A mesebeli skóciai esőerdő, amelyből James Bond is alig lát már valamit a Skyfall egyik nagy jelenetében

A római légiók még egy kiterjedt mérsékeltövi esőerdőt találtak a mai Skócia területén, amely káprázatos állat- és növénytársulásnak adott otthont. A fakitermelés és a legeltetés azonban szinte teljesen elpusztította, maradványai még így is az őshonos vörös mókusok utolsó menedékei. A Fák az életért szervezet szerint kulcskérdés viszont a csúcsragadozók visszatelepítése, Skócia erdészei is a Kaledóniai erdő megmentéséért küzdenek, miközben figyelmeztetik a világ más tájainak lakóit az erdőirtás szinte visszafordíthatatlan következményeire.

A mai Skócia legismertebb régi neve, Kaledónia a rómaiaktól származik, annyit jelent: erdős magaslat. Aki napjainkban járja e tájat, talál itt egy fenséges hegyvidéket és szeretni való embereket – akik az északi és a déli népek jó tulajdonságait egyesítve becsületesek és melegszívűek –, erdőt viszont keresve is alig. Elég ha csak belenézünk az egyik legnagyobb James Bond filmbe, a Skyfallba, hogy meglássuk a 007-es őseinek földjét. Ő sem az erdőben akarja elrejteni a főnökét.

https://www.youtube.com/watch?v=ZxBt5fcwIQw

A fenti képsorokat a Glen Etive nevű völgyben forgatták, a Skót-felföldön, de menjünk még északabbra és nyugatabbra, hogy megmutassuk a világ egyik legjobb hegyi filmjét, a skóciai Skye szigetén forgatott The Ridge című alkotást. A környezetről is elmesél mindent, bár annyira tökéletes, hogy fák nélkül is beleszeretünk a Hebridákba:

A Brit-szigeteken csak a Skót-felföld tartozik a tajgaövezethez, az itt megmaradt fenyvesek egy mérsékeltövi esőerdő utolsó hírnökei. Örökzöldjei azoktól a fáktól származnak, amelyek a jégkorszak végi felmelegedés során, Krisztus előtt 7000 évvel települtek meg itt, a Kaledóniai erdő ősatyjaiként. Az erdő kétezer évvel később élte a fénykorát, de még Trajanus és Hadrianus hadait is rabul ejthették a Krisztus utáni első évszázadokban. Az emberi tevékenység, a fakitermelés, az állattartás, a legelés és legeltetés azonban évezredek óta pusztította, olyannyira, hogy

mára az egykor 1,5 millió hektárnyi területet borító esőerdő mindössze az 5 százalékára zsugorodott vissza,

35 egymással már nem összefüggő maradványerdőre. Mint a táj lehetséges megmentéséről író The Scotsman összeállításából kiderül, 200 éve a kritikus pont alá süllyedt az állapotuk, miután facsemetéket elfogyasztották a szarvasok, az állomány elöregedett. Ezért született meg a Fák az Életért környezetvédelmi jótékonysági szervezet.

Az északi erdők legnyugatibb előőrsének számító fenyvest erdeifenyő, nyír, berkenye, nyárfa, boróka társulása alkotta. A nyugati parton a tölgyek és a nyírfák uralkodtak, páfrányok, mohák és zuzmók fölött, a zöld minden árnyalatában. Otthonra lelt itt az európai hód, a vaddisznó, a hiúz, a jávorszarvas, a barnamedve és a farkas, a madárvilágot a siketfajd, a tarajos cinege és a csak errefelé élő skót keresztcsőrű jelentette. A csúcsragadozók elvesztése drámaian elszegényítette az ökoszisztémát, kulcskérdés lett a visszahonosítás.

Amíg lehet, a világnak tanulnia kell e táj tragédiájából. A témával kapcsolatban bukkantunk Ulrich és Francesca Loening levelére a Levegő Munkacsoport folyóiratában, a Lélegzetben, amely közölte az erdőit vesztett Skócia kérelmét a még erdő borította Chiléhez. Mint a szerzők fogalmaznak: „Minden európai ország elpusztította erdeit; még Platón is ezt fájlalta Attikában, mert rájött, hogy az erdőtakarónak talajmegkötő és folyamatos ivóvíz-biztosító szerepe is van. Sok mediterrán ország vált majdnem sivataggá. Mára már csak néhány európai területen maradt meg a fenntartható erdőgazdálkodás hagyománya. Skócia és Írország csaknem kopárrá vált, és elvesztette nagyobb vadon élő állatait is.

Frank Fraser Darling, a hírneves skót ökológus Felső-Skóciát nedves sivatagnak nevezte.

A csupasz hegyeknek megvan a maguk szépsége, és sok látogató nincs tudatában az ökológiai katasztrófának. De a veszteség súlyos; az erdőirtás növelte a falusi élet hanyatlását, a városiasodást és a nagy emigrációt. Az ország jelenleg szegényebb és nem gazdagabb lélekben, emberekben, erőforrásokban és természetben. Most, amikor a visszaállítás még nagy lehetőség, a feladat óriási és sürgős. Az erdők hiánya adóssággá vált, az adósok őseink, akik a jövőtől loptak. Az önök nemzete is ezt csinálja jelenleg Ma csaknem minden faterméket importálunk;

az eredmény nemcsak a magas importszámla, hanem egy másfajta kizsákmányolás is,

nevezetesen az, hogy a múltbéli pusztításból származó adósságunkat exportáljuk másoknak, például önöknek. Támogatjuk az erdősítést Skóciában a közeli és távoli jövő életminőségének érdekében. Ez költségesebb befektetés, mint a rövid tenyészidejű ültetvények telepítése, amelyek azonban nem pótolják az őshonos erdők ökológiai gazdagságát.”

Mint a levél folytatja: „A világon nagyon kevés erdőt kezelnek fenntartható módon. A legtöbb fakitermelés még mindig elsődleges vagy másodlagos erdőkből történik, s minden ilyen körfolyamattal csökken a fajok változatossága és mérete. Chilének még megvan az a választása, hogy egy igazán hosszú távú, tartós erdőgazdálkodási stratégiát dolgozzon ki. Oly sok erdőt kiirtottak már, de van idő és lehetőség az újratelepítésre megfelelő irányítással.

Skóciában más a helyzet, ott csupasz, talajeróziótól lekoptatott, állatoktól kerítéssel védett területre kell telepíteni az új erdőket.

Van még idő, amíg sok erdő van, ami túlélte a pusztítást, hogy mindent átfogó erdőpolitikát dolgozzanak ki, mely bizonyos fajokat teljes mértékben védene, másokat fenntartható módon használna. Skóciában az őshonos erdőknek csak 1,5 százaléka maradt meg, ez is megrongált állapotban; az újratelepítés feladata hatalmas.”

A Kaledóniai erdő maradványai még így is üde színfoltot jelentenek az erdőit vesztett Brit-szigeteken. Az utolsó menedéket jelentik a vörös mókusoknak, amelyeket az amerikai szürke mókusok szorítanak ki. A WWF szakértőjével az invazív állatfajok pusztításáról készített összeállításunkban is beszámoltunk e jelenségről, amelyről a National Geographic is ír 2021-es cikkében. A magazin szerint az egykor egész Nagy Britanniában gyakori, őshonos vörös mókus népességének 80 százaléka a skót hegyvidéki erdőkben él már. A legújabb kutatások szerint itt biztonságban lehetnek, természetes menedékhelyekként szolgál e táj akkor is, ha a legrosszabb következik be, és a szürke mókusok Skóciát is elözönlik.

Kiemelt kép: Flickr

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére