
Sok dolguk volt a tűzoltóknak szilveszterkor
Tűzijátékok miatt tizenhétszer avatkoztak be.
Tűzijátékok miatt tizenhétszer avatkoztak be.
A bodorka nem nagy termetű, de széles körben elterjedt pontyfélénk. Az alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, ezért gyakran összetévesztik a vörösszárnyú keszeggel.
A hírvivő RNS úttörőjének alakját Sarah Paulson, az Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő formálja meg az HBO készülő sorozatában. A filmfolyam a COVID-19 vakcina kifejlesztéséről szól.
Az együttesek, a koncertek, az élő zenei előadások alapján New Orleans-t ma is az Egyesült Államok legjobb városai közé sorolják, ráadásul az egyik legbarátságosabb helynek tartják. Mégis az egyik legkevésbé biztonságos, a család úticélok listáján is a sereghajtók között szerepel, mellé a tisztasági versenyt sem mostanában nyeri meg.
További két héttel meghosszabbították a jelenleg is érvényben lévő korlátozásokat, amelyek december 31-én járnának le. Továbbra is korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, a rendezvények látogatását, a beutazást és az állami szférában a munkavégzést is védettségi igazoláshoz kötik, továbbá kötelező a maszk viselése zárt térben.
Az olasz televíziókban sugárzott zenés szilveszteri műsorok rendjét az utolsó pillanatban módosították több énekes megfertőződése miatt.
A rangos díjat megkapta már mások mellett Steven Spielberg filmrendező, a Nobel-békedíjas Mihail Gorbacsov, Teller Ede atomfizikus, Bill Gates, a Microsoft Corporation társalapítója, valamint a profi kosaras Michael Jordan
Mint a főpolgármester írja: a Szalamandra-völgyet azért kellett védetté nyilvánítani, mert az állam egy kormányközeli vállalkozónak adta el a 70 éves bükkerdőt, amely tele van védett állattal.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok!
Az eladott ingatlanok közül a fővárosban a legkisebb egy Dohány utcai, mindössze 7 négyzetméteres, 5,5 millió forintos lakás volt, amely egy hónap alatt elkelt.