Szükségünk van a technikára, de a technika önmagában bizonyosan nem elegendő az ökológiai válság fölszámolásához – fejti ki esszéjében Takács-Sánta András, egyetemi docens, az ELTE humánökológia mesterszakának oktatója, a Világeleje című könyv szerzője.
Ma döntően környezetkímélő technológiák révén óhajtjuk megoldani az ökológiai válságot – vagyis a globális éghajlatváltozás, az élővilág elszegényedése, a talajpusztulás, a városi légszennyezés és a többi környezeti probléma tünetegyüttesét. Ez nem meglepő. Egyrészt azért nem, mert a válság megoldásának másik nagy iránya, a mértékletesség útja, vagyis a gazdasági teljesítmény tudatos visszafogása homlokegyenest mondana ellent a politikai-gazdasági elit érdekeinek. Másrészt azért sem meglepő, mert civilizációnk gyakorlatilag transzcendens szerepbe emelte a technikát: a legtöbb emberi problémára főként tőle reméljük a megoldást – miért lenne akkor ez másképp az ökológiai válság esetében?
Ám rögvest érdemes pontosítani: nem általában véve a technikától várjuk a megváltást, hanem egyrészt rendkívül komplex technológiáktól (hi-tech), másrészt ökohatékony technológiáktól. A napelemekben, az A-pluszpluszpluszos háztartási gépekben és társaikban bízunk, de nagyon.
De vajon mennyire megalapozottan?
Sajnos rossz hírt hozok (azért ne lőjenek le, ha kérhetem): számos jel mutat arra, hogy Technika isten egyedül nem fog megmenteni minket. Nagy szükségünk van rá ugyanakkor, ám meg kellene fosztanunk őt isteni rangjától, és le kellene hoznunk a magunk szintjére. Lássuk, hogy miért.
Hat érv amellett, hogy a komplex és hatékony ökotechnológiák nem elegendők
1. A környezetkímélő technológiák terjedését rengeteg tényező akadályozza. Különféle médiumok tudomány-technika vagy akár zöld rovatainak kedvelt toposza a lelkes híradás a vadonatúj környezetkímélő technológiákról – a napenergia hajtotta repülőgépektől a környezetkímélő építőanyagok nyújtotta építési eljárásokig. Ám hiába létezik sok ilyen technológia akár már évtizedek óta a tervasztalon vagy prototípus formájában, alig-alig használjuk ezeket. Ennek rengeteg oka van, amelyeknek még csak a felsorolása sem fér bele ebbe az írásba.[i] Annyit azonban érdemes hangsúlyozni, hogy nem mindig csak a vállalatok döntései miatt nem terjednek a környezetkímélő technológiák – nemegyszer inkább mi, fogyasztók vagyunk a ludasak. A lényeg: sok technológia megvalósítható, de csak kevés tud széles körben elterjedtté válni.
2. A hatékonyság növelésének korlátjai vannak. Az energiahatékonyság fokozása, illetve a gazdaság anyagtalanítása (az egységnyi gazdasági teljesítményhez szükséges anyagmennyiség csökkentése) nem folytatódhat a végtelenségig, mivel technológiai és gazdasági korlátok egyaránt fölmerülnek. Miközben a technológiai korlátok rendszerint még messze vannak, a gazdaságiak jelentkezése hamarabb várható: az energiahatékonyság további fokozása, illetve a fajlagos anyagigény további lefaragása hiába lenne technológiailag megvalósítható, már nem volna költséghatékony.
3. A hi-tech ökolábnyoma eleve hatalmas. Csupán egyetlen példa elég lehet ennek belátásához. Bármelyik elektronikus kütyünk előállításához először is a világ számos különböző pontján kell nyersanyagokat kitermelni. Ezután rengeteg fosszilis energiaforrás szükséges ahhoz, hogy e nyersanyagokat egy helyre szállítsuk a gyártáshoz – majd pedig ahhoz is, hogy a késztermékeket eljuttassuk a vásárlókhoz. Életciklusuk végén pedig veszélyes hulladékká válnak ezek az eszközök.
Ám a hírek még ennél is rosszabbak: nemcsak abban nem lehetünk teljesen biztosak, hogy a modern környezetkímélő technológiák révén ellensúlyozható a többi tényező növekedése, hanem még abban sem, hogy kizárólag technológiai úton csökkenthető-e egyáltalán az emberiség ökolábnyoma. A modern környezetkímélő technológiák ugyanis paradox módon nemegyszer tovább mélyítik az ökológiai válságot – de legalábbis messze nem enyhítik annyira, mint amennyire azt eredetileg vártuk. A maradék három érv ilyen esetekről szól.
4. Az új technológia újfajta, és akár még súlyosabb problémákat okozhat, mint a régi. Egyfelől egy régi technológia helyettesítése egy újjal enyhíthet egy adott környezeti gondot. Másfelől azonban akár új problémák kialakulását is okozhatja – köztük olyanokét is, amelyek súlyosabbak az eredetinél. Ráadásul az újfajta gondok nemegyszer teljes meglepetésként jelentkeznek. Nevezetes példa minderre a sztratoszferikus ózonréteget károsító halogénezett szénhidrogének esete. E sok szempontból kedvező tulajdonságú, például nem mérgező és nem is tűzveszélyes anyagokat az 1930-as évektől széles körben kezdték alkalmazni, nem kis részben mérgező és tűzveszélyes anyagok kiváltására. Csupán az 1970-es években derült ki, hogy károsítják az ózonréteget, veszélyeztetve ezzel gyakorlatilag a teljes élővilágot.
5. Az új technológia gyakran nem váltja ki a régit. Egy meglévő technológia helyettesítésére szánt, vagy lehetséges helyettesítőjének vélt új technológia a várakozásokkal ellentétben gyakran nem váltja ki a régit, vagy legalábbis nem olyan mértékben, ahogy vártuk. Jó példa erre, hogy az újonnan létesített megújuló és nukleáris energiatermelő kapacitások nagyobbrészt nem lépnek a fosszilis kapacitások helyébe, ahogy azt sokan képzelik, hanem egyszerűen csak rájuk épülnek.[ii] Ám ennél többről is szó lehet: az új technológia nemegyszer paradox módon a régi technológia megerősödését segíti elő. Ez az úgynevezett papírmentes iroda paradoxon, amelynek névadója egy közismert eset. A számítógépek, illetve az elektronikus adattárolás elterjedésétől sokan a papírfelhasználás csökkenését (például az irodák „papírmentessé” válását), és ezzel az erdők megkímélését várták. A valóságban azonban nőtt a papírfelhasználás, főként azért, mert az elektronikus adattárolással több dokumentum vált közvetlenül hozzáférhetővé – és mivel ráadásul a nyomtatók is egyre elterjedtebbekké váltak, többet is nyomtatunk.[iii]
6. A technológiai hatékonyság fokozása tovább pörgeti a gazdaságot. Ez az úgynevezett Jevons-paradoxon,[iv] amelynek lényege a következő. A vállalatok az anyag- és energiahatékony technológiák segítségével költségeket takarítanak meg. Emiatt egyrészt fokozhatják a termelést, és amennyiben nincs még kereslet a nagyobb mennyiségű termékre, igyekszenek megteremteni azt. Másrészt a termelés fokozása helyett választhatják a termék árának csökkentését is annak érdekében, hogy az versenyképesebb legyen a piacon. Ám ez végül szintúgy a termelés fokozódását eredményezheti, mivel az olcsóbb ár következtében megtakarított pénz hatására megnövekedhet a kereslet az adott termék iránt (közvetlen visszapattanó hatás), vagy más termékek iránt (közvetett visszapattanó hatás). A visszapattanó hatás akkor is működésbe léphet, ha a fogyasztó választ anyag- vagy energiahatékony technológiát (például kisebb fogyasztású autót vagy energiahatékony izzót), mivel az így megtakarított pénzt további fogyasztásra fordíthatja.
A Jevons-paradoxon működését világunkban számtalan tapasztalati bizonyíték támasztja alá köszönhetően az elmúlt fél évszázad kutatásainak.[v] Mégis jó szándékú, zöld gondolkodású emberek tömegei nem vesznek róla tudomást, vagy legalábbis nem veszik komolyan. Ők azok, akik egyoldalúan az energia- és anyaghatékonyság fokozására összpontosítanak, miközben figyelmen kívül hagyják azt, hogy a gazdasági teljesítmény mértékének is kulcsszerepe van ökológiai lábnyomunk meghatározásában. Jevons paradoxona arra mutat rá, hogy sok szereplő számára az anyag- és energiahatékonyság növelése mindössze a költségek megtakarításának és ezáltal a profitnövelésnek egy eszköze. Nyilvánvaló, hogy mellékesen rendszerint fakad lábnyomcsökkenés is a hatékonyság fokozásából, ám ezeket az eredményeket előbb vagy utóbb semmissé teszi a gazdasági teljesítmény további növekedése.
Akkor mit tegyünk?
A fentiek semmiképp sem jelentik azt, hogy a technológiai megoldások ne lennének fontosak a Nagy Ökológiai Fordulathoz. Épp ellenkezőleg: az ökológiailag fenntartható társadalmak megteremtésében kulcsszerep hárul a technikához konyító emberekre – szakértőkre és műkedvelőkre egyaránt.
Ugyanakkor a fentiek miatt a komplex és hatékony ökotechnológiák bizonyosan nem elégségesek az ökológiai válság fölszámolásához. De még az is kevés, ha másfajta, egyszerűbb technológiák (low-tech) felé fordulunk. Csak akkor van esély a Nagy Ökológiai Fordulatra, ha egyúttal képesek leszünk megszabadulni növekedésfétisünktől, és rá tudunk lépni a mértékletesség útjára.
Ez viszont alapvetően a hatalom szétterítésének kérdéséhez vezet minket, aminek részletes kifejtése meghaladná jelen kereteket, így csak nagyon vázlatosan eshet szó róla itt. Ha szemügyre vesszük azokat a tényezőket, amelyek ma a növekedéskényszer mögött állnak,[vi] akkor azt találjuk, hogy a gazdasági növekedést döntően a koncentrált hatalmat birtokló politikai-gazdasági elit forszírozza világszerte. A koncentrált hatalom megőrzéséhez és különösen további növeléséhez (akár újabb választók, akár újabb fogyasztók megnyeréséhez) ugyanis kulcsfontosságú eszköz a gazdasági növekedés – az elit nem teheti meg, hogy elengedje ezt az eszközt.
Emiatt bátran kijelenthetjük, hogy az ökológiai válság megoldására a globális kapitalista piacgazdaság és a képviseleti demokrácia keretei között egyszerűen nincs esély. A gazdasági és politikai hatalom dekoncentrálására volna szükség. Egyrészt egy olyan gazdaságra, amelyben nem profitorientált, kis- és középméretű vállalatok dominálnak. Másrészt pedig a mainál helyibb és részvételibb demokráciára.[vii] Mindez önmagában nyilvánvalóan még nem elégséges, de feltétlenül szükséges feltétele az ökológiailag fenntartható társadalmak kialakításának.[viii]
Csakis ebben a kontextusban van értelme beszélnünk arról, hogy milyen technológiák használata lenne ökológiai értelemben fenntartható. A hatalom dekoncentrálása jó eséllyel egészen másfajta technológiák választásához vezetne: ezek bizonyosan kisebb léptékűek és kevésbé központosítottak lennének, mint napjaink uralkodó technológiái. Emellett demokratikusabbak is: sokak számára érthetők, hozzáférhetők. A hatékonyságot pedig leemelnénk a piedesztálról: egyetlen fontos szempont volna csupán a sok közül az új technológiák fejlesztésekor, illetve kiválasztásakor. És természetesen nem akarunk visszamenni a kőbaltáig és a szakócáig – ám a hi-techet csak kiskanállal volna szabad adagolnunk. Meg kellene találnunk a középutat: az egyszerű, de nagyszerű technológiák uralmának kora kellene következzen.
Onnantól kezdve, hogy megfosztjuk isteni rangjától, továbbá nem a hatalom eszközeként, vagyis a gazdasági növekedés és az anyagi nyereségszerzés egyik fő biztosítékaként tekintünk rá, a technika a partnerünkké válhat. Egy olyan eszközzé, amely kényelmesebbé és biztonságosabbá teszi az életünket. Technika istennek meg kell halnia tehát ahhoz, hogy emberi alakban születhessen újra.
[i]Ezen tényezők alapos áttekintéséért l. például: Kemp, R. és munkatársai 2004. Technológiai rezsimváltások a fenntarthatóság irányába niche-képződések folyamatain keresztül: a stratégiai niche-menedzsment megközelítése. In: Természet és gazdaság, 360-391. Typotex Kiadó, Budapest.
[ii]York, R. 2012. Do alternative energy sources displace fossil fuels? Nature Climate Change 2, 441-443. https://www.dropbox.com/s/85yte0emob1sgvv/york2012.pdf?dl=0
[iii]York, R. 2008. Ökológiai paradoxonok: William Stanley Jevons és a papírmentes iroda. Kovász XII (1–2), 5–15. http://kovasz.uni-corvinus.hu/2008/york.pdf
[iv]Ezt a paradoxont elsőként William Stanley Jevons angol közgazdász írta le a The Coal Question című művében jó másfél évszázaddal ezelőtt. Jevons azt figyelte meg, hogy hiába növekedett a kőszén felhasználásának hatékonysága, az energiahordozó teljes elfogyasztott mennyisége mégis egyre nőtt a XIX. századi Angliában. A paradoxon iránt mélyebben érdeklődőknek ajánlom az alábbi két átfogó szakcikket:
– Alcott, B. 2005. Jevons’ paradox. Ecological Economics, 54(1), 9-21. https://citeseerx.ist.psu.edu/document?repid=rep1&type=pdf&doi=f247b8fae38e0c46bb9d1020b0be0d589db28446
– York, R. & McGee, J.A. 2016. Understanding the Jevons paradox. Environmental Sociology 2(1), 77-87. https://bit.ly/3bwoBZ6
[v]Polimeni, J. M. 2008. Empirical evidence for the Jevons Paradox. In: The Jevons paradox and the myth of resource efficiency improvements, 141-171. Earthscan. London.
[vi]Antal M. 2021. Több őszinteséget, új közgazdaságtant! – A gazdasági növekedés meghaladásának stratégiái. Replika 121-122, 179-208. www.replika.hu/system/files/archivum/replika_121-122-13_antal.pdf
[vii]Ennek kifejtését l. Takács-Sánta A. 2017. A közlegelők komédiája – A közösségek újrafelfedezése mint kiút az ökológiai válságból (6. fejezet). L’Harmattan Kiadó, Budapest.
[viii]Arról, hogy mi személyesen, másokkal helyben összefogva mi mindent tehetünk mindezért, l. a Kiutak portál cselekvési tippjeit: www.kiutak.hu/cselekedj.