
Hamarabb jönnek a gyerekvakcinák
Az Európai Gyógyszerügynökség november 25-én engedélyezte az 5 és 11 év közötti gyerekek oltását a Pfizer-vakcinával.

Szerdától ismét drágul a kenyér
A liszt nagykereskedelmi ára januárra 130 forintra emelkedhet, ami a boltokban könnyen eredményezhet 200 forintos vagy annál is magasabb kiskereskedelmi árat.

Szigorúbban lépnek fel az állatkínzókkal szemben
Akár öt éves börtönbüntetést is kaphat az aki mérgező csalétket használ.

Rekordszinten az infláció
Ilyen magas inflációt még nem jegyeztek fel 1997, az adat kezelésének kezdete óta az euróövezetben.

Mivel etessük az énekesmadarakat télen?
A cél alapvetően a saját gyönyörködtetésünk, a mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál a kertekben, a parkokban és sokadik emelet magasságában is. Ugyanakkor az MME felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a vízimadarakat ne etessük, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja.

A Kúrián is győzött Kishantos és a Greenpeace – de ki adja vissza Kishantos földjeit?
2014. április 12-én – a folyamatban lévő birtokvédelmi perek dacára – az „új bérlők” művelésbe vétel címszó alatt megsemmisítették a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság több mint 400 hektárnyi bionövényét, akkori áron kb. 117 millió forint értékben, amely ellen a helyszínen tüntettek Kishantos munkatársai és a Greenpeace aktivistái.

Nébih: adomány lesz az elkobzott bútorokból
A nemzetközi IKEA csoport belső vizsgálata szerint egyik kínai beszállítójuktól hamis tanúsítvánnyal rendelkező, tisztázatlan, vélhetően orosz eredetű fa bútorok kerültek az áruházakba több tagállamban, köztük Magyarországon is.

EMA-főigazgató: 3-4 hónap kell új vakcinák jóváhagyásához
Még nem tudni, hogy a gyógyszergyártóknak módosítaniuk kell-e a már engedélyezett vakcináikat a múlt héten Dél-Afrikában felfedezett, a koronavírus omikron nevű változata elleni védelem érdekében, de az uniós ügynökség készül ennek a lehetőségére.

Áder Kék Bolygója: milliárdos villavásárlás történt a bolygóvédelemre szánt pénzből – az alapítvány reagált
A Pasaréti út 59. alatti ingatlan egy 2501 négyzetméteres telken álló két épületet jelent: egy 940 négyzetmétereses szecessziós villát, és egy 2008-ban épült körülbelül 400 négyzetméteres, háromszintes épületet. Az ingatlan értéke szakértői becslés szerint legalább 1,5-2 milliárd forint.

A Fenntarthatósági Expó kapcsán PR-mutatványok helyett cselekvést vár a Greenpeace a kormánytól
Greenpeace-aktivisták egy Pac-Man figurát ábrázoló szófelhővel igyekeztek felhívni a figyelmet a kormány számtalan természet- és éghajlatromboló tevékenységére az állam által szervezett Fenntarthatósági Expó bejáratánál.