
Minden ötödik madárfajt kihalást fenyeget
Az élőhelyek eltűnése, az intenzívebbé váló mezőgazdaság, a források túlzó kihasználása, a környezetszennyezés és a fenntarthatatlan erdészeti gyakorlat okozza a csökkenést, amelyet a klímaválság gyorsít fel.

GKI: jelentős feladat lesz a klímacélok elérése az EU-nak is
A karbonlábnyom szempontjából pozitív előrelépés, hogy 1995 óta minden uniós országban legalább 50 százalékkal csökkent az egymillió euró GDP-re jutó CO2 kibocsátás.

Tíz centi hó esett a Bükkben szerdán
Meteorológiai előrejelzések szerint a jövő héten melegedés kezdődik, így a korán leesett hó nem sokáig marad meg.

Idén a kínai nagy falnál is nagyobb tömegű lesz az elektronikus hulladék
A Világgazdasági Fórum egy 2019-es jelentése alapján a világ elektronikus hulladékának értéke 62,5 milliárd dollár (19 ezer milliárd forint), több, mint számos ország GDP-je.

Túl drága a magyaroknak az egészségügyi szolgáltatás
Éves szinten átlagosan 113 ezer forintot költenek a magánegészségügyben.

Magyarországra is hoznak román fertőzötteket
Az ötven fertőzött intenzív terápiás kezelést kap majd Magyarországon, két kórházban, Szegeden és Debrecenben.

A diákok nem aggódnak a koronavírus miatt
A válaszadók háromnegyede tudott mondani olyan oltóanyagot, amelyet teljes mértékben elfogadhatónak tart




