Nem lesz januárban Brüsszeli Autószalon
A járvány negyedik hullámának emelkedő fertőzésszámai és a szigorú belga állami intézkedések vezettek a Brüsszeli Autószalon lefújásához.
A járvány negyedik hullámának emelkedő fertőzésszámai és a szigorú belga állami intézkedések vezettek a Brüsszeli Autószalon lefújásához.
Az Európai Gyógyszerügynökség november 25-én engedélyezte az 5 és 11 év közötti gyerekek oltását a Pfizer-vakcinával.
A Pasaréti út 59. alatti ingatlan egy 2501 négyzetméteres telken álló két épületet jelent: egy 940 négyzetmétereses szecessziós villát, és egy 2008-ban épült körülbelül 400 négyzetméteres, háromszintes épületet. Az ingatlan értéke szakértői becslés szerint legalább 1,5-2 milliárd forint.
Meghosszabbították az oltási akciót, így vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra 7 óra és 19 óra között.
Mi a közös ezekben az országokban: Ausztria, Belgium, Finnország, Írország, Luxemburg, Svédország?
A főpolgármester azt reméli, hogy a 12 milliárd forint, ami a budapesti közösségi közlekedés költségeinek 7 százalékát jelenti, még ebben az évben megérkezik a főváros számlájára.
Sokan fel sem fértek az első járatra.
A Szputnik Light egy önálló, egyszeri oltóanyag, amely a honlapja szerint több mint 80 százalékos hatékonysággal bír a fertőzés ellen.
Az énekes 12 éves kora óta nem eszik húst és állati eredetű élelmiszert.
A héten úgy döntöttek, a BKK járatain is bemondják, hogy a kormány nem tejesíti a törvényi kötelezettségét, és kilátásba helyezték, hogy hosszú távon korlátozásokra lehet szükség.