Túl sok már a kémiai szennyezőanyag

Egy új tanulmány megállapította, hogy túlléptük a kémiai szennyezőanyagok bolygóbiztonsági határértékét. A tudományos szerzők rendkívül sürgősnek tartják a káros anyagok kibocsátásának csökkentését, hogy a Föld rendszere stabil maradjon.

A kémiai szennyezőanyagok termelésének és kibocsátásának növekedése már összeegyeztethetetlen bolygónk biztonságos működésével – ezt állapította meg a szintetikus vegyi anyagokhoz kapcsolódó első értékelés, amelyet tizennégy kutató végzett, és január 18-án tették közzé az Environmental Science and Technology folyóiratban – írja az Index.hu.

 2009-ben egy nemzetközi kutatócsoport kilenc Földünkre vonatkozó határértéket állapított meg, amiket tilos túllépni, mert veszélybe kerülne a bolygó egyensúlya. Ezek egyike a kémiai szennyezés. A többi határérték a klímaváltozást, a biodiverzitás erózióját, a nitrogén- és foszfor globális zavarait, a földhasználat megváltozását, az óceánok elsavasodását, az ózonréteg pusztulását, a légköri aeroszolokat, az édesvízhasználatot érinti. 2015-ben a tudósok megállapították, hogy a határértékek közül négyet (éghajlat, biodiverzitás, nitrogén- és foszforciklus) már túlléptünk.

A svéd, dán, svájci, brit és kanadai egyetemeken dolgozó kutatók az új tanulmányban kifejtik, hogy az emberiség túllépte a kémiai környezetszennyező anyagokkal – köztük a műanyagokkal – kapcsolatos határt. Azt a nem meglepő tényt konstatálták, hogy a vegyszerek száma évről évre nő, szám szerint pedig 350 000 különféle vegyi anyag van a globális piacon. Ezek többnyire műanyagok, növényvédő szerek, ipari vegyszerek, háztartási vegyszerek, antibiotikumok és egyéb gyógyszerek.

Olyan gyorsan jelennek meg ezek a szennyező anyagok a környezetben, hogy a kormányok fel sem tudják mérni a globális és regionális kockázatokat. Néhány ilyen szennyező anyag széles körben elterjedt az egész világon. 

A szennyező anyagok környezetbe történő kibocsátása ezért a sok országban alkalmazott szabályok ellenére növekedni fog. Az Európai Unió például 2019 októberében egy vegyi anyagokra vonatkozó stratégiát fogadott el, amely előírja a legártalmasabb anyagok, például az endokrin károsító anyagok fokozatos kivonását a fogyasztási cikkekből. A kockázatkezelés terén azonban nagy különbségek vannak a világ különböző régióiban. Bár jelentős fejlesztések is történtek bizonyos területeken, ezeket a szennyező anyagokat továbbra is előállítják, és szinte semmilyen szabályozás nem vonatkozik a használatukra.

A kutatók fokozott fellépést szorgalmaznak a szennyezőanyagok termelésének és kibocsátásának csökkentésére, ugyanakkor megjegyzik, hogy ha sikerül is az ajánlatos mértékben csökkenti a termelést és kibocsátást, nagy részük fennmarad és továbbra is veszélyesen hatnak a környezetre. 

Azonnali cselekvésre szólítanak fel, és szorgalmazzák az újra felhasználható anyagok gyártását, a vegyi anyagok és termékek újra hasznosításra való tervezését és a vegyi anyagok jobb szűrését biztonság és tartósság szempontjából. Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó felső határokhoz hasonlóan a szerzők a szennyező anyagokra is ilyen felső határokat követelnek. A tanulmány végén a kutatók szorgalmazzák egy nemzetközi tudományos és szakpolitikai testület létrehozását, amely felügyeli a vegyi anyagokat és a hulladékot.

Borítókép: Pixabay/ yogendras31

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére