Legutóbbi cikkeink

Beautiful green pine trees on Carpathian mountains in Ukraine

Merkely: Komoly veszélyben vannak, akik nincsenek beoltva

Amíg az átlag napi fertőzöttek száma nem emelkedik a mostani többszörösére, kiemelten fontos, hogy azok az emberek, akik eddig nem tették, vegyék fel az oltást.

„Tarlós a vádaskodás helyett inkább kérjen bocsánatot a budapestiektől!”

„Kilenc éven át nem tettek semmit a Lánchídért, a Blaha Lujza térért és a rakpartért sem, ugyanakkor a korábbi vezetés szó nélkül kiárusította a főváros vagyonát kormányzati utasításra.”

GMO-szennyezett vetőmagból kelt szója megsemmisítését rendelte el a Nébih

A hatóság vizsgálata során bebizonyosodott, hogy a GMO-szennyezett vetőmagtételeket Győr-Moson-Sopron és Vas megyékben, mintegy 400 hektáron vetették el a termelők.

Eső esett Grönlandon hó helyett

Kutatók a klímaváltozással magyarázzák a melegbetöréseket, amelyek egyre gyakoribbak a térségben, a mostani egy évtizeden belül már a harmadik.

Koronavírus: a fertőzöttek száma 210,8 millió, a halálos áldozatoké 4,4 millió a világon

A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 37 613 490 fő eddig a napig.

Nagy tavunk, amelyet még nem tettünk tönkre – 10 ok, amiért kerékpárral érdemes felfedezni

A tucatnyi már elkészült új kikötő és folyamatban lévő társaik, a falusi szegénységgel közelében éles kontrasztot jelentő luxusjachtok megjelenése rossz idők előhírnöke lehet.

A spanyolokat is zavarja a hajnali harangozás

A spanyol faluban plakáton hirdetik, hogy mit kell vállalni a vidéki életért.

A japánok a Mars holdjának talajmintáira pályáznak

Marsról származó anyagot is találni lehet a felszínén, mivel a vörös bolygót érő folyamatos meteorit becsapódások során a kirepülő kőzetdarabok elérhették.

Bajban a francia borok

A 2021-es évjárat történelmi mélypontot jelenthet az ágazat szereplői számra

Kiadáscsökkentés tervezett technológiával

A digitális beruházások csak akkor csökkentik az üzleti költségeket, ha megfelelő stratégiát alkalmaznak.
Oldal Tetejére