Az év nagy részében az Alföld egyre fakóbb arcát mutatja: az egyre gyakoribb és súlyosabb szárazság nemcsak a kukoricát és a napraforgót sújtja, hanem a löszgyepeket és a vizes élőhelyekhez kötődő állatokat is tizedeli. A táj alapvető szerkezete ugyancsak változik: a fűfélék visszaszorulnak, a gyomok pedig teret nyernek. Bár úgy tűnik, a mezőgazdaság előbb-utóbb képes lehet alkalmazkodni az új körülményekhez, a természetközeli élőhelyek pusztulása már jelenleg is aggasztó méreteket ölt.
Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!
Molnár Ábel Péter természetvédelmi ökológus az alföldi gyepek állapotát évek óta kutatja. A szakember által bemutatott két műholdfelvétel a Dél-Tiszántúlnak ugyanazon szegletét, a Békés vármegyei Tótkomlós környezetét ábrázolja 5 év eltéréssel. A 2020-ban készült képen a zöld szín a domináns, míg az idei felvételen egyértelműen a sárgás, világosbarna részek a szembetűnők.
„A Dél-Tiszántúlon végzem a kutatásaim nagy részét, ahol a természetközeli élőhelyek belső dinamikai folyamataival foglalkozom. Tehát, hogy egy adott gyep milyen átalakulásokon megy keresztül, vagy éppen, hogy mennyire stabil. Rendszeres bejárások során végzett fix-lokalitású fénykép-monitoringgal vizsgálom ezeket a jelenségeket” – fogalmazott a kutató, akitől azt is megtudtuk, milyen globális folyamatnak köszönhető az évről évre megismétlődő döbbenetes mértékű aszály az Alföldön.
A két műholdfelvétel összehasonlítása nagyon szemléletes. Milyen változások zajlanak a Dél-Tiszántúlon?
Egy extrém, úgynevezett súlyos aszály hatását látjuk. Korábban is voltak aszályok a Dél-Tiszántúlon, ahogy az Alföld nagy részén is, úgyhogy önmagában ez nem ismeretlen, de ilyen magas hőmérsékletű és ilyen gyakran előforduló aszályok a hazai meteorológiai mérések kezdete (1901) óta nem voltak.
Milyen haszonnövényeket érint a jelenség ebben a térségben? Milyen hatásai vannak a nem művelt területekre az extrém szárazságnak?
Ezeknek a forró aszályoknak a két nagy elszenvedője a kukorica és a napraforgó, melyeket nagy területen termesztenek a térségben. Mindkettő nagyon komoly aszálykárt szenvedett idén. A táj természetközeli élőhelyein az aszálynak még látványosabb hatása van: azok a löszgyepek, ahol ilyenkor még jelentős zöld biomasszának kéne lennie, jelenleg teljesen sárgák. Ez egy látványos különbség, főleg úgy, hogy ez a korábbi rétsztyeppeknek a sztyeppbe való átalakulásának a jele. Az utóbbi években rendszeressé vált a Makó–Tótkomlós térségében található löszgyepeken ez a jelenség, tehát nem csupán az idei évben fordult ez elő.
Veszélyben a hazai mezőgazdaság
A Green Policy Center arra hívta fel a figyelmet egyik elemzésében, hogy továbbra is azokat a növényeket termesztjük egyre nagyobb területen, amelyek az aszályra érzékenyek. Az Európai Unióban a kukorica és a napraforgó esetében Magyarországon esett vissza leginkább a terméseredmény a 2022-es szélsőségesen aszályos évben, míg a búza és az árpa esetében a harmadik legrosszabb helyet foglaltuk el. Ehhez képest az éghajlatváltozás szempontjából leginkább kitett hat szántóföldi növény vetésterülete az 1991-es 67%-ról 2021-re 77%-ra nőtt – írták a jelentésükben.
Milyen hatással vannak a folyamatok a terület élővilágára?
Az augusztusra kicsúcsosodó aszályok a fajokat és élőhelyeket nagyon különbözően érintik. A legjelentősebb átalakulás, hogy a csenkeszek – a gyepek alapmátrixát adó füvek – nehezen viselik az augusztusi forró aszályt, és azt figyeltük meg, hogy az elmúlt években rendre kipusztulnak a gyepből, mely ezáltal jelentősen átalakul, gyomfajok jelennek meg bennük. Ezeknek a többnyire egyéves gyomfajoknak viszont ezáltal előnyére válik a szárazodás, mert május-június során magot érlelnek, melyeket elszórnak és így vészelik át a száraz időszakot.
Vannak-e kiemelten veszélyeztetett fajok a területen? Ha igen, melyek ezek?
A nyári aszály mellett az utóbbi évek rendszeres aszályainak következtében megjelent a halmozódó aszály jelensége, mely a tavaszi kisvizekre van negatív hatással – egyszerűen nem tud annyi eső esni télen, hogy megteljenek a mocsarak, olyan mennyiségű víz hiányzik a talajukból. Ez a tavaszi kisvizekhez kötődő fajok (például gőték, békák, mocsári teknős, partimadarak) számára nagyon kedvezőtlen, állományaik összeomlása egyértelműen megkezdődött.
Hogyan lehetne megállítani a folyamatokat? Egyáltalán: meg tudjuk még állítani?
Látnunk kell, hogy a klímaváltozást, ezt a globális folyamatot, amely generálja nálunk az aszályokat, nem tudjuk lokális beavatkozásokkal megállítani. Úgy tűnik, hogy az aszály lesz az új norma. Az elmúlt 5 évből 4 súlyos aszállyal érintett volt az Alföldön. Ez az arány korábban 10 évből 1-2 volt, és azok sem voltak ennyire magas hőmérsékletű aszályok.
Ehhez nem könnyű alkalmazkodni, főleg úgy, hogy ez a folyamat még tovább változhat a jövőben. A mezőgazdálkodást nem féltem, mert át fog tudni állni az új klimatikus környezetre – kalászosok kerülnek majd előtérbe, a kukorica és a napraforgó szépen lassan háttérbe szorul. Jobban aggódom a táj extrém kis területen megmaradt természetközeli élőhelyeinek jövőjéért, mert ezek összeomlása már most is zajlik, és legtöbbjük esetében nincs olyan eszközünk, amellyel meg tudnánk menteni őket.
Hazánk éghajlatváltozása – ajánljuk korábbi cikkeinket
Arról, hogy az idén az elmúlt 125 év legszárazabb júniusát éltük át, a közelmúltban Tóth Tamás meteorológustól kaptunk részletes tájékoztatást. Az interjúból kiderült, hogy az elmúlt években szembetűnő volt különösen az Alföldön a csapadékhiány, és a többször is jelentkező aszályos időszakok. Dr. Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa pedig egy másik cikkünkben felvázolta, hogyan változik meg hazánk éghajlata, mennyiben köszönhető ez a globális klímaváltozásnak és milyen időjárási helyzetekre kell felkészülnünk a jövőben.
