
Az eddigi legnagyobb távolságban észlelt csillagot a Hubble űrteleszkóp
A korábbi rekordot a kilencmilliárd fényévnyire lévő Icarus nevű csillag tartotta, ezt szintén a Hubble kapta lencsevégre.

Térkővágóörs és Betononfüred: Litkai Gergely és Udvaros Dorottya új videója a Fertőről
A beruházás ellen az MTA Biológiai Tudományok Osztályának akadémikusai, nemzetközi szakértői bizottságok, civil szervezetek, és több mint 25 000 magánember is tiltakozott az elmúlt hónapokban.

138 napot kell várni szakemberre Magyarországon
Országosan a legkevesebbet kőművesre kell várni, átlagosan 94 napot, ácsokra 106, festőkre 115 napot.

Akadálymentessé válik a Blahán a felszíni közlekedés
A felújítás elkészültével a kereszteződés akadálymentesen, minden irányban átjárható lesz a felszínen.

Római kori sírok kerültek elő Pécs belvárosában
A korsó-pohár együttes nem először jelenik meg a Pécsett feltárt római kori emlékek esetében, hiszen ilyen látható megfestve az egyik pécsi világörökségi helyszínnek számító sír falfülkéjében is.

Boros Misi jótékonysági koncertet ad a koronavírus árváiért
Boros Misi szóló zongoraművészként fiatal kora ellenére már meghódította a világ több nagyvárosát, többek között Párizst, Milánót, New Yorkot, Stockholmot és Tokiót. Kimagasló tehetségét és elbűvölő személyiségét olyan mesterek méltatták, mint Plácido Domingo és Vásáry Tamás.

Új fejlesztésekkel várja a látogatókat a Budakeszi Vadaspark
Igazi különlegesség a tematikus játszótér és tanösvény, amely a méhek, darazsak fontosságára hívja fel a figyelmet.

Égből pottyant 40 kilós kődarab szakította be egy vajdahunyadi lakóház mennyezetét
A hírtelevíziók meteorit becsapódását valószínűsítették, de tévedtek.

A Mikuláshoz is elfutott Finnországba, most újra Nyuszi-futást szervez a mezőfalvai Kovács István
Kovács István tagja volt a 2008-as pekingi játékok magyar fáklyavivőinek és az ott kapott ereklyét is magával viszi a programokra. Kovács István jórészt önerőből szervezi a kistérségi programokat a gyerekek részére, évente 60-65 helyszínre jut el, többségükre kerékpárral.

Jávor Benedek: Válasszunk egy zöldebb Magyarországot!
Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért uniós tanácsadója, Budapest brüsszeli képviseletének vezetője 25 okot sorol fel, ami miatt kormányváltásra van szükség. Vélemény.