
Madárrezervátumban kapták el az orvhorgászokat
Az elkövetők 23 halat próbáltak meg eltulajdonítani a területről, közöttük nagyméretű csukákat, pontyokat, dévérkeszeget és kisebb termetű süllőket.

Vádat emeltek egy vadász ellen, mert meglőtt két németjuhászt
A fegyverest és megbízóját minősített állatkínzás bűntettének kísérletével és rongálás vétségével vádolják.

Okosotthont az okosvárossal összekapcsoló magyar startupot mutattak be a Dubaji Világkiállításon
A fejlesztés különlegessége, hogy társasházi megoldásaikkal lehetővé teszik a lakások és a társasház közös tereinek összehangolt működését, sőt az okosváros nyújtotta lehetőséghez is hozzákapcsolják a felhasználókat egyetlen kezelőfelülettel.

Szirtes Edina : Nem lehet a korlátjaink ismereteiben meghatározni a céljainkat, mert akkor mindig alulmaradunk
Az Erkel Ferenc-díjas énekes, zeneszerző és hegedűműész azt tartja az életében a legtisztább dolognak, hogy a környezetemben felszedem a szemetet, mert az egyértelműen jobbá teszi a világot, de tudja hogy ez kevés.

Karácsony Gergely feljelentést tesz a városházával kapcsolatos hangfelvételek miatt
„Ahogy a város kifosztása nem kormányzás, úgy a minden tényt nélkülöző hazug rágalmak állítása sem újságírás”.

A választásokig nem emelkedik az áram ára
A Népszava vette észre, hogy a hétfő este megjelent Magyar Közlönyben megváltoztatta az évenkénti ármegállapítás első időpontját a kormány.

Az EU hét szén-dioxid-mentesítést célzó európai projektbe fektet több mint egymilliárd eurót
A projektek Belgiumban, Olaszországban, Finnországban, Franciaországban, Hollandiában, Norvégiában, Spanyolországban és Svédországban valósítandók meg.

Átadták a méhek védelmét célzó aláírásokat a Nemzeti Választási Irodának
A szintetikus növényvédőszerek nélküli mezőgazdaság 15 éven belüli elérése kell, hogy legyen a cél.

Kihalás fenyegeti a házi verebeket
A csökkenő populációjú madarak között van mások mellett a sárga billegető, amelyből 97 millióval, a seregély, amelyből 75 millióval és a pacsirta, amelyből 68 millió példánnyal lett kevesebb a kontinensen.

Kipusztultnak hitt, gyilkos csomorika kegyetlenkedik a Hármas-Körös árterében
A gyilkos csomorika egy fehér ernyősvirágzatú, védett növény. Akár 150 centiméter magasra is megnő.