Szeresd a pókokat!

A pókokkal kapcsolatban a közvélekedésben inkább negatív kép terjedt el, pedig hasznos és ártalmatlan állatok. Az ökoszisztémák fontos részét alkotják akkor is, ha olykor a közvetlen környezetünkben szövögetik hálójukat. Többek között ezért is célszerű alaposabban megismerkedni a lakásunkban élő nyolclábú lakótársainkkal.

Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!

Szinetár Csaba zoológus mintegy három és fél évtizeddel ezelőtt kezdett el az épített környezetben élő pókokkal foglalkozni. Az ELTE Savaria Egyetemi Központ főiskolai tanárának 1992-ben jelent meg ebben a témában az első tanulmánya „Újdonsült albérlőink” címmel.

A közelmúltban egy újabb kiadvány látott napvilágot Magyarország épületlakó pókjai címmel, melyet Szinetár Csaba és Kovács Gábor közösen alkotott. A gazdagon illusztrált könyv a széles közönség számára kínál eligazodást a roppant sokszínű, fajgazdag faunában.

Amellett, hogy elsődlegesen a Kárpát-medence természetes és természetközeli élőhelyeinek a vizsgálata áll a tudós érdeklődésének előterében, úgy véli, az épületlakó fajokkal „nem lehet nem foglalkozni”. 

„Ezek a fajok szó szerint házhoz jönnek. Számos vizsgálati lehetőséget is felkínálnak a zoológusnak, aki hajlandó velük kommunikálni. A korántsem fajszegény albérlői közösség hozza magával azokat a megfigyelési, kutatási lehetőségeket, melyek például a fajok táplálkozási- szaporodási viselkedésének alaposabb megismerését nyújtják. Szerzőtársammal, Kovács Gáborral szintén már több évtizede dolgozunk együtt, kifejezetten erre a témára fókuszálva” – mondta Szinetár Csaba a Zöld Hangnak. A kutató arról is készségesen mesélt, hogy melyek a leggyakoribb albérlőink, és mi a teendő, ha nem szeretnénk a társaságukat élvezni a lakásban.

A nagy álkaszáspók frissen kelt utódai

Hány pókfaj él a hazai hajlékokban?

A lakásaink szó szerint nyitva állnak a környezetünkben élő állatok előtt, így valójában meglepő választ is adhatok a kérdésre. Kellő türelemmel és a véletlenek sokasága révén csaknem minden a Kárpát-medencében élő pókfaj bekerülhet az épített környezetünkbe. Ezt még tetézheti a kereskedelem és az utazások „szárnyán” közlekedő idegenhonos potyautasok köre, amikre számos és egyre növekvő számú példát ismerünk. Komolyra fordítva a szót az úgynevezett kizárólagos, valamint a fakultatív épületlakó pókfajok száma meghaladja a félszázat hazánkban.  A lakásokban látott fajok egyedszámának több mint 80 százaléka ezek közül a pókfajok közül kerül ki. A fennmaradók a véletlenszerű, alkalmi látogatók, melyek tartós megtelepedésére nem kell számítani. 

Egy-egy fajt hogyan mutat be a könyv?

A könyvünkben mintegy 60 pókfajjal ismerkedhet meg az olvasó. A fent említettekhez kapcsolódva, ebbe beletartoznak a tipikus épületlakó fajok, velük foglalkozunk legrészletesebben. A bőséges képi illusztráció mellett a fajok külső megjelenését, életmódját, szaporodásbiológiáját, a többi fajjal, valamint az emberrel való kapcsolatát, ez utóbbihoz kapcsolódóan az emberi környezethez való alkalmazkodásának (szinantropizációjának) történetét, valamint földrajzi elterjedését mutatjuk be. Három rövidebb fejezetet szántunk azoknak a pókoknak, melyeket, mint a várható, már a küszöbünk előtt állóknak tituláltunk. Ezek a fajok már jelen vannak a szomszédos országokban, és egyértelműen várható a hazai előkerülésük is.

Vannak a visszatérő trópusi látogatók (vendégek), melyek például trópusi gyümölcsexportok potyautasai, időről időre véletlenszerűen megjelenhetnek, de tartós megtelepedésük feltételei nem adottak idehaza. Legvégül vannak a kertekben, városi zöldterületen élő „csavargó” természetű fajok, melyekkel szintén csak alkalmi látogatóként találkozunk, de egyesek szezonálisan (például az őszi hónapokban) évről-évre kopogtatás nélkül érkeznek, s ha tehetik gyorsan távoznak is. 



Városi hamvaspók

Milyen életmódot folytatnak ezek a fajok? Miért szeretnek a környezetünkben élni?

A lakásokban élő pókok életmódja ─ például, hogy milyen vadászmódszert alkalmaznak zsákmányaik elejtéséhez ─ hasonlóan változatos, mint a szabad természetben élőknél. Ez általában családonként változó, így a könyvben tárgyalt fajok által képviselt 25 pókcsalád esetében más és más életmód jellemző és természetes, hogy azonos családba tartozó fajok esetében is vannak kisebb léptékű eltérések az életmódban. Az éghajlatunkon az épített környezet klímája az egyik vonzerő a pókoknak arra, hogy a lakásunkba költözzenek. Természetesen az általunk szintén becsalogatott rovarok, mint táplálékok szintén fontosak számukra, és természetesen az épületek, mint búvó-, hálóhely kiterítő helyek éppúgy csalogatók lehetnek számukra.

Mely fajok a legnagyobbak, leglátványosabbak? Melyek a környezetünkben lakó legkülönlegesebb példányok?

Az, hogy melyek a leglátványosabbak, csak nagyítás kérdése. Hasonló ez a hazai vadonélő orchideák virágainak formagazdagságához, mely éppúgy elragadó, mint a trópusi rokonoké, csak megfelelő közelségből, vagy nagyító segítségével kell őket nézni.

A méretben ─ az orchideákhoz hasonlóan – a hazai pókjaink sem vetekszenek a terráriumokban tartott tenyérnyi trópusi madárpókokkal. Ezt persze egyetlen háziasszony sem bánja. Azt is elárulom, hogy tényleges látványosságot elsősorban a portól elszennyeződött ─ már a tulajdonosa által elhagyott ─ hálóik jelentik, melyek a takarításra figyelmeztető jelzésekként okoznak a háziasszonyoknak (bejárónőknek) elfoglaltságot.

Persze vannak bőven látványos fajok a bemutatott lények között. Ilyen lehet például a tüskéskezű álfarkaspók, avagy a különleges mozgási viselkedése révén néhány épületlakó ugrópókunk is.

A pamatoslábú derespók zsákmányával

Talán legtöbben az álkaszás pókokkal találkoznak a sarokban. Hogyan viselkedjünk a nyolclábú lakótársakkal? Mit tehetünk, ha nem akarjuk őket a lakásban „kerülgetni”?

A lakásaink egyértelműen legismertebb társbérlői az úgynevezett álkaszáspókok. Külön részt szenteltünk a könyvben a kaszás – és álkaszáspókok közötti nyilvánvaló különbségek megismertetésére. Az álkaszáspókok huzat hatására jellegzetesen imbolygó, elporosodott hálói (mennyezeteken és oldalfalakon), melyek a lakójuk nélkül is elérik a főbérlő ingerküszöbét és előbb-utóbb leporszívózzák őket. Egy frissen kifestett szobában pár nap múlva ismét szembesülünk a helyzettel, nem hagytak el bennünket.

Nyilvánvaló, hogy a „harc” folytatódik. A takarítás gyakoriságával, a rovarokat távoltartó szúnyoghálók felszerelésével jól kezelhető a helyzet. A vegyszeres „védekezéssel” persze kipusztíthatók pár napra, ezt teszik az úgynevezett széles hatású mérgekkel a növénytermesztő üvegházakban is. Az első visszatelepülők a pókok lesznek. Ma már mindenki láthatja, hogy milyen mértékben képes az ember a környezetét elpusztítani. Pont azokat az állatokat pusztítsuk el, amelyek hazánkban nem jelentenek egészségügyi kockázatot? Azt is látni kell, hogy egyúttal a pókok azok, akik a tényleges kellemetlenséget, sőt egyre inkább tényleges egészségügyi kockázatot jelentő rovarokat, példaként az újonnan megtelepedő szúnyogfajokat gyérítik. A szociálisan öröklődő szorongásos félelem egyébként jól leküzdhető és eredményesen kezelhető típusa az úgynevezett fóbiás panaszoknak – nem szükséges ezért elpusztítanunk a pókokat.

A csupaszpók nősténye utódaival

Mit tegyünk, ha egy egzotikus (hazánkban nem őshonos), nagyobb testű példányra bukkanunk a környezetünkben?

Ha nem okoz számunkra gondot, akkor egy megfelelő méretű átlátszó dobozzal, edénnyel borítsuk le és csúsztassunk alá egy vékony kemény lapot, aztán zárjuk le. Így közvetlen kontaktus nélkül be tudjuk fogni. Juttassuk el egy állatkerthez, vagy egy olyan kisállatkereskedéshez, ahol pókokkal is foglalkoznak. Ezzel megkímélhetjük az állatot az oktalan elpusztítástól, embertársainkat pedig egy olyan kellemetlenségtől, amit akár az ijedtségből adódó stresszhelyzet, vagy egy baleset okozhat.

Mit javasolna azoknak, akik pókfóbiában szenvednek? Kell-e félnünk a hazánkban élő pókoktól?

2002-ben, mikor első ízben szerveztük meg hazánkban a pókokkal foglalkozó európai szakemberek konferenciáját, készítettünk egy hazánk védett pókjait bemutató plakátot.

Alcíme így hangzott: Ne félj tőlünk, féltsél minket!

Teljesen indokolatlan a hazákban élő pókoktól való félelem. Elenyésző számban vannak olyan fajok, melyek marása (a köznyelvben: csípése) okozhat pár nap alatt következmény nélkül megszűnő helyi bőrpanaszokat. Ezekkel a fajokkal való találkozás, illetve a marás valószínűsége rendkívül csekély. Sajnos sokkal több bőrön jelentkező helyi panaszra születik az a diagnózis, hogy pókcsípés, mint ez valójában ténylegesen bekövetkezik. Mindezt a pókok ismeretével is rendelkező bőrgyógyász szakorvostól tanultam meg magam is, és rendszeresen tapasztalom már több évtizede.

Fotó:Lángi Eszter

Borítóképpen lévő pók: Az üvegházi ugrópók nősténye

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére