Árad a szenvedély Zoboki Gáborból, a Müpa Ybl-díjas tervezőjéből, amikor Budapestről beszél. A Van merszed címmel megtartott beszélgetéssorozaton a szervezőknek köszönhetően ezt mi is megtapasztaltuk, ahogy a magyar főváros felfoghatatlan múltjáról, konfliktusokkal teli jelenéről és általa megálmodott jövőjéről beszélt.
„Meggyőződésem, hogy ez a város nagyon jól ki van találva. Sokkal kevesebb gond van vele, mint Párizzsal, Londonnal, amelyekért egyébként odavagyok. Nemcsak a társadalmi, szociális helyzet sokkal kedvezőbb. Ahogyan az építész-létem bölcsül, egyre jobban látom, milyen remek hely Budapest. Imádom, és szerintem mindenki imádná, ha velem sétálna. Olyan kincseket rejt magában, olyan csodákat, amelyeket nem fogunk föl. Ha elmegyünk Párizsba, rögtön az építészetet nézzük. Ha itt élünk, és átjövünk a Lánchídon, föl sem fogjuk, mit látunk” – mondta Zoboki Gábor, a Müpa tervezője nemrég a Van merszed című beszélgetéssorozaton.
Budapest vőlegénye
A világszerte ismert építész úgy látja, köztereink, az utcáink, a parkjaink még mindig tűrhető állapotban várnak ránk, ez különösen így lenne, ha nem indult volna el a Városliget-projekt. Kitért Podmaniczky Frigyes munkájára a XIX. században, ezért néhány gondolat erejéig itt repüljünk vissza mi is az időben, mégpedig Krúdy Gyulával, aki regényt szánt a XIX. század nagy városépítő politikusának.
„Megépítette a Sugár útból az Andrássy utat; megcsinálta és vezette a Magyar kir. Operaházat azon a helyen, ahol az ő férfikorában még sással benőtt mocsarat látott.
Felépítette az új Budapestet, amelynek széppé, naggyá, gyönyörűvé való fejlesztését akkor is legnagyobbrészt a szerényen háttérben maradó Podmaniczky Frigyes bárónak köszönhetjük, ha a főváros nem is róla, hanem telkeket adományozó László rokonáról nevezi el a mai Podmaniczky utcát.
Főbb vonásaiban ez volt Podmaniczky Frigyes külső élete, akiről idáig furcsa nadrágja miatt legfeljebb annyit tudhat a mai nemzedék, hogy kockás ruhájában mindig az élclapokban szerepelt. Kánikulában is azt hangsúlyozta, hogy legjobb Budapesten nyaralni. (…)
Nevezték már az »utolsó lovagnak«, a »legnagyobb bolondnak«, a »legjobb szívű magyar úriembernek«,
aki a családi vagyonán kívül mindenét, jövedelmét, munkáját a haza érdekeinek, »Budapest szerelmének« áldozta fel” – írja Krúdy Gyula »Budapest vőlegénye« címmel A Reggel 1930. május 4-ei számában.
Zoboki Gábor pedig azt hangsúlyozza, a főváros térképének sugaras rendszere középkori eredetű, ezt Podmaniczky Frigyesék gyűrűkkel egészítették ki.
„Sajnos nem hajózható csatornákkal, mint Szentpéterváron” – tette hozzá a Forbes Flow-n Ybl-díjas építész, aki szerint a tradíciókra kortárs módszerekkel építhetünk. Vagy építhetnénk.
Zöld sáv: a Margit-szigettől a Müpáig
Mint fogalmazott, egyik politikus sem nézi azt a 150 éves hagyományt, amiről beszélnünk kellene, az egyik szökőkútban éli ki magát, a másik biciklisávban.
„Létezik egy fantasztikus zöld sávunk, ami a Margit-szigettől indul. Ide gyalogos hidat tennék a Szépvölgyi útig.
Rendes, marhalegeltető, nagy, széles zöld hidakat a sziget kellős közepén” – mondta az előadó a budai oldalról, miközben gondolata már áttért a pestire. Ezt azért tudhatjuk, mert korábban is beszélt arról, hogy a Dózsa György út tengelyében „huszonméter széles” gyalogos hidakat álmodott a Margit-sziget közepéhez.
„Ahogy végigmegyünk a Dózsa György úton, jön a Városliget, majd az Istvánmező, ami a Puskás-stadionról híresült el, de ott rengeteg zöld felületet lehet kialakítani. Elérünk a Fiumei útig, a leggyönyörűbb magyar sírkertig, amit azt hiszem, intézményi területnek jelöltek be a város térképén és nem zöld felületnek. Ilyen elmebeteg helyzettel állunk szemben. Aztán jön a Népliget, eljutunk a Müpáig, és szép lassan átmegyünk az Etele térre. Ez egy hatalmas zöld gyűrű, ilyen városi adottságot nem sok helyen találunk. Azért lenne jó, ha észrevennénk, mert éppen ide költözött be a barna zóna.”
Barnamezős térségnek vagy barna zónának egyébként az egykori ipari területeket nevezik, amelyek közlekedési, lakótelepi zárványokat tartalmaznak. Egy részük már megújult, vagy most tart ebben a fázisban. Zoboki Gábor hangsúlyozta, a Kőbányai Sörgyár is ilyen volt, de már elköltözött innen, megannyi más ipari tevékenységgel együtt.
„Most lehetne ezeket a barna zónákat megdolgozni
– folytatta. – Mindenki a belvárosban akar valamit. Nagy tettnek tartom, hogy a Müpa kikerült innen. Sokan azt mondták rá, jaj, senki nem megy majd oda hangversenyre. A második naptól kezdve tele van, az emberek megszokták.”
Építész kontra közlekedéstervező
Az Ybl-díjas építész szerint egy másik nagy probléma, hogy a várost Magyarországon mindig közlekedéstervezők kezdik tervezni.
„Ez ma is így van – kezdett bele a zárógondolataiba. –
Imádom Vitézy Dávidot, de miért egy közlekedéstervező mondja meg, mit kell csinálni?
Miért nem egy várostervező, egy építész, egy igény, amely megmondja, hogy itt szeretnék egyetemet, ott szeretnék orvost, amott szeretnék felhőkarcolót? Ilyen térkép nem készült. Harminc éve vár arra az építészszakma, hogy megszülessen egy ilyen stratégia, ami Podmaniczkyéknek kockás zakóban is ment. És ma, ebben az elképesztően okos világban, amikor minden statisztika a rendelkezésünkre áll, nem készült el ilyen harminc év alatt. És ez nem politikafüggő. Én mindig a szakmát szoktam ostorozni, mert a mi szakmánk nem mondja meg. Egy Burda-szabásminta alapján épült meg a város ötven-hatvan éven át, az első világháborúig. Elképesztő, hogy szinten minden, amit ma látunk, elkészült. A két világháború között volt egy megtorpanás, de szerencsére a második világháborúban nem sérült meg nagyon a szerkezet, a középületeink, a tereink, a csatornázás, a kandelábereink, a fák. A fák, amelyeknél Arany János megírta az Őszikéket, ugyanúgy részei a városnak. És ez mind az örökségünk része.”
Kiemelt kép: Wikipedia Commons
