A jövő évi költségvetést Orbán Viktor érthetetlen okból békeköltségvetésnek nevezi, pedig mióta nyilvánosságra hozták, egyre csak eszkalálódik az ukrajnai háború. Zöldnek szerencsére még nem nevezte, pedig az pont ugyanannyira lenne igaz: ami az ország jövője szempontjából igazán fontos, az kevesebbet kap – reálértékben mindenképpen, de többnyire nominálisan is.
A tágabban értelmezett környezetvédelem, a fenntarthatóság szempontjából ez leginkább az összeomlás költségvetése lesz. Stílszerűen, hiszen a klímaválság épp ránk szakad, a vasúti közlekedés beomlik, az ivóvízhálózatunk szétrohad, a hulladékgazdálkodás megy a kukába, a városaink levegőminősége lassan rosszabb – európai összevetésben egészen biztosan -, mint a nehézipar összeomlása előtt, a vizeink és az erdeink ökológiai állapota tragikus, a termőföldjeinket egyszerre sújtja az aszály, az árvíz és a belvíz – mikor spórolna egy büszke és erős európai ország a fenntarthatóságon, ha nem ilyenkor?
A környezetvédelemre szánt források a 2025.évi költségvetésben közel 200 milliárd forinttal csökkennek – azok után, hogy már az idei keretet is már egy 254 milliárd forintos elvonással deriválták a tavalyiból -, amit a kormány politikai mondásaiból nehezen vetíthető le. Mert vagy igaz az, hogy fantasztikus évünk lesz, ahogy a miniszterelnök állítja, de akkor nehogy már pont a környezetvédelemre ne jusson. Vagy nem igaz, de akkor meg nem szép dolog, hogy ezt mondják.
200 milliárd forint egyfelől nem annyira sok, hiszen alig a harmada annak a 600 milliárdnak, amennyit a nehéz helyzetben lévő, még az alkotmányos alapfeladatain is spóroló magyar állam valahogyan azért ki tudott izzadni annak érdekében, hogy megvehesse Orbán Viktor vejének túlárazott és a befulladt irodapiacon eladhatatlan irodaházait. Másfelől viszont rengeteg pénz, hiszen például Magyarország nemzeti parkjaira 15 év alatt költ ennyit a költségvetés.
Arra a kérdésre, hogy honnan fog hiányozni ez az összeg, arra nagyon egyszerű a válasz: mindenhonnan. A természetvédelmi őrszolgálatoktól, a környezeti kárelhárításból, a szemléletformálásból és a környezeti nevelésből, az erdei iskoláktól, az erdővédelemből, a civil környezet- és természetvédő szervezetek támogatásából, a levegőtisztaság-mérésből, az állatvédelemből és az állatmenhelyektől, az invazív fajok elleni küzdelemből, az akkumulátorgyárak valós környezetszennyezésének méréséből, a tiszta környezetünkből és az egészséges életéveinkből, meg abból a majdnem 10 évnyi különbségből, ami egy spanyol és egy magyar ember születéskor várható élettartama között van.
A Központi Nukleáris Alapba az 94 helyett csak 41,8 milliárd kerül, mert alighanem akkora a baj, hogy már a nukleáris biztonságra sem jut pénz. A vízgazdálkodásra sem: a tervezett árvíz-megelőzésre ugyanúgy nulla forintot szánnak 2025-ben, mint amennyit 2024-ben adtak, pedig idén éppen tíz éves az a vízstratégia, amelyet már az Orbán-kormánya fogadott el, és amely szerint a katasztrófavédelmi logikájú árvízvédelemről haladéktalanul át kell térnie az országnak a megelőzési elvű felkészülésre. Megelőzni viszont csak úgy lehet, ha pénz is jut rá: jövőre nem jut. Az öntözés érdemi fejlesztésére sem, pedig most már legalább másfél évtizede érvényes tendencia, hogy az aszály több kárt okoz még az árvíznél is. A légiközlekedés környezeti kárainak enyhítésére sem lesz pénz. Teljesen érthetetlen, hogy miután a kormány felesben, de teljesen közpénzből megvásárolta a ferihegyi repteret, a légitársaságok hozzájárulása címén az idei 39 milliárd helyett csak (!) 3 milliárd forintot terveznek beszedni. Így még akkor is jelentősen csökken a repülésből befolyó állami bevétel, ha légiközlekedési környezetterhelési adó címén tényleg begyűjtik a tervezett 20 milliárd forintot. Mikor fog így a reptérvásárlás megtérülni? És ki fogja kifizetni a létesítmény közelében élők jogsértő, egészségkárosító zajszennyezésének csökkentését?
Nem a környezetvédelmi fejezet része, de szorosan a fenntarthatósághoz tartozik az is, hogy a bányajáradékból az idei 192 helyett jövőre csak 129 milliárd lesz a bevétel. Persze, ha azt is számításba vesszük, hogy az ország legnagyobb bányavállalkozásai közvetlenül vagy közvetve már a NER-elitnek termelik a profitot, akkor valahol érthető. Csak éppen a magyar állam költségvetésének nem arról kellene szólnia, hogy hogyan lesz még gazdagabb a semmiből 2010 óta ezermilliárdos vagyon t felhalmozó néhány família – hanem arról, hogy lesz-e tiszta környezet, iható ivóvíz, működőképes vasúti közlekedés. És hogy hogyan fogja ezt az állam az adónkból finanszírozni.
Ha már a vasút szóba került: egy olyan év után, amikor a MÁV szolgáltatása naponta omlott össze, a kormány beleírja a költségvetésbe: a vasúti személyszállítási közszolgáltatások költségtérítése nominálisan is csökken, 282 helyett 279,5 milliárdra. Magyarországon egyelőre még a vasút a legfontosabb közlekedési közszolgáltatás. Azt is tudjuk, hogy a kormány nem azt várja el a vasúttól, hogy működjön, hanem azt, hogy kerüljön minél kevesebb pénzbe – másképp nem mondhatta volna (idén, az egymásba érő vasúti botrányok idején) Orbán, hogy neki Lázár János a leghatékonyabb minisztere. Már egy olyan egyértelmű jelentésű szó alatt is teljesen mást értenek, mint a választóik, mint a hatékonyság. Mi azt értjük alatta, hogy befizetjük az adót, a vasút pedig elvisz A-ból B-be, nagyjából akkor és annyi idő alatt, amikor és ahogyan a menetrend tartalmazza. Ők viszont azt nevezik hatékonyságnak, hogy az a permanens káosz, amibe az elmúlt néhány év alatt a vasutat taszították, jöjjön ki évről évre egy kicsit kevesebből. Nincs pénz a HÉV-kocsik modernizációjára, mozdony-, motorvonat- és kocsivásárlásra, de nem jut a falubuszok működtetésére sem. Fél megyényi területek vannak elvágva a világtól, az oktatás és a munka lehetőségétől az elégtelen közlekedés miatt. És a kormány, ahelyett, hogy vasutat fejlesztene, menetrendet bővítenéne, inkább vonalakat zár be, a kényszerűségből otthon kuksoló magyarok helyett pedig ázsiai vendégmunkásokat importál.
Hogy a választópolgárok is tudják mihez viszonyítani azt a 200 milliárdot, amit a költségvetés idén 254 milliárddal már megkurtított zöld fejezetéből el kívánnak vonni: ahogyan már mi is megírtuk, szakmai szervezetek szerint egyedül a 2010 óta elkorhadni hagyott vízvezeték-hálózat felújítására legalább 3000 milliárd forintot kellene fordítani. De hasonló a helyzet az áramhálózattal, a távhőrendszer egy részével, a városi buszok többségével – a nemrég a kirámolása után az államnak visszaadott Mátrai Erőműről nem is beszélve. A környezetvédelem szintjét, a környezet minőségét tekintve sokkal jobban le vagyunk maradva Ausztriától, mint a jövedelmek vagy az életszínvonal terén. Ha kormány azt az irányt akarja folytatni, ami ebből a költségvetésből kirajzolódik, akkor nem az osztrákokat, hanem az oroszokat fogjuk hamarosan utolérni. Ahogy mostanában politizál, Orbán Viktor talán nem is bánná, de a többi tízmillió magyar joggal teszi szóvá: nekik nem ezt ígérték.
