
Hosszabb útvonalon járnak az 58-as és a 158-as buszok szombattól
Javulnak Kőérberek, Erdődűlő és Budafok-Felsőváros közlekedési kapcsolatai.

Balogh László: További áremelkedés várható az ingatlanpiacon
Legújabb adásunkból kiderül. hogy tavaly 31 százalékkal kevesebb lakás épül, mint 2020-ban.

Karácsony Gergely: Ingyenes lesz a közösségi közlekedés Budapesten az Ukrajnából menekülőknek
20 millió forintos gyorssegélyt és hasonló értékű műszaki cikkeket küldenek Beregszásznak, Budapest kárpátaljai testvérvárosának. 20 BKK busz állt szolgálatba azért, hogy segíthessen a menekültek szállításában.

Magyar fotósok és filmesek fényképei láthatóak a Római Magyar Akadémián
A tizenkét fotográfus mindegyike a magyar fotótörténet rangos képviselője, csakúgy, mint a fotókon alkotás közben vagy beállított műtermi pózban ábrázolt képzőművészek is. Fél évszázad négy generációja jelenik meg a falakon.

Az e-kereskedelmi cégek is megérezték az ukrajnai háború kitörését
A kereskedők 36 százaléka legalább 20 százalékos forgalomcsökkenést tapasztalt az invázió kezdete óta.

Az új autók hiánya miatt immár kereken 15 év a hazai autópark átlagéletkora
A használtimport túlsúlya idén tovább ronthatja ezt az értéket.

Kormányinfó: kivezetik a járványügyi korlátozások többségét, a kötelező maszkviselés megszűnik
Eltörlik azt az opciót is, hogy a munkáltatók elrendeljék a munkavállalóiknak a kötelező oltást, de vannak kivételek.

„Én, Jane Goodall, Ukrajna bátor elnöke és népe mellett állok”
Videóüzenetet küldött Jane Goodall Jane az ukrajnai helyzetről. Azok mellé áll, akik bátran és elszántan harcolnak azért, hogy megvédjék otthonukat, családjukat és országukat az indokolatlan agressziótól.

A Vadvilág Napja: vadak nélkül létezik-e egyáltalán civilizáció? És ha igen, milyen?
Az ENSZ Közgyűlés 2013. december 20-án nem véletlenül nyilvánította március 3-át a Vadvilág Nemzetközi Napjává, így e nap különösen is felhívja a figyelmet és a földi vad állat- és növényvilág létének kulcsfontosságára.

Napokon belül leállhat a győri Audi
A gyár a Volkswagen Konszern központi motorszállítója, ha a motorgyár termelését korlátozni kell, az nemcsak az Audira, hanem valamennyi VW-márkára kihat.