Nárcizmus, machiavellizmus és pszichopátia áll a ritka állatok kilövése mögött a friss kutatások szerint, Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus és zenész elmondása alapján. Rodics Katalin természetvédő biológus szembe állította Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes véleményét a Biblia üzenetével arról, az állatoknak van-e lelkük. Jordán Ferenc rendszerökológus úgy látja: elképesztően nagy károkat okoz a vadászati világkiállítás a környezeti nevelés terén is, miközben mások vért izzadnak, hogy környezettudatosságra neveljék a következő generációt. Mindez a Greenpeace Magyarország online beszélgetésén hangzott el, íme néhány részlet és a teljes felvétel.
A luxusvadászatra valószínűleg mindannyian tudunk már legalább egy elrettentő példát, s hogy mindjárt kettőre jussunk, elég ha Jerry Kinnaman itthon talán kevésbé ismert amerikai sztárvadászt hozzuk fel, aki 2014 decemberében Missouri-államban számszeríjjal kilőtte az arrafelé is nagy tiszteletnek örvendő albínó szarvast. A helyiek megvetése mellett természetesen az ismerősei hízelgését váltotta ki, ma is ezzel a trófeával dicsekszik Facebook-profilképén. Érdemes hozzátenni, hogy a népi babona mifelénk halálos véteknek tartja egy fehér szarvas elejtését.
Az elkövetőnek a babona azt jósolja: egy éven belül az életéért fizet érte.
Az igazi világfelháborodást fél évvel később, 2015 nyarán Walter Palmer minnesotai fogorvosnak sikerült elérnie, Zimbabwe talán legnagyobb természeti kincse, Cecil, a tizenhárom éves oroszlán lelövésével. Nyílpuskával előbb megsebezte, két nappal később pisztollyal megölte, majd a fekete sörényéért megnyúzta.
Mindezeket beteges dolgoknak érezhetjük, ezért a trófeavadászat mai, elfajzott formáiról különösen érdekes lehet a természet- és a társadalomtudomány ismert képviselőinek véleménye. Vissza is tértünk ezzel Magyarországra, ahol a napokban az „Egy a természettel” mottóval hirdetett vadászati világkiállítás az egyik fő téma. A Greenpeace Magyarország „Célkeresztben a természetvédelem” elnevezésű online beszélgetésén három olyan szakember osztotta meg a gondolatait, akikkel egészen más témákban készítettünk korábban interjút: Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus és zenész többek között a klímaszorongás kutatója, Rodics Katalin biológus a Greenpeace természetvédelmi szakértőjeként felszíni vizeink – köztük a Fertő tó – szakértője, míg Jordán Ferenc rendszerökológus, hálózatkutató biológus a Balaton pusztításának és a világjárvány okainak ismerője.
Cecil szenvedése és az extázis
Mint Kőváry Zoltán elmondta, éppen Cecil negyven órás szenvedése és leölése után indult el a trófeavadászok kutatása pszichológiai szempontból. Ma sem egy frekventált terület, nagyon frissek még a tapasztalok, nehéz általános következtetést levonni, de vannak már eredmények.
„Óriási energia- és pénzbefektetést igényel a trófeavadászat, a nyeresége pedig egy fotó. Presztízs, státusszimbólum, hatalomfitogtatás, fokozott hataloméhség áll a háttérben a legtöbb esetben. Mások szemében valamilyennek feltűnni. A nárcisztikus személyiségre jellemző az önfelnagyítás. Különlegesnek akarja látni és láttatni magát azzal is, hogy ritka állatot lő ki.
A számítógépes elemzés szerint minél nagyobb kilőtt állattal fotózkodik, annál szélesebb a mosolya.
A háttérben a sötét triádot azonosították: egyik része a nárcizmus, másik része a machiavellizmus, – vagyis a cél szentesíti az eszközt –, a harmadik része pedig a pszichopátia, ami elsősorban az empátia hiánya, összefüggésben az erőszakossággal. Ez a sötét triád benne van a sorozatgyilkosokban is. Akik felnőttkorban, az emberek ellen kegyetlenkednek, azokban sokszor a gyerekkori állatkínzókat mutatták ki” – mondta a pszichológus, aki példaként a Wittman fiúk történetét is szóba hozta, akik az állatok kínzásán át az anyagyilkosságig jutottak.
A ritka, kihalás szélén lévő állatok kilövésének is bizonyosan létezik egy izgalomfokozó, extázisélményt nyújtó hatása Kőváry Zoltán elmondása alapján, aki a szomorú amerikai helyzetbe is beavatta a hallgatóságot. Mint kiderült, a tengerentúlon bevett gyakorlat a konzervvadászat: a felnevelt állatokat eladják trófeavadászatra, majd zárt farmokon, magánterületeken levadásszák őket és pózolnak velük. Mivel magánterületen zajlik mindez, a törvényes szabályozással alig lehet megakadályozni.
Az utolsó példányok kilövésének élménye
Rodics Katalin hozzátette: a washingtoni egyezményben azokat az állatfajokat sorolják fel, amelyek az emberi luxuskeresés nyomán kerültek a kihalás szélére, akár a prémjük, akár a trófeájuk miatt.
„Abban a pillanatban, hogy felvettünk egy állatot a listára, sokszorosára nőtt az ára az illegális kereskedelemben.
Az utolsó példányokat is megpróbálják befogni, kilőni.”
Vadászat és vadászat közötti különbségről szólva elmondta, a mai felborult rendben, amelyben nincsenek meg a csúcsragadozók és amelyben itthon rendszeresen mérgezik a madarakat, szükség van állományszabályozásra.
„A legtöbb vadász ezt is végzi, nem velük van gondunk, hanem a hobbivadászattal. Egy betegessé vált szokásról van most már szó. Kell vadászat, de nem mindegy, hogy milliókért ölnek-e le ritka fajokat azért, hogy hazahozzák a trófeájukat, vagy szabályozzák az állományt.
Egy szűk, de rendkívül gazdag réteg engedheti meg magának a trófeavadászatot.
Aki tíz-tizenkét millió forintért vagy már jóval többért Afrikában lelő egy anyaelefántot, következményként lehet, hogy egy egész közösséget kipusztít ezzel. Magam láttam itthon a Nimród vadászújságban, hogy valaki Dél-Amerikában jaguárt lőtt, amit sehol nem szabad. De ezzel bekerült egy hazai lapba.”
Morális indok kellett
Az állományvadászattal kapcsolatban Jordán Ferenc úgy látja: az hogy a természet előbb-utóbb megoldja vagy a vadászokra hagyjuk, ez egy nagyon izgalmas kérdés.
„Jöttek a sakálok, mindenki utálja őket, de sokszor önmagukban ellátják azt a feladatot, amit a vadászok a magukénak tulajdonítanak.”
A 17 milliárd forint közpénzből megrendezett hazai a vadászati kiállításról hozzátette:
„Aki átmegy az elképesztően ízléstelen agancskapun és jól érzi magát, az alighanem trófeavadász. Nekik szól ez az egész. Egy vadbiológus, egy erdőjáró ember, egy természetszerető vadász éppen úgy undorodik a kiállítás imidzsétől, mint egy zöld aktivista, akár egy greenpeace-es. Egy nagyon szűk réteg lett megcélozva.
Nyilván egy általunk tisztelt vadásznak is érdekes lehet a kiállítás, de nem ő lett a célközönség.
Elképesztően nagy károkat okoz egy ilyen kiállítás a környezeti nevelés terén, amikor vért izzadunk, hogy környezettudatosságra neveljük a következő generációt. Ami engem elsősorban irritál, az az elképesztő pénzpazarlás, urizálás és hogy a természetvédelmet magukra aggatták, azt állítván, hogy ezt együtt csinálják a természettel. Vérlázító a költségvetése és az eszmeisége.”
Kőváry Zoltán szerint kellett valami morálisan elfogadható indok, nem csinálhatnak kiállítást azzal a felütéssel, hogy az állatokat halomra gyilkolják. Rodics Katalin úgy látja: pontosan érzik a szervezők, hogy „ez nagyon ciki egy csomó ember szemében”. A természetvédő a Biblia üzenetével állította szembe Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes véleményét arról, az állatoknak van-e lelkük. A biológus példaként többek között Jézus születéséről beszélt: az istállóban háziállatok lehelete melegítette, miután az emberek nem fogadták be.
A fentiekben a beszélgetésnek csupán egy részletét foglaltuk össze, de aligha kell mondanunk, az egészet érdemes meghallgatni.
Kiemelt kép: Flickr
