Telex: A Fidesz képviselőjelöltjeként indul Gór Csaba, aki rendben találta az orosz metrókocsi-beszerzést

Gór Csaba, a Fidesz II. kerületi önkormányzati képviselője és a budapesti 4. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje írta alá azt a 2020-ban elfogadott, orosz metrókocsi-beszerzéssel kapcsolatos vizsgálati jelentést, ami minden kritika ellenére jogszerűnek minősítette az eljárást – számolt be róla a Telex.

Mint a portál írja, Gór egy olyan ügyvédi iroda nevében járt el, ami a Tarlós-érában többmilliós közbeszerzést nyert a BKK-tól, a metróbeszerzés vizsgálatába pedig egy olyan cég vontak be, amelyet a korrupciós botrányoktól terhelt 4iG Nyrt. volt elnöke, Felső Gábor vezet.

Március 17-én mutatta be Facebook-oldalán Hadházy Ákos, hogy a metrókocsi-beszerzést vizsgáló dokumentum jogi részét 2020-ban az azzal megbízott Francsics és Társai Ügyvédi Iroda nevében az a Gór Csaba írta alá, aki most a Fidesz jelöltjeként indul Budán a II. és a III. kerületek egy részét magában foglaló választókerületben (itt 2018-ban Varga Mihály pénzügyminiszter nyert egyéni mandátumot).

A cikkben kitérnek rá, azt már 2016-ban tudni lehetett, hogy az oroszok nem bajlódtak a fődarabok (motor, fék, kerekek) szétszedésével és klasszikus felújításával, hanem egyszerűen újakat szereltek be a régi típusú kocsiszekrény alá, méghozzá korszerű, nyugati gyártmányúakat. Aztán a kocsiszekrény is inkább új lemezekből állt, a BKV-nál szállóige is lett, hogy a régi metrókocsikból csak a pályaszám és a vezetőajtó-kilincs maradt meg a felújítás után.

Egy 2020 végén nyilvánosságra hozott vizsgálat műszaki része megállapította, hogy az orosz metrókocsikon legalább tizennyolc sorozathiba van, azok többek között rosszul vannak hegesztve, és az ülések törése is balesetveszélyes. Kiderült többek között, hogy a felújított metrószerelvények felfüggesztési rendszere elavult, visszatérő probléma a rozsdásodás. Az első három szerelvény padlólemezei három év alatt teljesen átlyukadtak, de a rozsda elérte az oldallemezeket, a tartóoszlopokat, és megjelent a tetőn is.

A vizsgálati dokumentumban szerepel, hogy „a közbeszerzési dokumentációban meghatározott értékelési szempontrendszer nem szolgálta teljes egészében azt, hogy a legjobb műszaki tartalom megajánlására kényszerítse az ajánlattevőket”.

Például a vontatómotor csak egy pontot ért az értékelésnél, míg a teljesítési határidő 19 pontot. A közbeszerzéssel azonban nem ez volt a legnagyobb gond. Mint a Telex.hu írja, eredetileg a kocsiszekrény korrodált elemeinek cseréjét vállalta a cég, később azonban úgy döntöttek teljes egészében újakat gyártanak. Ehhez a vonatkozó rendeletet is át kellett írni, amibe bekerült a „jármű-korszerűsítés” fogalma, így gyakorlatilag bármilyen szerkezeti egységet ki lehetett cserélni. Emiatt is vált kérdésessé, hogy új metrókocsik érkeztek-e Budapestre, vagy csak felújítottak, amiről eredetileg a szerződés szólt.

A jelentés azt állapította meg, egyértelműen újak a kocsik, azaz az eredeti szerződés tartalma nem teljesült, az értékelési szempontrendszer pedig céltalan volt, ráadásul nem is követelte meg a legjobb műszaki tartalmat. A Telex szerint Gór Csaba és ügyvédi irodája azonban ennek ellenére is a törvényeknek megfelelőnek találta a közbeszerzés kiírását és lebonyolítását.

Az ügyben a lap megkereste a BKV-t. Szerintük a felülvizsgálatra kiírt közbeszerzés elbírálásakor nem lehetett figyelembe venni, hogy a megbízott BME Vikinget a korrupciós ügyekbe keveredő 4iG korábbi elnöke vezeti. Hozzátették azt is, hogy a szakértői jelentést elfogadták, az az alapján elkészített intézkedési terv végrehajtása folyamatban van. Megkérdezték Gór Csabát is arról, nem gondolja-e, hogy összeférhetetlen a jelentés jogi részének aláírása képviselőjelölti indulásával, és a történtek miatt nem fontolgatja a visszalépést a választásokon való részvételtől, de a cikk megjelenéséig nem kaptak.

Borítókép: Gór Csaba Facebook-oldala

Oldal Tetejére