Raymond Kurzweil színes egyéniség, feltaláló, író, informatikus, filozófus, jövőkutató, sok merész – gyakran erősen vitatott – gondolat megfogalmazója. 76 évesen sokan őt tekintik a mesterséges intelligencia kutatás rangidős elöljárójának, akiről Bill Gates úgy nyilatkozott, hogy ő „a mesterséges intelligencia jövőjét legjobban megjósoló” személy. Legújabb, 2024-ben megjelent könyvében The Singularity Is Nearer-ben is számos megrázó előrejelzést tesz, amelyek – szokásához hűen – első ránézésre inkább a sci-fi határán állnak… Csakhogy, második ránézésre az ember könnyen rájöhet: nem, ez már a valóság.
Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!
Szingularitás
A transzhumanizmus egyik vezető képviselőjeként, Kurzweil már korábbi könyvével – The Singularity Is Near, 2005 -(magyarul, A szingularitás küszöbén – 2013) is nagy viharokat kavart. Ez a kifejezés eredeti formájában a fekete lyukak peremén létrejövő gravitációs szingularitásra utal. Kutatók szerint, ez egy olyan pont, ahol a fizikában jelenleg ismert modelljeink használhatatlanná válnak. Ennek analógiájaként használja Kurzweil a technológiai szingularitás fogalmát, amely egy olyan időpont, amikor – az emberfeletti intelligencia, és más technológiai újítások, olyan tudományos és társadalmi változásokat indítanak el, amit a szingularitás előtt élők nemcsak hogy nem láthatnak előre, de alkalmasint már követni is képtelenek lesznek. Ami a technopesszimisták számára egy rémisztő gondolat, az olyan transzhumanistáknak, mint Kurzweil, a „szép új világ” kezdete.
Még 21 év, és….
Kurzweil természetesen meg is mondja, hogy szerinte mikor következik be ez a pillanat: 2045-ben (plusz-mínusz egy két év). Elsőre mosolyogni valónak tűnhet ez a random dátum, de itt kell emlékeztetni arra, hogy Kurzweilnak volt egy korábbi híres jóslata. Már a 90-es években azt nyilatkozta, hogy az AGI (Artificial General Intelligence) vagyis a mesterséges általános intelligencia (vagy általános mesterséges intelligencia), – amely már nem csak egyes feladatokat képes megoldani, hanem „utánozni” tudja az emberi gondolkodás széles spektrumát -, 2029-re fog előállni. Akkor ezt a tudományos közösség többsége nevetségesnek tartotta, ma viszont… A mai kutatók úgy vélik, lehet, hogy ez nem pont 2029-ben, hanem mondjuk inkább 2035-ben fog bekövetkezni, de a fejlődés ütemét illetően, Kurzweil jóslata helytállónak bizonyult.
Kurzweil központi gondolata – melyre mindkét jóslat támaszkodik – a mesterséges intelligencia exponenciális növekedése. Ennek köszönhetően úgy véli, most jött el a régóta épülő billenési pont, és a 21. században nem 100 évnyi, hanem körülbelül 20 ezer évnyi fejlődést fogunk megtapasztalni.
Ellentmondásos módon, az optimista jóslatát épp a megújuló energia robbanásszerű fejlődésével kívánja illusztrálni (bizonyítani), rámutatva arra, hogy például a napenergia költsége több mint 99%-kal csökkent az elmúlt évtizedekben, elterjedése pedig néhány évente megduplázódik. Korábbi előrejelzése szerint a 2030-as évekre az olyan megújuló energiaforrások, mint a nap- és szélenergia, teljes mértékben kielégítik a globális energiaigényeket. Független attól, hogy jelen adatok alapján ezek a jóslatok elhamarkodottnak tűnnek, Kurzweil ezt az energia-kapacitást éppenséggel arra akarja felhasználni, hogy a mesterséges intelligencia számára szükséges hatalmas számítási teljesítményt és ennek hatalmas energiaigényét kielégítse. Úgy véli, hogy a megújuló energia exponenciális növekedésével ez megoldható lesz anélkül is, hogy kimerülnének a környezeti erőforrások. Sőt, ahogyan a mesterséges intelligencia rendszerek egyre kifinomultabbak, Kurzweil elképzelése szerint a megújuló energia technológiák optimalizálásával, a fenntartható megoldások kutatásának felgyorsításával integrálni fogják őket a széndioxid-kibocsátás elleni küzdelembe, s így pont az MI fog utat mutatni az olyan globális kihívások megoldásában, mint az éghajlatváltozás.
Kiborgok kora?
Transzhumanista technooptimizmusának köszönhetően, Kurzweil nem csak azt gondolja, hogy ezen fordulópont után az – emberi képességeket messze meghaladó – mesterséges intelligencia képes lesz megfejteni az emberiség számtalan eddig megoldhatatlannak tűnő problémáját, de ez lesz egyben az a korszak, amikor az emberek egyesülhetnek ezzel a technológiával, hogy javítsák képességeiket, és elmossák a határvonalat a biológiai és a gépi intelligencia között.
Kurzweil régóta támogatja a technológia alkalmazását az emberi élet meghosszabbítására, és a The Singularity Is Nearerben is hangoztatja azt a meggyőződését, hogy a biotechnológia gyors fejlődése az egészség jelentős javulásához és az emberi élet meghosszabbodásához vezet. Újításokat ír le olyan területeken, mint a regeneratív gyógyászat, ahol a kutatók olyan mesterséges szerveket fejlesztenek, mint a vese vagy a tüdő, amelyek helyettesítik a meghibásodott biológiai szerveket. Kiemeli a már ma is használt biokémiai szimuláció jelentőségét. Kurzweil egyik kedvenc példája a Covid 19-re kifejlesztett Moderna vakcina. Leegyszerűsítve, hagyományosan egy oltóanyag kifejlesztése eddig úgy történt, hogy egy-egy ígéretes megoldást kiválasztottak, majd elvégeztek egy sor – nagyon időigényes – állati, majd emberi kísérletet. A biokémiai szimulációs technológia fejlődésével azonban lehetővé válik, hogy ne egy-két megoldást, hanem akár több százezret kipróbáljanak egyszere, végigfuttatva több millió szimulációt. Kurzweil szerint ezzel a módszerrel most már néhány nap alatt lefuttatható, ami korábban évtizedekig tartott.. E technológiák fejlődésével az emberek drámaian meghosszabbíthatják életüket, – jósolja Kurzweil – végül gyakorlati halhatatlanságot érhetnek el testük folyamatos megfiatalításával és elméjük digitális eszközökbe való feltöltésével. Úgy véli, hogy ezt a neurális hálózatok fejlődése, és a nanotechnológiában történő szintén forradalmi áttörések fogják megalapozni.
Etikai és társadalmi vonatkozások
Míg Kurzweil jóslatai többnyire pozitív képet festenek a jövőről, elismeri, hogy a gyors technológiai változások számos társadalmi és etikai kihívással járhatnak….
Társadalmi aggodalmak: munkahely-kiszorítás és egyenlőtlenség
Új könyvében ő is arra figyelmeztet, hogy a mesterséges intelligencia és az automatizálás felboríthatja a gazdaságot azáltal, hogy sok munkahelyet elavulttá tesz, ami pedig széles körben elterjedt munkanélküliséghez vezethet. Mivel a mesterséges intelligencia egyre inkább képes összetett manuális, sőt kognitív feladatok elvégzésére, munkahelyek tízmilliói kerülhetnek veszélybe olyan ágazatokban, mint a gyártás, a szállítás, a szolgáltatás, és még a szellemi foglalkozások is.
Kurzweil megoldása erre a problémára a készségfejlesztés és a munka természetének újragondolása körül forog. Mint a technooptimisták általában, azt javasolja, hogy amint az automatizálás átveszi a “rutin feladatokat”, az embereknek kreatívabb, összetettebb és interperszonális szerepekre kell összpontosítaniuk, amelyeket a gépek (legalábbis még …) nem tudnak azonos szinten ellátni. Ő is az egész életen át tartó tanulás felé való elmozdulást szorgalmazza, ahol az egyének egész életük során folyamatosan alkalmazkodnak és új készségeket sajátítanak el – természetesen a mesterséges intelligencia által vezérelt oktatási eszközök segítségével. Ezek az eszközök – szerinte – mindenki számára elérhetővé tennék a személyre szabott tanulást, potenciálisan kiegyenlítve a versenyfeltételeket és csökkentve a gazdasági egyenlőtlenségeket.
Kurzweil azt is tárgyalja, hogy új gazdasági modellekre van szükség, mint például az univerzális alapjövedelem (UBI), hogy pénzügyi biztonságot nyújtsanak a folyamatosan változó munkahelyi követelmények mellett. Az univerzális alapjövedelem biztosíthatja, hogy még azok is megőrizzék alapvető életszínvonalukat, akiket a technológia kiszorít a munkahelyről, miközben a társadalom egy olyan jövőbe lép át, ahol a munka kevésbé kötődik a túléléshez.
A fejlődés okozta vagyon és lehetőségek újraelosztásával Kurzweil egy olyan világot képzel el, ahol mindenki profitál a technológiai vívmányaiból, nem csak az az elit, amely birtokolja a technológiát. Úgy véli, elvileg van rá lehetőség, hogy a társadalom igazságosan ossza el a mesterséges intelligencia által vezérelt gazdasági hatékonyságból származó vagyont és gazdagságot. Optimista víziója szerint, ez globális szinten felszámolhatja a nélkülözést és az egész emberiség profitálhat a techforradalom okozta magasabb életminőségből. Persze, azt is elismeri, ez a forgatókönyv csak egyik a lehetségesek közül, és tisztában van azzal a veszéllyel, hogy az egyenlőtlenségek éppenséggel minden eddiginél szélsőségesebbé is válhatnak…
Etikai aggályok: Ki vagyok én? A tudat és az identitás természete
Kurzweil az identitás és a tudat mélyreható kérdéseit is érinti. A neurotechnológia fejlődésével Kurzweil azt jósolja, hogy előbb-utóbb képesek leszünk elménket digitális platformokra feltölteni, hatékonyan megvalósítva a digitális halhatatlanság egy formáját. Ez azonban mély filozófiai kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy mit jelent embernek lenni. Ha gondolataink, emlékeink és személyiségünk megismételhető egy gépben, akkor ugyanaz a személy vagyunk-e? A digitális elméknek ugyanazok a jogai vannak, mint a biológiaiaknak?
Kurzweil erre is dilemmára is optimista megközelítést kínál. Úgy véli, hogy ahogy az emberek a mesterséges intelligencia segítségével elkezdik bővíteni agyukat, a biológiai és a mesterséges tudat közötti különbség egyre inkább elmosódik. Ahelyett, hogy az AI-t az emberiségtől elkülönülő valaminek tekintenénk, azt javasolja, hogy integráljuk identitásunkba, fejlesztve kognitív képességeinket, miközben megtartjuk önazonosságunkat. Véleménye szerint a technológiával való egyesülés folyamata fokozatos és önkéntes lesz, lehetővé téve az egyének számára, hogy megtartsák az evolúció feletti ellenőrzést.
Optimizmusa ellenére Kurzweil elismeri, hogy világos etikai irányelvekre van szükség az új határokon való eligazodáshoz. Olyan nemzetközi keretek kidolgozását szorgalmazza, amelyek biztosítják a mesterséges intelligencia és a neurotechnológia biztonságos és felelős fejlesztését. Ezeknek a keretrendszereknek olyan kérdésekkel kell foglalkozniuk, mint az adatvédelem, a szellemi autonómia és a digitális entitások jogai, biztosítva, hogy a technológia ne csökkentse, hanem erősítse az emberi méltóságot.
Irányítás és az AI-szabályozás kockázata
A harmadik kulcsfontosságú aggály, amelyet Kurzweil kiemel, az a lehetőség, hogy a mesterséges intelligenciával visszaélnek, akár rosszindulatú szereplők, akár maguk az „elszabadult rendszerek”. Ahogy a mesterséges intelligencia egyre erősebbé válik, fennáll annak a veszélye, hogy a technológiákat egyes társadalmi csoportok manipulálására, vagy a demokrácia aláásására használják, ahogyan fennáll az a kockázat is, hogy – az ember által immáron átláthatatlan – komplexitásuk miatt, ezek a rendszerek (az emberek számára) egyszerűen ellenőrizhetetlenné válnak. Kurzweil felismeri a „szuperintelligens” mesterséges intelligencia körüli félelmeket, amelyek helytelen tervezés vagy etikátlan használat esetén egzisztenciális fenyegetést jelenthetnek az egész emberiség számára.
Ennek a kockázatnak a mérséklése érdekében Kurzweil a “barátságos” mesterséges intelligencia kifejlesztése mellett érvel – olyan AI-rendszerek kialakítása mellett, amelyeket úgy vannak programozva, hogy tiszteljék az emberi értékek és etikai elveket, és arra törekedjenek hogy előmozdítsák az emberiség jólétét. Kurzweil támogatja a szabályozó testületek létrehozását is, amelyek felügyelik a fejlett AI-rendszerek fejlesztését és telepítését. Ezek az intézmények figyelemmel kísérnék a mesterséges intelligencia kutatását, alkalmazásának etikai normáit, és biztosítanák, hogy a mesterséges intelligenciát az emberiség egészének javára használják fel, ahelyett, hogy befolyásos vállalatok vagy kormányok monopolizálnák őket. Kurzweil úgy véli, hogy ezeknek a biztosítékoknak a megalkotásával ki tudjuk használni az AI átalakító erejét, miközben minimalizáljuk a visszaélésekkel kapcsolatos kockázatokat.
Navigálás ismeretlen tájakon
Kritikusabb szemmel nézve, Kurzweil könyve egyenetlen. Bőséggel kapunk bombasztikus jóslatokat és lélegzetelállító víziókat, miközben az ezekből származó veszélyek végiggondolása legjobb esetben mozaikos és elfogultan naiv. Mondhatnánk azt, hogy nem egy ilyen könyvtől kell várni a felmerülő veszélyek elhárítására irányuló részletes forgatókönyveket, de ennél többről van szó. Felmerül a kérdés, hogy az itt leírt ember- és társadalomkép vajon mennyire reális. És felmerül az a kérdés is, hogy megelégszünk-e azzal a szokványos lózunggal, hogy „hát igen, a technológia vívmányait lehet jó, de lehet rossz célokra is használni…”
Két nagy problémát mindenképpen észre kell vennünk. Először islátni kell, hogy azon társadalmi erők, amelyek a technológiai vívmányokat a kizsákmányolás és a manipulálás fokozására használnák fel, nem pusztán alkalmi veszélyek, hanem az uralkodó társadalmi rendünk alappillérei. A neoliberális kapitalizmus, illetve a diktatórikus populizmus korában a technológia ilyen célú hadba állítása nem egy „váratlan eltévedés” lenne, hanem a rendszer törvényszerű működése! Ezért álnaivan bízni abban, hogy a társadalom majd bölcsen közelít ezekhez a változásokhoz és majd azt az utat „választjuk” (kik is??), ami az egyenlőtlenségek felszámolásához és az „áldások” igazságos szétterítéséhez vezet, szemfényvesztés. Másrészt a Kurzweil által felvázolt „szingularitás”, nem csak technológiailag és tudományosan precedens nélküli, hanem társadalmilag is az. Sokan hasonlítják a mostani techforradalmat korábbi – hatalmas változást hozó – mérföldkövekhez, például az atombomba kifejlesztéséhez, de a mostani helyzet valójában nem analóg ezekkel. Igen, az például precedens nélküli volt, hogy az atombomba által az emberiség e olyan eszköz birtokába jutott, amellyel akár elpusztíthatja magát, ám az erről való döntés továbbra is az emberek kezében maradt! A transzhumánus – vagyis emberen-túli – technológia már nem ilyen – per definitionem. Ahogyan Yuval Harari több helyen is kifejti: ez a technológia már nem eszköz, hanem ágens. Tehát nem végrehajtó, hanem cselekvő. Ez egy páratlan és egyben ismeretlen területet nyit meg, hiszen a jövő eseményeit már nem biztos, hogy mi (emberek) irányítjuk – sőt, az sem biztos, hogy egyáltalán átlátjuk. Ez minden álomszerű optimizmus mellett is hatalmas óvatosságra és elővigyázatosságra kellene, hogy késztessen minket. Ám, ha a jövővel kapcsolatos gondolkodásunkat olyan mesébe illő várakozásokkal töltjük meg, mint a halhatatlanság vagy a mindentudás – ahogyan Kurzweil teszi – aligha leszünk képesek ilyen önmérsékletre.
