
Veszélyes kullancs bukkant fel Magyarországon
A Hyalomma kullancsok eredetileg Afrikában, valamint mediterrán országokban őshonosak, a vándormadaraknak, elsősorban a költöző énekesmadaraknak köszönhetően azonban nagy mennyiségben és rendszeresen eljutnak Európa mérsékelt övi, sőt, akár északi területeire is.

Jegesmedve nélkül maradt a Berlini Állatkert
Gyengélkedése ellenére az utolsó születésnapjára kapott haltortát még jó étvággyal elfogyasztotta.

Óriásmóló épülhet Fonyódnál
A kikötő jelenleg két rövidebb mólóval, három vendégmólóval, csónakkikötő résszel és hullámtörővel rendelkezik, és honlapja szerint 97 hajó fogadására alkalmas.

Új eljárás, ami segít megjósolni az éghajlatváltozás kimenetelét
A vizsgálat alapján kideríthető, hogy pontosan milyen koncentrációban van jelen a dinitrogén-oxid, ami erős üvegházhatású gáznak minősül.

Így tudod zöldíteni a szilveszteri házibulit
Egyre többen gondolják úgy, hogy fontos a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás vagy éppen az, hogy ne minden folyadékot műanyagflakonban vegyenek meg. Nekik adunk néhány tippet, hogyan csökkentsék kicsit a szilveszteri bulijuk ökológiai lábnyomát.

Nehéz éve volt a méhészeknek
Az elmúlt években többen felszámolták a méhészetüket, és ez a tendencia idén is folytatódott.

Jégkorszaki mamutokat találtak
Olyan növényi fosszíliák is előkerültek az ásatás során, melyek már kihaltak azóta.

Ismét ónos eső eshet délen
Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Baranya megyékben adtak ki piros riasztásokat.

Tovább drágul a bútor is
Jövőre is az ideihez hasonló drágulás jöhet, ami elég lesújtó hír lehet azok számára, akik most rendeznék be otthonukat.

Jövőre is drágák lesznek a használt kocsik
A megnövekedett kereslet miatt mára bizonyossá vált, hogy 2021-ben a tavalyi 130 430-nál több használt autó áramlik majd az országba.