Jordán Ferenc, az MTA Balatoni Limnológiai Intézet igazgatója szerint nincs valódi összefogás a Balatonért, így ökológiai katasztrófa is bekövetkezhet. A hálózatkutató biológust, aki 2019. szeptemberében egy interjúban előre jelezte a világjárványt, a tóparti településekről, a koronavírus terjedéséről is kérdeztük.
Egy nemrég megjelent interjúban drámai képet festett Balatonról. Hogyan lehetne összefogni a tó jövője érdekében?
Arról beszéltem, ha minden így megy tovább, akkor akár egy zöld, bealgásodott posvánnyá is válhat a tó, a partvidékén szőlők helyett úszómedencékkel. Pedig a Balaton vizsgálatával sok szereplő foglalkozik: egyetemek, kutatóintézetek, a vízügy. A Balatoni Limnológiai Intézetben, Tihanyban, mi is igyekszünk a szűkös lehetőségeinkhez mérten is minél több szemszögből vizsgálni a tó életét. A víz kémiai összetétele, a plankton, a nádas, a halak mind fontosak ahhoz, hogy egy ökológiai rendszer működését is megértsük, ne csak gyönyörködjünk benne.
A tudás sajnos így is hézagos, az ismeretek integrációja pedig gyenge, nincs valódi összefogás.
A döntéseket persze eleve máshol hozzák, rendszerint nem kifejezetten a kollektív tudásunkon alapul, hogy mi történik a tóval, inkább egy maroknyi ember érdeke dönt. Döntéshozóké, befektetőké, politikusoké. Persze más országokban sem a tudósok irányítják a világ folyását, de jobban odafigyelnek a szavukra.
Mikorra alakulhat ki ez a posványos állapot?
Az ökológiai rendszerek elég szeszélyesek. Sokáig tűrnek, a kedvezőtlen hatásokat kivédik, aztán hirtelen nagyot változnak. Nehéz előre jelezni. Ökológusnak lenni valószínűleg rosszabb, mint meteorológusnak. Pontos évszámot tehát nem tudok mondani, de látjuk, hogy néha napok alatt kialakulhat egy-egy lokális algásodás, majd el is múlik ugyanilyen gyorsan. Pár év alatt viszont már maga a tó is mutathat trendszerű változásokat.
Milyen konkrét intézkedésekkel lehetne megvédeni a vízminőségét?
Azonnal be kellene tiltani minden zöldterület – erdő, mező, nád – kiirtását és beépítését. Egy közgazdász vagy egy politikus számára persze ez utópiának hangzik, de ha értelmes világban akarunk élni, akkor ahhoz változtatni kell. Nem egy-két apró részletet, hanem a gondolkodásunkat, az értékítéletünket, a Rendszert, nagybetűvel. Ma semmi komoly akadálya nincs annak, hogy valaki hazai vagy nemzetközi egyezmények, törvények ellenére cselekedjen. A büntetés minimális, egy kevés cinizmussal kiköhöghető. Van már elég beton, inkább azt kellene kicsinosítani.
Az újabb adatok szerint pedig nagy foszforterhelést jelenthet a sok horgászcsali.
Egyesek szerint megváltást jelenthetne az iszapkotrás, mások szerint nincs értelme. Van, aki szerint rosszabbodna tőle a helyzet. Én pedig egész határozottan állítom, hogy nem tippelgetni kell, hanem kutatni. Tihanyi intézetünk jelenleg is folytat méréseket, októberre megmondjuk, mi a kotrás hatása, legalábbis hogy 2020. augusztusában Györökön mi volt. Nem tudjuk, pontosan mi történik a Kis-Balatonban, ott is érhetnek minket még nagy meglepetések, kevés a hozzáférhető adat, nem könnyű kutatni sem. Ami jó hír, hogy a közvetlenül a tóba juttatott szennyező anyagokkal valószínűleg nincs nagy gond, a nyolcvanas-kilencvenes években kialakított szűrő- és ülepítőrendszerek feltehetően nagyrészt jól működnek.
Partnerek-e ahhoz a helyi önkormányzatok, hogy betonra és ne zöld területekre építésnek szállodákat?
Az összes polgármester, akit én személy szerint ismerek, okos és lelkes vezető, akik nem pártokban, hanem megoldandó helyi ügyekben gondolkoznak. A többségükkel azonban még nem találkoztam. De nem feltétlenül csak a polgármesterek jó szándékán múlik, mi történik. A pénz nagy úr.
És még mindig hekket eszünk a tó partján balatoni halak helyett.
Kitűnő vendéglők, szállodák és borászatok működnek a tó körül, persze a hekk és az átlátszó palacsinta sem tűnt még el teljesen. Aki szereti, persze hozzájuthat azért balatoni halhoz, de szerintem elég vicces, hogy a hekk dominálja a piacot.
A helyi érdekek, egy-egy kiskirály biznisze nálunk ezer éve többet nyom a latban, mint az, hogy mi lenne akár a természet, akár az emberek érdeke.
Vannak olyan fajok, amelyeknek el kellene tűnniük a vízből ahhoz, hogy javuljon a tó állapota?
A busa mint elég agresszívan terjedő jövevény mondjuk biztosan nem hiányozna senkinek, de a tó egészséges élete szempontjából nem fajokról kell beszélni, hanem egy működőképes rendszerről. Ha van elegendő táplálék, ívóhely és egyéb létszükséglet, akkor a fogyasztókból és a csúcsragadozókból szépen felépülhet egy stabil táplálékhálózat, benne akár invazív fajokkal is. A lényeg, hogy ne legyen folyamatos zavarás, legyen ideje összecsiszolódnia, összeérnie a rendszernek. Ha folyamatos az invazív fajok megjelenése, a szennyezések, a zavarások, akkor nem tud beállni egy rendesen működő tavi ökoszisztéma.
Hálózatkutatói szemmel felfogható-e a Balatonpart egyetlen városnak?
Emberi nézőpontból igen, de azt is látni kell, hogy a különféle élőlények máshogy látják. Egy rovar, egy madár vagy egy őz másként mozog a tájban. Ami nekünk egyetlen település, az egy állatnak állhat fészkelőhelyekből, táplálkozóhelyekből, ivóhelyekből és ezeket összekötő átjárókból, ökológiai folyosókból. Egy madárnak lehet, hogy éppen egy városi park a fontos, de a két település közötti „senki földje” élhetetlen terület. A másik madárnak pedig fordítva. Sok élőlény megtalálja a helyét az ember árnyékában is, ha van ideje alkalmazkodni.
Mások kiszorulnak mellőlünk és eltűnnek, kihalnak vagy visszaszorulnak a valódi vadonba. Amiből egyre kevesebb van már.
Számunkra milyen hatásai jelentkezhetnek – például egy bezárkózást követelő világjárvány esetén –, hogy szinte folytonosan lakott terület a partvidék?
Ha egyetlen, nagy, összefüggő falu is sok szempontból a Balaton partja, azért a népsűrűség nem akkora, mint Mexikóvárosban, vagy akár Budapesten. Ilyen szempontból nem kellene, hogy veszélyes legyen. Az emberek viselkedése ezt persze felboríthatja, ezért lenne fontos a szabálykövetés. Mindegy, mekkora a tömeg, ha egyetlen ember zenéjét is hallani még a túlsó parton is.