A Kossuth-díjas színművésznő, Básti Juli felelősségünkről, tudatosságról, a Balatonnál szerzett rossz tapasztalatairól, a vízkincs megbecsüléséről, tengernyi kidobott papírról beszélt a Very Important Planetnek. Mint kiderült, nem létezik színpad nélkül, még ha a bezártság nem is jelent magányt a számára.
Miközben egyre inkább környezettudatosan él, ősszel a nyilvánosság előtt is kiállt Básti Juli a klímavédelemért, amikor részt vett a Greenpeace háromnapos demonstrációján a Karmelita kolostor előtt.
„Ha hívnak, elmegyek ilyen jellegű eseményekre – mondta a Very Important Planetnek a Kossuth-díjas színművésznő. – Minden ember számára fontos kell, hogy legyen ez a téma, ha a gyermekeire, unokáira, az ő jövőjükre gondol. És mindig kell is róla beszélni, annyi fórumon, felületen, ahányon csak lehet. Úgy látom, sokat javult a helyzet abból a szempontból, hogy az emberek többsége, főleg a fiatalok tisztában vannak a problémával. Az iskolában is tanítják. A megoldás nem rajtuk múlik, hanem a világ vezetőin.”
Papírpokol
Básti Juli úgy látja, a változás, mint minden, pénzkérdés – az ipari tevékenységek átalakításától a tengerek sorsáig. A szavaiból ugyanakkor kiderül, mennyivel hatékonyabban kímélhetnénk a környezetünket, ha a hozzáállásunkon változtatnánk néhány téren.
„Elképesztő, mennyi műanyagszemét lepi el a világot, óriási akciókat, halászatokat kell tartani az összegyűjtésükre – folytatta. – A világjárvány alatt tisztult a környezet, de éppen a koronavírus miatt a kész ételeket elvitelre vásárolják és műanyag dobozokba csomagolják, ami nagyon bosszantó. A közművek félkilós papírcsomagokat dobnak be a postaládákba, pedig online is megoldható lenne már a kommunikáció. Azt még el tudom fogadni, hogy nem tud mindenki internetezni, az én környezetemben is van erre példa, de ennyi papírra egyáltalán nincs szükség. Pokoli mennyiségű szemét megy a kukába. Hozzám reklámokat nem is szabad bedobni.”
A víz megbecsülése
A kidobott hulladékokról a pihenése alatt szerzett rossz tapasztalatokat. Miközben a káli-medencei nyaralójukhoz rendszeresen próbál szelektív szemeteszsákokat vásárolni, úgy látja, a Balaton közelében kevés a lehetőséget az ilyen jellegű gyűjtésre. Lényegesnek tartja a víz megbecsülését is.
„Próbálunk tudatosabban élni itthon is – mondja Básti Juli. – Többek között kézmosásnál, fogmosásnál nem folyatjuk a vizet, hanem annyiszor zárjuk el, ahányszor csak lehet. Tudatosítani kellene, hogy a világ sok táján nemhogy öntözővizük, de még ivóvizük sincs az embereknek. Koncentrálni kell arra, hogy ilyen felfogással éljünk. Sok ideig tart, amíg szokássá válik, de aztán automatikusan megy.”
Élet a színház nélkül
Mint a színházi világ nagy többségének, a világjárvány idejére neki is el kellett köszönnie a színpadtól, de háromgyermekes édesanyaként vigasztalódik is közben. A próbák, előadások hiányával keletkező űrt a családja tölti be.
„Aki bejár a munkahelyére, vagy otthon nap mint nap dolgozhat, annak könnyebb, mert nem vágták úgy el a köldökzsinórt, mint nekünk – véli. – Tőlünk viszont megfosztották a színpadot. Éppen ennek köszönhető azonban, hogy itthon sokat lehetünk együtt.
Kicsi koruk óta nem láttuk ennyit a gyermekeinket, rengeteget beszélgethetünk, játszhatunk velük.
Az életnek azért nyolc óra munkából, nyolc óra pihenésből, nyolc óra szórakozásból kellene állnia, vagyis nagyon hiányzik a színjátszás. Egy-egy forgatást, pilotot tudunk tartani, a közönséggel való kapcsolatot a Centrál Színháznál a Facebookon és a színház honlapján próbáljuk megtartani, de a színész színpad nélkül nem létezik. A színház varázsát, szépségét az jelenti, hogy ott és abban a pillanatban alakul ki a kapcsolat a közönséggel. Mindez most hosszú ideig nem jöhet vissza, és gondolatunk sincsen, mikor lesz másképp. Mindenkinek be kell oltatnia magát ezért is, össze kell fogni, mert fel kell szabadulnunk, ki kell törnünk ebből a bezártságból.”
