Íme a Párbeszéd 300 milliárd forintos zöld módosítócsomagja
Barabás Richárd: épületenergetikai felújításra 200 milliárd forintot, vízügyi közmű-rekonstrukcióra 50 milliárd forintot, környezeti kármentésre pedig 30 milliárd forintot fordítanának.
Barabás Richárd: épületenergetikai felújításra 200 milliárd forintot, vízügyi közmű-rekonstrukcióra 50 milliárd forintot, környezeti kármentésre pedig 30 milliárd forintot fordítanának.
A Főváros szerint a kormányhivatal eljárása során érdemi konzultációra nem került sor, a Főváros legfontosabb észrevételeit az engedély megadásakor nem vették figyelembe.
A politikus szerint sokan gondolják úgy, hogy az apáknak járó ötnapos, ikrek esetében hétnapos pótszabadságot meg kell duplázni.
Folytatják a Széchenyi tér tervezését, amely a megújuló Lánchíddal együtt a 150 éves Budapest történelmi nagyszerűségéhez méltó és egyszersmind igazi 21. századi zöld köztér lehet.
Miközben az Orbán-csomag megszorításai ezermilliárdos terheket raknak a magyar családok vállára, a multinacionális nagyvállalatokat továbbra is felmentik a közteherviselés alól.
Kedd reggel egy kisbuszban felejtették, csak délután találtak rá.
Az esetek 85 százalékában a „páciens” kiskorú volt.
A főpolgármester szerint nem igaz az az állítás, hogy a kisvállalkozások és az önkormányzatok képesek lesznek kigazdálkodni annak hatásait, hogy kikerülnek a rezsicsökkentés alól.
A főpolgármester kitért arra is, hogy Trianon számára elsősorban édesanyja története, aki a második bécsi döntéssel visszacsatolt területen született, majd később hosszú évekbe telt, mire az újra Romániához került területről visszatérhetett szüleihez a régi-új határon átkelve.