
Trump bűnös! De számít-e?
Bűnös, bűnös, bűnös, bűnös… Ezt Donald Trumpnak 34-szer kellett állva végighallgatnia.

Égigérő zöldfelületek Barnagtól Vácig – íme az idei KlímaSztár díjasok
Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség idén 7. alkalommal hirdette meg a magyarországi KlímaSztár díjat. Az Égigérő zöld – KlímaSztár 2024 felhíváson ezúttal olyan települési jó példákat kerestek, ahol közterületen klímaadaptív gyepgazdálkodás folyik, vagy biodiverz évelőágyások kialakításával beporzóbarát zöldterületek, zöldfelületek jöttek létre. A pályázatra beérkezett 17 jelölésből 5 hazai település – Barnag, Debrecen, Kecskemét, Újpest és Vác –…

Másfélfok: Bevételeik 5 százalékából megszüntethetnék az olajcégek a metánszivárgásokat, ha akarnák
Az emberi eredetű metánkibocsátások harmadáért a fosszilis iparág felelős.

Önmagunktól kell megmenti a bolygót
Erdős László ökológus szerint a jól működő természetvédelemhez az kellene, hogy mindenki a magáénak érezze.

Zöld civil díjazottak 2024
Az idén május 24-26 között tartották Nagykovácsiban a zöld civil szervezetek immár 33. országos találkozójukat. Itt adták át a tavaly alapított Zöld Civil Emlékdíjat Sipka Júliának és Varga Gábornak, valamint a Zöld Civil Díjat Újszászi Györgyinek és Ilosvay Györgynek. A Zöld Civil Együttműködés 2023-ban alapította meg a Zöld Civil Emlékdíjat, és a Zöld Civil Díjat,…

Másfélfok: állami segítség nélkül is elkezdhető a mélyfelújítás
Magyarország éves energiafogyasztásának 16%-át tudná megtakarítani ha az összes energetikailag elavult lakó- és középületet korszerűsítenénk.

Energiaklub: fájón hiányzik a nagyobb szélerőműves kapacitás
Április-május során sorozatban többször is le kellett terhelni a Paksi Atomerőművet, többek között a kiugró hazai naperőműves termelés miatt.

Ördögi körben vergődnek a kunsági partifecskék
Sokáig látványosan csökkent a Magyarországon költő fecskék száma, de néhány éve úgy tűnt, megállhat a folyamat.

Akkuipari fordulat: zöld átállás helyett földbe állás?
Iváncsán máris tömeges elbocsátások zajlanak, olyan mértékben esett vissza a globális és az európai kereslet.

Halálos kórt terjeszthetnek az ázsiai szúnyogok, de Magyarországon még nem észleltek fertőzött példányt
Három ázsiai eredetű szúnyogfaj Magyarországon észlelt egyedeiről érkeznek adatok évek óta a kutatókhoz. Mindhárom szúnyog potenciális veszélyforrás lehet az állatok és az ember számára.