Már kiskamaszként elültette élete első fáját, mégis évtizedek kellettek ahhoz, hogy környezetvédelmi aktivista legyen. Bojár Iván András ma Magyarország egyik legnagyobb civil zöld mozgalmának vezetőjeként tevékenykedik. A 10 millió Fa közössége nemrég ünnepelt: 2019 nyara óta 100 ezer növényt telepítettek országszerte. A művészettörténész, író, kritikus azonban a számoknál fontosabbnak tartja azt, hogy minél több emberhez jusson el az üzenetük. Interjú.
Nemrég ültették el a százezredik fát, több mint másfél éves a csoport. Számolta már, hogy mikorra lehet meg a tízmillió?
Számunkra most nem elsősorban a „mikor” a kérdés, hanem a „hogyan”. Több tízezren vágtunk bele ebbe a hatalmas projektbe anélkül, hogy lett volna tudásunk arról, pontosan hogyan kell létrehozni. Össze kell hangolni a működésünket.
160 településen körülbelül 130 közösségünk működik az ország különböző pontjain, nagyjából 70-80 ezer ember csatlakozott eddig hozzánk. Egy nap arra döbbentünk rá, meglehet, hogy a 10 millió Fa talán már a legnagyobb magyarországi alapítású környezetvédelmi szervezet.
Vannak sokkal patinásabbak, amelyek hosszú évtizedekkel ezelőtt alakultak, de ilyen nagyságrendű aktivitás tudomásom szerint sehol sincs. Úgyhogy már az is komoly eredmény, ha ezt meg tudjuk tartani. Létrehoztunk egy új rendszert, amelyben regionális egységeket állítottunk fel, átszervezzük például a belső kommunikációt is. Ezen kívül sok olyan körülmény van, ami rajtunk kívülálló: rengeteg földterületre és anyagi erőforrásra lesz szükségünk. Időpontot tehát nem mernék mondani, de el tudom képzelni, hogy 10 év múlva akár mind a 10 milliót elültetjük.
Támogatásokból vásárolják a fákat, vagy mindenki, aki ültet, önkéntesen beszáll?
Mindkettő. Előfordul, hogy a közösségeink dobják össze a pénzt, tehát elhatározzák, hogy ott, abban a faluban, kisvárosban hova kívánnak ültetni. Adott esetben egyeztetnek a helyi önkormányzattal is, és lehet, hogy az beszáll pénzzel, vagy azzal, hogy kiküldi a munkagépeket, és segít a növények helyének a kiásásában. A másik lehetőség az, hogy adományokat gyűjtünk. Több kampányt bonyolítottunk már, amelyek során bejött egy kis pénz, amit az ültetésekre tudtuk fordítani. Általában erdészeti csemetéket vettünk.
A nagyvállalatok vagy a magánszemélyek mozdulnak meg jobban?
Mindegyik ügyben az ember a lényeg. A cégekkel például akkor tudunk jó viszonyt kialakítani, ha találunk valakit, aki kellően érzékeny és felelősségteljesen gondolkodik. De egyelőre, egy-két nagyszerű céges kapcsolat mellett, leginkább a magánemberek azok, akikre számítani tudunk.
Sok civil szervezet panaszkodik arra, hogy a koronavírus-járvány miatt rettenetesen megcsappant az adományozási hajlandóság. Önök érzékelnek ilyet?
Érzékeljük, és egyébként ilyen szempontból tényleg baj van. Amikor a helyzet nem a normális menetében mutatkozik meg egy cégen belül, akkor mindenki megijed, és az a reflex, hogy legokosabb a fékre lépni. Körülbelül 15 évünk van, hogy ezt a bioszférát, amelyben most élünk, megmentsük.
Ebben a 15 évben még további egymillió állatfaj pusztul ki, erdők sokasága ég majd ki, és fel fog gyorsulni a kiszáradás.
Hatalmas strukturális változtatásokat kell az emberiségnek megtennie. Ezt a döntéshozók felismerik ugyan, különböző egyezmények formájában deklarálják is, de amikor érdemi döntéseket kellene hozni, akkor már nem tesznek semmit. A nagyvállalatoknak sem az éves előirányzott profithozamra tekintve kellene mellőzniük a civil szervezetekkel való együttműködést, hanem felismerve a cég rövidtávú érdekein túlmutató jelentőségüket, irgalmatlanul megtolniuk őket.
Mekkora ez a visszaesés, a szervezetet hogy érinti?
Nehéz viszonyítani, hiszen csak nyáron leszünk kétévesek. A tavaly tavaszi karantén idején 22 ezer fát ültettünk el, idén 35 ezernél is többet. Ez az eredmény azon múlt, hogy komolyan vesszük-e, amivel foglalkozunk. És az, hogy hogyan vesszük komolyan, kettős. Mert a világot 120 ezer fával megmenteni nem lehet. De 10 millióval, sőt, 3 milliárddal sem. Az egész emberiségnek kell átprogramoznia az agyát, a viszonyát a fogyasztáshoz, az energiafelhasználáshoz, az étkezéshez.
A mi 10 millió Fánk azért érdekes, mert nem olyan civil szervezet vagyunk, ahol öt aktivista alkalmilag beránt embereket újabb és újabb akciókba.
Olyan nagy közösség vagyunk, ahol legszűkebben is több ezer emberhez, rajtuk keresztül pedig egész családokhoz, baráti körökhöz jut el az üzenetünk. Úgy szoktunk fogalmazni, hogy a fák mellett gondolatokat is ültetünk.
Jól értem, hogy a 10 millió Fa jelképes? A lényeg az, hogy megváltoztassák az emberek gondolkodását, és elmozdítsák zöld irányba?
A mi elvünk az „egy fő, egy fa”. Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy egy kis felelősséget mindenki tud vállalni, egy fának az elültetésébe senki sem rokkan bele, ezt meg lehet tenni, és akkor pontosan 10 millió fával vagyunk beljebb, és javítjuk a környezetünket.
Ki ad tanácsot abban, ki, milyen fát ültessen?
Van egy nagyszerű szakértői grémiumunk, egy erdőökológusból, egy erdésztechnikusból és egy kertészből áll, ők hárman felölelik ezt az egész témakört, minden kérdésre tudnak választ adni. Készítettünk a nagyközönség számára egy faültető kisokost is, amelyben a gyakorlati szempontokat lehet nyomon követni.
Alapelvünk, hogy elegyes erdőültetések legyenek, ha éppen erdőültetésről van szó, tehát ne egy fajból álljon.
Ezen belül jó, ha valamennyire a kordiverzitást is be tudjuk építeni, azaz a friss magoncok közé telepítsünk egy-egy, mondjuk 4-6 éves, koros fát is.
Mégis milyen fajtát szoktak javasolni?
Sok múlik azon, hogy az országnak melyik tájegységéről van szó, ott milyen a talajösszetétel, és mi a jellegzetes fa fajta. Tölgyek, szil, kőris, nyár, ezek Magyarországon őshonosak. De attól is függ, hogy út menti sorfákról, vagy belterületi fákról van szó, ahol például a díszfáknak is van létjogosultságuk. Magánkertekben pártoljuk a gyümölcsfákat, ezáltal az ehető kertek létrehozását, ahol már a cserjeszintet is élelmező növényekből alakítjuk ki.
Mikor ültette el élete első fáját?
Azt hiszem, 12-13 éves lehettem. A szüleimmel volt egy telkünk Pilisszentkereszten, ahol ültettünk jó néhány fenyőfát, mert nagyon erős északi szél volt, azt próbáltuk felfogni. Legközelebb a kislányomnak ültettem egy diófát, amikor megszületett. A kislányom már 13 éves elmúlt, a fa is jó nagyra nőtt. Ennek még nem volt köze a környezettudatossághoz, az én életembe fokozatosan törtek be a válsággal kapcsolatos szempontok.
Már 2007-2008 körül foglalkoztatott, hogy az energiapolitika mennyire az atom felé húz, miközben egy kifutó műfaj, és hogy a nap- és szélenergiát mennyire nem támogatják.
Akkoriban egy építészeti folyóiratot vezettem, ahol elindítottam egy zöld rovatot is, ami úgy 10-15 évvel előzte meg a korát. De az, hogy az egész életem megváltozott, csak a 10 millió Fának köszönhető.
2019-es az első Facebook-posztja, amely elindította a mozgalmat elindította. Hogy jutott el odáig, hogy megírja?
Nem az volt az egyetlen írásom, amely a fákkal és a klímakérdéssel foglalkozott. De különösebben nem törekedtem arra, hogy széles körhöz eljuttassam a posztjaimat.
Ezt a bizonyos írást is, amelyben megfogalmaztam, hogy 10 millió fát szeretnék ültetni, az ismerőseimnek, úgymond a buborékomnak címeztem, de áttörte a határokat, és rengeteg emberhez eljutott.
A hatása meglepett, a kislányommal éppen nyaraltunk, délelőtt még aludt, amikor kitettem a posztot, mire felébredt, már érkezett kétezer lájk. Utána egész nap néztük, hogy miként dagad az ügy. Fölismertem, hogy itt valamit tenni kell, próbáltam elérni ismerősöket Budapesten, és megkérni őket, hogy segítsenek, mert őrült sok felajánlás érkezik, és próbáljuk meg valahogy rendszerezni, meg reagálni rájuk. Ez volt július 6-án. Három nap múlva létrehoztam a 10 millió Fa oldalt, ami őrülten fölpörgött. Mire visszaértem a nyaralásból, már egy másik ember voltam: mint művészettörténész mentem ki, és mint környezetvédelmi aktivista jöttem vissza.
Borítókép: Bojár Iván András
