vélhetően átírni készül a helyi építési szabályzatot.
Amíg egy olimpiai aranyérmes 50 millió forintot kap, addig paralimpikon társa 25 milliót.
Arra figyelmeztetik a kutyatulajdonosokat, hogy kutyáikat a Gellért-hegy területén biztonsági okokból tartsák pórázon.
A csomag részét képezi a helyiek számára fenntartott parkolási helyek biztosításán túl a mozgáskorlátozottaknak szolgáló várakozóhelyek számának növelése.
Több olyan kiskereskedelmi ágazat is van, ahol a társaságok átlagban mind árbevételük, mind eredményük tekintetében jelentős visszaesést szenvedtek el a járványhelyzet következményeként.
Áram nélkül működik a mágneses eszköz.
A helyi civilek a Cserhegy és a Kopaszhegy vízellátását féltik.
Eltűnnek az automatákból a műanyagok.
A gyár ötezer dolgozója miatt lakhatási válság is fenyegeti a várost.
Abban az esetben, ha nem sikerül a felmelegedést a kitűzött két Celsius-fok alatt tartani, akkor a tanulmány szerzőinek becslése alapján ötmillióval kevesebb munkahelyre lesz szükség.