Mekkora kibocsátáscsökkentésre kötelesek az államok? Szabadon dönthetnek arról, hogy milyen intézkedéseket tesznek a másfél fokos cél elérése érdekében? Felelőssé tehetők az éghajlatváltozás okozta károkért, ha igen, milyen jogorvoslat kérhető a nemzetközi bíróságok előtt? Engedélyezhető-e újabb fosszilis beruházás? És – Trump Amerikájához hasonlóan – „felmentheti-e magát” egy állam klímajogi kötelezettségei alól, ha kilép a Párizsi Megállapodásból? A hágai Nemzetközi Bíróság döntése nyomán Dr. Sulyok Katalin környezetjogász, a Durham University docense keresi a választ ezekre a kérdésekre.
Szerző: Dr. Sulyok Katalin környezetjogász, a Durham University docense, az ELTE ÁJK magántanára
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
Bár a klímaváltozás mozgatórugóival és hatásaival kapcsolatban már elegendő biztos tudományos bizonyítékkal rendelkezünk, az államok klímaváltozással kapcsolatos jogi kötelezettségének konkrét tartalmával, és bírósági kikényszeríthetőségével kapcsolatosan mindmáig nagy volt a jogi bizonytalanság. A bevezetőben említett kérdésekre mindeddig nem volt egyértelmű válasz, ahogy arra sem, hogy egyáltalán milyen kötelezettségek terhelik az államokat az általuk közvetlenül vállalt egyezményes kötelezettségeken túl? Azonban a Hágában székelő Nemzetközi Bíróság, amely az ENSZ legfőbb bírói szerve, és amely a bős-nagymarosi vitában is döntést hozott Magyarország és Szlovákia jogvitájában, idén júliusban egy 140 oldalas tanácsadó véleményben részletezte, hogy a nemzetközi jog szabályai alapján milyen kötelezettségek terhelik az államokat az éghajlatváltozással kapcsolatban.
Az ilyen tanácsadó véleményekben a bíróság nem két konkrét állam közötti perben dönt, tehát nem egy meghatározott állam jogsértését vizsgálja, hanem ebben az eljárásban általános jelleggel, elvi szinten értelmezi az államok nemzetközi jog alapján fennálló kötelezettségének tartalmát. Az alábbiakban a vélemény néhány legfontosabb megállapítását mutatom be – terjedelemi okokból itt nem tudok kitérni minden jogkérdésre (a tengerjogi vonatkozásokról, emberi jogi kötelezettségekről lásd ezt a korábbi bejegyzést).
Hurrikánoktól Hágáig: Vanuatu történelmi lépése a klímaválság ügyében
Tanácsadó véleményt egy állam sem jogosult egyedül kérni, de az ENSZ Közgyűlése már terjeszthet kérdéseket a Bíróság elé. Vanuatu, egy hurrikánok által többször letarolt kis szigetállam kezdeményezésére először sikerült meggyőzni az államok többségét, hogy támogassák a klímaváltozással kapcsolatos jogi kérdések előterjesztését. Több korábbi sikertelen kezdeményezést követően, 2023-ban végül egyhangúlag döntött az ENSZ Közgyűlése arról, hogy két kérdésben a Nemzetközi Bíróság jogértelmezését kéri. Az első kérdés azt firtatta, hogy a különböző egyezmények és a szokásjog alapján milyen éghajlatvédelmi kötelezettségek terhelik az államokat. A második kérdés pedig e kötelezettségek megsértése esetére irányadó jogkövetkezményekre vonatkozott.
Az eljárásban több mint 100 állam és nemzetközi szervezet fejtette ki álláspontját a két hétig zajló szóbeli tárgyaláson. Így első alkalommal tudhattuk meg, hogy a belpolitikai szlogeneken túl pontosan mit is gondolnak az államok jogi értelemben az őket terhelő, a klímaváltozással kapcsolatos kötelezettségekről. Nem meglepő módon az álláspontok igen eltérőek voltak, hiszen számos apró, süllyedő szigetország mellett nagy olajkitermelő államok és az ipari forradalom óta nagy történeti kibocsátásokkal rendelkező államok is felszólaltak a tárgyaláson.
A Bíróság a szóbeli tárgyalás előtt egy teljes napig konzultált az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC) tagjaival az éghajlatváltozás tudományos tényeiről, bizonyítékairól. A tanácsadó vélemény széles körben támaszkodik is az IPCC jelentéseire (közel 80-szor hivatkozik az éghajlatváltozással kapcsolatos tudományos bizonyítékokra a jogi kötelezettségek értelmezésekor, ennek jelentőségéről bővebben angol nyelvben egy másik bejegyzésben írtam), és a klímatudomány legfrissebb tényeinek figyelembevételét az államok számára is előírta.
Összességében elmondható, hogy a Nemzetközi Bíróság a jogi kötelezettségek elismerését sürgető, progresszívebb álláspontot foglalt el. Bár a Bíróság egyhangú döntést hozott, ám minden bíró párhuzamos indokolást, illetve deklarációt fűzött a véleményhez, ami jelzi, hogy nagyon sok kérdés tekintetében nincs teljes konszenzus még a bíróság tagjai között sem.
A Párizsi Megállapodásból fakadó kötelezettségek: szigorúbbak, mint gondoltuk?
Több állam azzal érvelt, hogy az üvegházhatású gázok (ÜHG-k) kibocsátásával kapcsolatos kötelezettségeiket az ENSZ 2015. évi Párizsi Megállapodása tartalmazza, amely nagy mozgásteret ad az államoknak az ÜHG-kibocsátási törekvéseiket meghatározó Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulásaik (NDC) terén. Ezért érvelésük szerint mindössze törekedniük kell a felmelegedés másfél fokon belül tartására, de valójában szabadon dönthetnek arról, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek, és lényegében ők döntik el, hogy milyen intézkedés minősül a lehető legnagyobb ambíciónak, amelyet a Párizsi Megállapodás is említ.
Bár a Párizsi Megállapodás jogilag kötelező nemzetközi szerződés, a nemzetközi tárgyalások során az egyes rendelkezéseinek szövege sok helyen egy nagyon kényes diplomáciai kompromisszum eredményeként született. Ezért sokan több fontos szabályát is bíróság előtt nem kikényszeríthető, puha kötelezettségeknek gondolták, a Párizsi Megállapodás jogilag kötelező erejét pedig alapvetően szimbolikusnak tartották.
A vélemény azonban kimondta, hogy az államok nem élveznek teljes szabadságot az NDC-k meghatározásában. Az államok vállalásainak igazodniuk kell a klímaválság egyre növekvő kockázataihoz és a mindenkori tudományos eredményekhez, valamint együttesen alkalmasnak kell lenniük arra, hogy elérjék a Párizsi Megállapodás másfél fokos felmelegedési célját. Az államok továbbá kötelesek a lehető legnagyobb ambícióval eljárni, és ez a kötelezettség nem pusztán szimbolikus, hanem egy szigorú gondossági kötelezettség, azaz az állam köteles minden szükséges intézkedést megtenni a másfél fokos cél megtartása érdekében. Az államoknak tehát érdemi erőfeszítéseket kell tenniük az ÜHG-kibocsátás és dekarbonizáció terén, és a vállalásaik jogi helytállóságáról nem dönthetnek saját maguk, hanem annak megítélése a Nemzetközi Bíróság hatáskörébe tartozik. A Párizsi Megállapodásból fakadó követelmények be nem tartása esetén az államok kötelezettségszegést követnek el a Bíróság szerint.
A Nemzetközi Bíróság új korszakot nyitott: minden állam köteles az éghajlati rendszer károsodását megelőzni
Az államok nemzetközi jogi kötelezettségei alapvetően nemzetközi szerződésekből, valamint az úgynevezett nemzetközi szokásjogból fakadnak. Ez utóbbi szabályok katalógusa nem található meg leírott formában (mint a szerződések esetében), hanem azt az államok gyakorlata alakítja, így idővel változik, és a szokásjogi kötelezettségek megállapításában a nemzetközi bíróságok döntő szereppel bírnak. A szokásjog azért is jelentős, mert kötelez minden államot. Mind ez idáig vitatott volt, hogy a szokásjogban található környezeti kármegelőzési kötelezettség (amelyet 1941-ben mondott ki először nemzetközi bíróság) egyáltalán kiterjed-e az üvegházhatású gázok kibocsátására. Több nagykibocsátó állam azzal érvelt, hogy nem, és hogy a klímaváltozással kapcsolatos kötelezettségeik kimerülnek a Párizsi Megállapodásban foglaltakban.
Ezért különösen nagy jelentőségű, hogy a vélemény kimondja, hogy a határon átnyúló súlyos környezeti károkozás megelőzésének szokásjogi kötelezettsége kiterjed az éghajlatváltozás okaira is. Azaz az államok minden rendelkezésükre álló eszközzel kötelesek gondoskodni arról, hogy az ellenőrzésük alá tartozó ÜHG-kibocsátás ne okozzon jelentős károsodást az éghajlati rendszerben.
Az éghajlati rendszer további károsodásának megelőzése érdekében az államoknak gyorsan, tartósan és jelentősen csökkenteniük kell az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az államok a szokásjog alapján továbbá kötelesek az általuk engedélyezett ÜHG-kibocsátások hatásait hatásvizsgálati kötelezettségeik körében felmérni.
A bíróság hangsúlyozta, hogy ez a megelőzési kötelezettség minden államra vonatkozik, így a kis kibocsátó, illetve adott esetben fejlődő, szegény államok is kötelesek az ÜHG kibocsátások csökkentésére. Az éghajlati rendszer megőrzése ugyanis közös érdek, és minden ÜHG-kibocsátás hozzájárul annak károsításához. Fontos ugyanakkor, hogy nem önmagában az ÜHG-kibocsátás ténye a jogellenes állami magatartás, hanem az állam ÜHG-szabályozási kötelezettségének elmulasztása. Azonban a közös, de megkülönböztetett felelősség elve alapján a nemzetközi jog a fejlettebb államoktól nagyobb erőfeszítéseket vár el.
A Bíróság hangsúlyozta, hogy a nemzetközi jog megsértésének minősül (amely egy állam elleni perben is felhívható), ha az államok nem fogadnak el olyan érdemi intézkedéseket, amelyek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését eredményezik. Ráadásul a Bíróság szerint az is jogsértő magatartásnak minősülhat, ha az államok nem törekszenek a fosszilis tüzelőanyagok termelésének, fogyasztásának és kitermelésének csökkentésére.
Üzenet az Egyesült Államoknak: Az együttműködési kötelezettség a Párizsi Megállapodásból kilépő államokat is terheli
A tanácsadó vélemény szerint az államok másik szokásjogi kötelezettsége a jóhiszemű együttműködés, amelynek értelmében minden állam köteles tenni az éghajlati rendszer és a természeti környezet károsodásának megelőzése érdekében. A Bíróság külön hangsúlyozta, hogy a klímaegyezményekből kilépő állam is köteles együttműködni a klímaegyezményben részt vevő többi állammal. Klímaegyezményekből kilépő államokat a szokásjog alapján (tehát az egyezménytől függetlenül) a megelőzés és együttműködési kötelezettsége alapján továbbra is terheli a fentebb bemutatott ÜHG-kibocsátáscsökkentés kötelezettsége. Azok elmulasztása szintén nemzetközi kötelezettségszegésre vezethet. A Nemzetközi Bíróság ezzel az együttműködés elvét nem pusztán politikai, diplomáciai ügyként, hanem jogi kötelezettségként fogalmazta meg, amely minden államot kötelez.
Ez különösen fontos üzenet most, amikor a multilaterális, államközi döntéshozatal válsága több téren is világosan látszik, így az éghajlati, környezeti kérdések esetén is. Elég csak a nemzetközi műanyag egyezmény tárgyalásának elakadására, illetve az ENSZ Nemzetközi Tengerészeti Szervezete által tervezett, a tengeri fuvarozás net zero keretrendszerének megtorpedózására gondolni.
A jogsértés jogkövetkezménye: út az államközi klímaperek felé?
A nemzetközi jog a nemzetközi kötelezettségek megszegése esetére általánosságban háromféle jogorvoslatot ír elő:
- a jogsértő cselekmények abbahagyása vagy a mulasztások megszüntetése;
- a jogellenes cselekmények vagy mulasztások megismétlődésének kizárására vonatkozó biztosítékok és garanciák nyújtása, ha a körülmények ezt megkövetelik; és
- a sértett államok teljes kártalanítása helyreállítás, illetve amennyiben arra nincs mód, úgy kártérítés és elégtétel formájában.
A süllyedő szigetállamok és a fejlődő államok legfontosabb törekvése a tanácsadó véleményezési eljárásban arra irányult, hogy a Bíróság mondja ki, hogy a klímaváltozás okozta károkért kártérítés is kérhető. A Párizsi Megállapodásból ugyanis ez a passzus a fejlett országok ellenállására kikerült. Most azonban a Bíróság megerősítette, hogy elvi jelleggel mindhárom jogorvoslat (köztük az anyagi kártérítés is) megítélhető.
A vélemény azt is leszögezi, hogy az egyes történeti, illetve jelenlegi kibocsátások hozzárendelhetők a tudomány eredményei alapján az egyes államokhoz. A Bíróság hangsúlyozta, hogy az államfelelősség szabályai a nemzetközi jogban lehetővé teszik az államok felelősségének megállapítását az éghajlatváltozással összefüggésben is. Az ok-okozati összefüggés fennálltát és a több állam együttes jogellenes magatartásából eredő felelősségi kérdéseket esetről esetre kell megítélni, a tények, köztük a természettudományos bizonyíték alapján. Ezzel a Bíróság megnyitja az utat az államok közötti klímaperek elvi lehetősége előtt. Azonban nem valószínű, hogy a jövőben számos ilyen eljárás indulna, mert a nemzetközi bíróságok előtt az alperes államnak (aki ellen az pert indították) is bele kell egyeznie az eljárás lefolytatásába, valamint a bíróság tagjai is igen eltérő nézeteket vallottak e lehetőség kapcsán az egyéni véleményeikben.
Mi a tanácsadó vélemény várható hatása?
A döntés legfontosabb elvi következménye, hogy a tanácsadó vélemény jelentősen csökkentette az eddig fennálló jogbizonytalanságot. Bár szűk értelemben a tanácsadó vélemények nem bírnak kötelező jogi erővel, a döntés mégis nagy hatással lesz majd várhatóan más bíróságok jogértelmezésére az előttük folyó klímaperekben. A nemzetközi bíróságok döntései a nemzeti bíróságok előtt is nagy tekintéllyel bírnak. Az elmúlt hónapokban például több nemzeti bíróság is hivatkozott ítéleti érvelése során az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróság klímaváltozással kapcsolatos tanácsadó véleményére.
Az ENSZ legfőbb bíróságának álláspontját a nemzetközi klímatárgyalásokon is nehéz lesz megkerülni. Hamarosan kezdődik az ENSZ Klímaváltozási Keretegyezményének égisze alatt zajló Felek Konferenciája (COP) Brazíliában, ahol minden bizonnyal visszaköszönnek majd az államok jogi pozícióiban és érveléseiben a Nemzetközi Bíróság megállapításai. Hazánkban pedig jelenleg zajlik egy új, érdemibb rendelkezéseket tartalmazó klímatörvény előkészítése, amely szempontjából szintén meghatározó jelentőségű, hogy milyen éghajlatvédelmi kötelezettségek terhelik Magyarországot a nemzetközi jogi szabályok alapján.
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
