Fényforrással menthetnek meg kihalással fenyegetett állatfajokat

A halászat során 40 százalék a járulékos fogás aránya, a zöld LED-fény alkalmazása azonban egyes fajok esetén 95 százalékkal csökkentette a véletlenül fogságba esett példányok számát.

Az óceán évezredek óta az egyik legfontosabb élelemforrás, a hálós halászat azonban számos tengeri fajra jelent veszélyt, a fogás 40 százaléka, 38 millió tonna ugyanis olyan élőlényekből áll, amelyek véletlenszerűen gabalyodnak a hálóba, és nem volt cél a kifogásuk – írja az Infostart.hu.

Egy most publikált kutatás során a hagyományos és megvilágított eresztőhálók működését hasonlították össze a mexikói Baja California állam partjai mentén, és azt találták, a fény alkalmazása nagyban segítené a kihalással fenyegetett fajok védelmét.

A tesztelés során a megvilágított használatával 63 százalékkal csökkent a járulékos fogás, a cápák, ráják és teknősök pedig 95 százalékkal kisebb arányban estek a hálók fogságába. Jesse Senko, a kutatás vezetője azt feltételezi, a fény elrettentő hatással lehet az állatokra, arra azonban nincs magyarázat, miért működik ez egyes fajok esetén ilyen nagy hatásfokkal, miközben a halak továbbra is gyanútlanul beúsznak a hálóba.

Mivel a LED-világítás alkalmazása költséges, amelyet a halászok – különösen a fejlődő országokban – nem engedhetnek meg maguknak, Senko most egy olyan napenergia táplálta verzión kísérletezik, amely fél óra napfényfelvétellel egyhetes működésre képes.

Borítókép: Pixabay/ Quangpraha

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére