Egyre melegebbek a nyarak és egyre csak csökkennek a vízkészleteink, Magyarországon mégis egyre nagyobb területen termesztik az aszályra érzékeny növényeket – derül ki a Green Policy Center meglehetősen nyugtalanító megállapításokat tartalmazó jelentéséből.
„A magyar mezőgazdaság számára az aszályhajlam erősödése jelentheti a jövőben a legnagyobb kihívást” – olvasható a Green Policy Center friss jelentésében, amely emlékeztet, hogy az idei év ismét rendkívüli aszályt hozott. „Az aszályproblémát az egyre melegedő nyári hőmérséklet mellett az okozza, hogy a vegetációs időszakok [amikor a növények fejlődni, növekedni tudnak – a szerk.] az utóbbi években úgy kezdődnek, hogy nincs elég víz a tájban” – hívja fel a figyelmet az elemzés.
A jelentés utal az ELTE kutatóinak tanulmányára, amely szerint az „intenzív mezőgazdasági gyakorlatok miatt a talajban kialakult egy másodlagos, majdnem vízzáró réteg, amely megakadályozza, hogy az őszi-téli, kora tavaszi és nyár eleji csapadék eltárolódjon a talaj mélyebb rétegeiben. A felső talajréteg viszont nagyon hamar kiszárad, így nem kerül elegendő nedvesség az alsó légrétegekbe, emiatt pedig nem alakulnak ki zivatarok. Ehhez hozzájárul, hogy a vízvisszatartás helyett a vizek elvezetése történik, miközben drasztikusan lecsökkent a talajvizek szintje és jelentős mértékű az illegális vízkivétel” – áll a jelentésben.
A Green Policy Center kutatásának egyik kulcsüzenete, hogy hiba az árvizek és belvizek vizeinek nagy részét hasznosítás nélkül elvezetni, hiszen az ország keleti felében egyszerre okoz problémát az aszály és a belvíz. „A belvizet nem problémának, hanem erőforrásnak kellene tekinteni, olyan hasznosítható vízkészletnek, amely szabályozott módon, medrekben és mélyfekvésű területeken visszatartással, ehhez igazodó talajművelés esetén, hozzájárul a talajvíz pótlásához” – mutatnak rá elemzésükben.
A jelentés óva int attól, hogy a mezőgazdaság aszályproblémáit egyszerűen csak több öntözéssel próbáljuk megoldani – még ha ez logikusnak is tűnhet annak alapján, hogy az illegális öntözést is figyelembe véve, a mezőgazdasági területek mindössze 3-4 százalékát öntözzük. Mint írják, „az öntözésnél hatékonyabb alkalmazkodási intézkedés a vízvisszatartás és a célzott felszín alatti víz utánpótlás, mert javítja a vízkészletek állapotát. Ha ez elmarad, az öntözés mennyiségi és minőségi problémákhoz vezet” – figyelmeztetnek. A jelentés nem tér ki a sokasodó akkugyárak miatt növekvő ipari vízigényre (vélhetően a tanulmány klímaadaptációs fókusza miatt – az akkugyárak telepítése aligha tekinthető klímaalkalmazkodásnak), felhívja a figyelmet ugyanakkor egy olyan klímaalkalmazkodási intézkedésre, amely valójában „maladaptív”: a talajvízkutak szabályozásának liberalizációjára. A jelentés szerint leegyszerűsítve a jogszabályváltozás következménye: „engedély nélkül létesülhetnek talajvízkutak olyan térségekben, amelyek talajvízkészlete az éghajlatváltozás miatt kiemelkedően veszélyeztetett”.
A fentieket is figyelembe véve némiképp mellbevágó a jelentés azon megállapítása, hogy „továbbra is azokat a növényeket termesztjük egyre nagyobb területen, amelyek az aszályra érzékenyek”.
A klímaváltozás hatásai alól az állattartók sem vonhatják ki magukat, a jelentés szerint „a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás egyik legnagyobb kihívása a takarmány- és a vízellátás kiszámítható biztosítása lesz, mivel a szélsőséges időjárási eseményeknek jelentős hatása van a takarmánytermesztésre és a vízkészletekre. Az állategészségügy területén az egyik legnagyobb problémát a hőstressz jelenti”.
A Green Policy Center teljes jelentése letölthető innen.
