
Sokba kerültek a januári szélviharok
Mintegy 50 ezer forintos kárt okozott háztartásonként átlagosan a január közepén Magyarországon tomboló szélvihar.

Egy-két nappal a lejárat után talán még nem lesz bajunk a párizsitól, de nem érdemes kockáztatni
Kétféle lejárati dátumot lehet találni az élelmiszereken: minőségmegőrzési és fogyaszthatósági időt.

Csehország továbbra is 50 millió euró kártérítést követel Varsótól a Turów lignitbányáért
Prága attól tart, hogy a bánya működtetése elapaszthatja a régió víztartalékait, növelheti a zajterhelést és a légszennyezést.

Állatkínzás miatt állítottak elő egy házaspárt a fővárosban
A hatósági állatorvos elsődleges vizsgálata alapján egyértelműen megállapítható, hogy az állatok elhullását a táplálékhiány okozta.

Először találtak nanoműanyag-szennyeződést a Föld mindkét pólusán
A nanoműanyag az emberi szervezetben a sejtek mérgezését és gyulladást is okozhat. Mérgezőbbek, mint a mikroműanyagok, és mint kiderült, az egész Földön elterjedtek.

Belgiumban járványbarométert vezetnek be
A távmunka továbbra is kötelező marad heti négy napra, a bevásárlást pedig egyedül vagy párban kell elvégezni.

Többfelé havazásra, hófúvásra figyelmeztetnek
A burkolatról letakarított havat a viharos szél percek alatt visszahordhatja az úttestre.

Így újult meg határidőre a budapesti Bakáts tér
Miért érdekes ez? Mert Magyarországon igen ritkán fordul elő, hogy valamit határidőre adjanak át, itt azonban megvalósult.

Egy Etiópiában termő banánféle lehet az új szuperélelmiszer
Az előrejelzések szerint a klímaváltozás komolyan befolyásolja az alapvető élelmiszernövények terméshozamát és eloszlását Afrikában és más kontinenseken.

„Ne támogassa a magyar kormány a földgáz és az atomenergia fenntarthatóvá nyilvánítását!”
A Levegő Munkacsoport szerint az atomenergia fejlesztése döbbenetesen nagy, soha meg nem térülő költségekkel jár.