Szerdától egy évig csak bámuljuk a Lánchidat, minden forgalom megszűnik rajta
A kerékpáros-forgalom dinamikusan növekszik. Naponta hétezren utaznak a MOL Bubi kerékpárokkal.
A kerékpáros-forgalom dinamikusan növekszik. Naponta hétezren utaznak a MOL Bubi kerékpárokkal.
Merkely Béla szerint az első oltás is véd, bár nem olyan hatékonyan, mint a kettő. Ha valakinek nincsenek antitestjei a két oltást követően, akkor őt a Semmelweis Egyetemen egy speciális teszttel ingyen megvizsgálják.
Elérhetővé válik a teljes 3 milliárd forintos keretösszeg.
Szabó Tímea: „Sok gyalázatos pillanata volt a maguk 11 éves kormányzásának, tisztelt képviselőtársaim, de a mai nap biztos, hogy a történelem sötét lapjaira kerül.”
A biológiailag lebomló műanyagból készülő termékek továbbra is a szemétbe kerülő kategóriába esnek.
A szakemberek szerint mindegyik kölyöknek normális külseje volt és a genetikai vizsgálatuk sem mutatott rendellenességet.
Semmilyen szinten sem lehet támogatni azt, hogy a Fidesz bűncselekményekkel mossa össze az emberek nemi identitását.
Arról beszélnek szerte az országban, hogy a koncessziós pályázat nyertese a Fidesz egyik oligarchájának, Szíjj László érdekeltsége lehet.
Az eddigi szociális alapon kiadott bérlakások díja helyett piaci árat kér az intézmény.
A beavatkozások 318 települést, mintegy 90 ezer hektárt érintenek.