
Egyre kevesebb az oxigén a tavakban
A tanulmány az európai és amerikai tavak mellett egy japán, illetve néhány új-zélandi tóra is kiterjedt.

Nem lesz kilakoltatás Lipótmezőn
A családok maradhatnak a házakban, vagy új, magasabb minőségű ingatlanokat építenek számukra az OPNI területén belül.

Az UNESCO a Fertő-projekt leállítását kéri a kormánytól
A magyar állam Fertőrákoson, a tó magyarországi szakaszának egyetlen olyan helyén, ahol strand kialakítása lehetséges, egy gigaberuházásba fogott.

Virágba borultak a mákföldek
Amióta nincs morfingyártás, az ipari mák helyett az étkezésit termesztik.

Száz éve sincs az emberiségnek Obama szerint
A Natura Climate Change tudományos folyóirat szerint 1991 és 2018 között a nagyvárosokban történt elhalálozások mintegy 37 százaléka a megváltozott éghajlati viszonyokhoz és a forróságokhoz köthetőek.

Biogázüzemek: kihagyott lehetőségünk a hulladékhasznosításra
Azt sem tudjuk, Magyarországon pontosan hány biogázüzem működik és hogyan. Csak azt tudjuk, nyomasztóan kevés ahhoz képest, hol tartanak tőlünk nyugatra, északra, sőt még keletre is.

Szakszervezeti Szövetség: a minimálbér 30 százalékos emelésére lenne szükség
Az Európai Bizottság szerint az európai minimálbér az egyes tagállamokban az átlagbér 50 százaléka kell, hogy legyen.

SzentendREstart: programsorozattal nyitnak Szentendre kulturális intézményei
Kertmozival, városismereti és gasztrosétával, opera-, világzenei és jazzkoncerttel, múzeumi bringatúrával, olvasósarok megnyitóval, vásárokkal, tárlatvezetésekkel, filmvetítésekkel tarkított napok elé nézünk.

Dorosz Dávid: Újabb 17 milliárd jutott a vadászati kiállításra?
2016-ban vásárolta vissza az állam a Hungexpo területét 17 milliárd forintért, majd ezzel együtt az üzemeltetést bérbe adta egy francia cégnek.