
Autóba csapó villám videón
Az autó által vonzott villám hőhatásától a fém karosszéria védi meg a benne ülőket.

Nyílt levélben kéri a Fidelitast a Fertő tó melletti kiállásra Kocsis-Cake Olivio
A Párbeszéd politikusa örömmel látja, hogy a Fidelitas érdeklődik a zöld ügyek iránt.

A kormánypárti szavazók sem nagyon adnák koncesszióba az autópályákat
A gyanús feltételeket, a rövid határidőt a kormánypártiak 44 százaléka magyarázta azzal, hogy így akarják a NER-közeli cégeket helyzetbe hozni.

A dunai olajszennyezés gyanúsítottja nem vállalta a poligráfot
1800 négyzetméteren szennyeződött a terület, és körülbelül 1500 tőzegpáfrány pusztult el.

Mindennapi kenyerük: bevásárlóközösség az egészséges ételért
Beszélgetés a Zuglói Kenyérközösség alapítóival.

Nyolc kilátó épül a Duna két oldalán Esztergom és Komárom környékén
A határon átnyúló kerékpárkölcsönző-rendszer is fejlesztik.

Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kell viselni
A horvát kormányfő nem érti, mire várnak azok, akik nem még nem oltatták be magukat.

Megszűnt a védettség, kiirtották a wisconsini szürke farkasok egyharmadát
A szürke farkasok populációjának drasztikus visszaeséséről az orvvadászat és a megengedett kvótát messze meghaladó vadászat tehet.

Moszkvában megnyílt Oroszország legnagyobb oltóközpontja
Továbbra is nagyon sokan kerülnek kórházba.