Winston Churchill már 1931-ben, egy újságcikkben azon poénkodott, hogy mikor fog az emberiség megmenekülni attól az– ahogy ő mondta – „abszurditástól”, hogy egész csirkét nevelünk csak azért, hogy megehessük a mellét vagy a szárnyat. Úgy vélte, bölcsebb lenne csak ezeket a részeket tenyészteni. Ma elégedett lenne, hiszen elérkeztünk a laboratóriumokban nevelt, dehonesztáló kifejezéssel, műhús korába.
Meg nem mondanám, hogy ez nem igazi…
A BBC újságírója élő adásban ül egy elegáns szingapúri étteremben, és azt kérdezi a stúdió: Na milyen? Finom – válaszolja a riporter. Meg nem mondanám, hogy ez nem igazi hús. Átböngészve sok-sok beszámolót, vitacikket, felmérést, sokat elmond, hogy az emberek első gondolata a „műhússal” kapcsolatosan az, hogy vajon olyan-e az íze/állaga/kinézete, mint az igazié. Ha olyan, nyert, ha nem, akkor az a futottak még kategória. A műhús kifejezés amúgy rendkívül félrevezető, mert a sejttenyésztett hús előállításával párhuzamosan szintén forradalmi újításként a piacon vannak az úgynevezett „növényalapú húsok” is (pl. ilyen plant-based hamburgert már évek óta kapni az egyik világhírű gyorsétteremlánc budapesti üzleteiben is.). A szójából (legújabban szója leghemoglobinbinből), vagy búzasikérből (lásd szejtán), vagy borsófehérjéből készült „húshelyettesítők” igencsak eltérnek a valódi állati alapanyagokból kitenyésztett laboratóriumi húsoktól. A névadás így is nagyon tanulságos. Olvashatunk inkább tudományos hangzású, leíró elnevezéseket, mint laboratóriumban előállított hús, sejttenyésztett hús, sejt alapú hús, vagy szintetikus hús. Azután találkozhatunk semlegesebb elnevezésekkel is mint a tenyésztett hús vagy a termesztett hús. Végül hallhatunk pozitív tulajdonságokkal felruházott elnevezéseket is, mint a tiszta hús, a vágásmentes hús, vagy a szenvedésmentés hús. Ezen utóbbi nevek már sejtetik, mik is a sejttenyésztett hús melletti érvek.
Hogyan működik
A tenyésztett hús előállítása leggyakrabban egy – csak minimális kényelmetlenséget okozó – biopsziával, vagyis mintavétellel kezdődik, amit az állat valamely izomsejtéből gyűjtenek be. Ezután a sejteket egyfajta – aminosavakat, cukrokat, ásványi anyagokat tartalmazó – tápanyagba helyezik annak érdekében, hogy szaporodjanak. Mindezt szabályozott hőmérsékletű úgynevezett „bioreaktorokban” végzik, amelyek segítenek abban, hogy a sejtek izomszövetekké alakuljanak. Az így előálló valódi állati izom szerkezetileg és tartalmilag megegyezik a hagyományos húséval.
Miért gondolják azt sokan, hogy ez forradalmi áttörés…
A sejttenyésztett hús hívei elsősorban azért tartják ezt az eljárást rendkívülinek, mert szerintük kezelhetővé tehet két súlyos globális válságot. Az egyik a klímaválság, a másik az állatjólét válsága.
Klímaharc
Évtizedek óta tudjuk, hogy a húselőállítás hatalmas ökológiai terhelést jelent. Az állattenyésztés a Föld jégmentes földterületének körülbelül 30 százalékát foglalja el, és a globális üvegházhatású gázkibocsátások körülbelül 14,5 százalékát termeli. (Hogy el tudjuk képzelni, ez mennyi, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete szerint az állattenyésztésből származó üvegházhatású gázok kibocsátása meghaladja az összes szállítási forma – autók, teherautók, repülőgépek és hajók – kibocsátását.) Egyes számítások szerint a nagy szarvasmarha- és juhpopulációval rendelkező országok állatállományának kibocsátása akár a felét is elérheti az ország teljes üvegházhatású gázkibocsátásának. Az állatok, különösen a kérődzők tenyésztése elképesztő módon hozzájárul a bolygó felmelegedéséhez. Az állatállomány kibocsátásának nagy része metán (CH4), ami egy rendkívül erős üvegházhatású gáz, amelyet a kérődzők táplálékuk emésztése során bocsátanak ki. Természetesen mind az állattartás maga, mind az állatok takarmányozása trágyázással jár. Márpedig az ebből származó dinitrogén-oxid (N2O) az éghajlatváltozás másik jelentős tényezője. És ha mindez nem lenne elég, ehhez még hozzájön az állattartás hatalmas vízigénye. A Világgazdasági Fórum adatai szerint 1 kg marhahús előállításához 15,000 liter vízre van szükség. Vagyis akárhonnan nézzük, az állattenyésztés ökológiai lábnyoma kolosszális. Szakértői előrejelzések szerint most már ott tartunk, hogy a klímaválság megfékezéséhez pusztán a szén és más fosszilis tüzelőanyagok tiszta energiaforrásokkal való helyettesítése nem lesz elég. Egyéb területeken is változtatni kell! Márpedig a sejttenyésztett hús alternatívák akár 95 százalékkal csökkenthetik a földhasználatot, és 75-90 százalékkal csökkenthetik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. A vízfelhasználásról nem is beszélve.
Állatjólét
Itt is önmagukért beszélnek számok. Évente több mint 70-85 milliárd szárazföldi állatot vágnak le élelem céljából. Az is közismert, hogy a nagyipari állattenyésztés egy elképesztően kegyetlen iparág. Állatok milliárdjai csak és kizárólag azért jönnek a világra, hogy fogságban tartva, nagyon gyakran szörnyűséges körülmények között leéljenek egy – a természeteshez képest – nagyon rövidke életet, majd a véres vágóhidakon végezzék. Az állattenyésztés nem egy olyan iparág, mint az autók vagy strandlabdák előállítása. Érző, fájdalmat és félelmet megélő lények milliárdjairól van szó, akiktől az emberiség egyszerűen elfordította a fejét. Paul McCartneytól szokták idézi azt a híres mondatot, hogy “Ha a vágóhidaknak üvegfalai lennének, mindenki vegetáriánus lenne.” Az ipari állattartás egy elképesztően súlyos morális anomália, hiszen az emberiség olyan tömeges szenvedést okoz más érző lényegnek, amely objektíve nem szükséges vagy indokolható. A modern táplálkozástudományban már konszenzus van arról, hogy a húsfogyasztás nem elengedhetetlen az egészséges életmódhoz, így az állatjóléti dilemmák miatt egyre többen elfordulnak a húsfogyasztástól. Kétségtelen tény, hogy a laboratóriumi tenyésztés ezt a morális dilemmát teljesen más kontextusba helyezi, sokak szerint feloldja, hiszen az állati szenvedés ebben a modellben – legalábbis a húsfogyasztás tekintetében – majdnem teljesen megszűnne.
Kontra érvek és kérdőjelek
A sejttenyésztett hússal szembeni ellenérvek gyakorlatilag két csoportra oszthatóak: komoly kifogások és praktikus problémák.
Akadályok
Ami az utóbbit illeti, itt három alapdilemma merül van: ár, méretezés, elfogadás. Amikor 2013-ban debütált az első laboratóriumban termesztett hamburger, a költségek elképesztően magasak voltak. Szó sem lehetett piaci alkalmazásról. Azonban ahogyan ez a technológiai fejlesztéseknél lenni szokott, mára az árak drámaian csökkentek, és számos ismert cég versenyképes árukkal van jelen a piacon. Élelmiszer-közgazdászok szerint ahhoz, hogy a hagyományos hússal való árparitást elérjék, nyilván arra van szükség, hogy a termelés mértékét jelentősen növelni lehessen, de szakértők szerint a költséggörbe egyértelműen jó irányba halad. Ez persze nem pusztán technológiai, vagy árbeli kérdés, egy léptékváltáshoz nyilván a fogyasztói elfogadásnak is jelentősen növekednie kell. Jelenleg ezzel még van tennivaló. A Gallup 2024-es közvélemény-kutatása szerint, míg az amerikaiak 53 százaléka hajlandó megkóstolni a tenyésztett húst, csak 28 százalékuk fontolná meg, hogy rendszeresen beépíti étrendjébe. Technikai kihívást jelent továbbá a hús összetett szerkezetének reprodukálása. Miközben a darált hústermékek, például a hamburgerek, falatkák stb. előállítása mára már megvalósíthatóvá vált, a prémium darabok, például a steakek kialakítása – a márványozásuk miatt – még nem megoldott. De megint csak – a fejlesztések jellegét és ütemét figyelve – ezek olyan kérdések, amelyeknél elmondható: ha van akarat és van piaci igény, idővel megoldódnak.
Kifogások
Ám a fentieknél súlyosabb kifogások is felmerülnek. A sejttenyésztett hús körüli vita a technikai megvalósíthatóságon túl az élelmiszerrendszerünkkel kapcsolatos alapvető kérdésekre is kiterjed.
GMO-k és biotechnológia
A kritikusok azzal érvelnek, hogy a sejtes mezőgazdaság ismét utat enged mindenféle kétes, kipróbált és nem kipróbált „bütykölésnek”, aminek egyértelműen egészségügyi kockázatai lehetnek. Kiemelt félelem a GMO-k (genetikailag módosított élőlények) terjedése, a ráksejtek kialakulásának kockázata, az allergének jelenléte, a szennyeződés, az antibiotikum vagy hormonhasználat, és általában a genetikai, vagy biotechnológiai módosítások átláthatatlanságának következményei. További félelmet generál, hogy az ellenőrzési rendszerekben komoly hiányosságok lehetnek, ráadásul globális szinten nincsennek meg a fogyasztóvédelem szükséges eszközei, normái, szabályai. Itt persze azt is meg kell említeni, hogy ez a veszély a mostani nem-laboratórium állattenyésztésnél is gyakran fennáll, gondoljunk itt például a hormonkezelt marhák körüli problémákra stb.
Szabadalmak és piaci visszaélések
Mint oly gyakran a biotechnológiáknál, a tenyésztett hús mögött meghúzódó technológia jobbára szabadalmaztatott. Számos példát láttunk már arra, hogy ez visszaéléseket tehet lehetővé. Gondolhatunk itt akár a monopóliumok által előidézett piactorzításokra, méltánytalan versenyelőnyökre, vagy akár a független ellenőrzések kijátszására, az élelmiszerönrendelkezés korlátozására és még sorolhatnánk. Itt is meg kell említeni, hogy ezek a visszaélések a hagyományos állattenyésztésben is jelen vannak, különös tekintettel a takarmányiparra. De kétségtelen tény, hogy elfogadhatatlan, hogy ha ezek a szabadalmak egyszerűen áthelyezik a teljhatalmat és a visszaélési lehetőségeket a hagyományos húsipari vállalatokról a biotechnológiai cégekre.
Állattenyésztők megélhetése
A laboratóriumi tenyésztés irányába való elmozdulás kétségtelenül súlyos egzisztenciális kihívást jelent a hagyományos állattenyésztők számára, s több millió állattenyésztőt érinthet világszerte, különösen a fejlődő országokban, ahol az állatállomány élelmet, jövedelmet, társadalmi státuszt és pénzügyi biztonságot is nyújt. A kisgazdákra különösen veszélyesek a vállalati koncentrációk, monopóliumok, szabadalmak stb. Nyitott kérdés még, hogy a sejttenyésztett hús előállítása mekkora üzemméretnél lesz gazdaságos. Csak nagy laboratóriumokban és nagyipari termelésmodellekben érdemes gondolkodni,, vagy lehet kisebb léptékben is termelni.
Itt kell megjegyezni, hogy természetesen nem arról van szó, hogy holnapután megszűnik a háztáji és csak sejttenyésztett hús lesz. Ennek a tenyésztési formának az elsődleges versenytársa a nagyipari hústenyésztés – amely az ökológiai és etikai problémák fő okozója is egyben.
Egérút vagy szemléletváltás?
Sokan egy a fentieknél sokkal kevésbé gyakorlatias kifogást fogalmaznak meg, nevezetesen, hogy a sejttenyésztett hús továbbra is az élelmiszerek technológiai megközelítését tartja fenn, ahelyett, hogy az étkezéssel és a mezőgazdasággal való kapcsolatunk strukturális problémáit kezelné. Úgy vélik, hogy a sejttenyésztett hús csak egyfajta „egérút”, amely által megkerüljük az olyan alapvető kérdéseket, mint például, hogy kell-e egyáltalán ennyi húst enni, vagy hogy az ipari mezőgazdaság nem vezet-e rendszerszinten nemkívánatos következményekhez, nem kellene-e az egész élelmiszertermelésünket átállítani egy más léptékű, lokalizált, fenntarthatóbb modellre…? Úgy vélik, hogy az sejttenyésztett hús egyfajta csöbörből vödörbe megoldás, és a kifejlesztésére, elterjesztésére fordított jelentős erőforrásokat inkább másra kellene fordítani.
Sok még a tisztázatlanság
Vallási és kulturális megfontolások
Számos vallási és kulturális szokás, előírás is kapcsolódik a húsfogyasztáshoz. Egyes vallási hatóságok már most vitatkozni kezdtek arról, hogy hogyan kellene viszonyulni a sejttenyésztett húshoz, például a megfelel-e a kóser vagy hálál követelményeknek, de erről még nincs konszenzus.
Szabályozás
A szabályozási keretek továbbra is egyenlőtlenül alakulnak világszerte. Míg 2020-ban Szingapúr volt az első ország, amely jóváhagyta a sejttenyésztett hús értékesítését, majd 2023-ban az Egyesült Államok is követte, sok nemzet még mindig nem rendelkezik egyértelmű szabályozással, és a nemzetközi szabályok, normák, elvárások stb. is csak kialakulófélben vannak. (A magyar kormány például – mint az a nemrég benyújtott javaslatból kiderül – a teljes tiltás útjára kíván lépni.)
Előretekintve
Látni kell,hogy – a kérdések, kihívások, kifogások ellenére – a sejttenyésztett húsba történő beruházások továbbra is növekednek, és ez várhatóan csak fokozódni fog. 2024-ben a globális befektetések elérték a 2,8 milliárd dollárt, mivel mind az élelmiszeripari vállalatok, mind a kockázati tőkések úgy látják, ezen technológiáknak komoly jövőjük van.Hogy a sejttenyésztett hús beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, nemcsak a technológiai innováción múlik, hanem számos összetett gazdasági, kulturális és etikai kérdés megválaszolásán is, például, hogy hogyan állítjuk elő élelmiszereinket a XXI. században, és mik a prioritásaink. Ami elől nem térhetünk ki, az, az a klímaváltozás problémája., Nem fog elmúlni, sőt, láthatóan egyre súlyosabbá válik. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül jó lelkiismerettel az állatjóléttel kapcsolatos etikai kérdéseket sem. Közismert, hogy ezek – és más, egészségügyi és táplálkozási szempontok – kétségtelenül nagy szerepet játszottak/játszanak a növényi táplálkozás elterjedésében, népszerűségének növekedésében. Ez is jól mutatja, hogy itt valós – társadalomalakító – problémákról van szó. Azt is tapasztaljuk (fájdalmasan), hogy évezredes szokásokon nagyon nehéz változtatni. El kell azt is ismerni, hogy a sejttenyésztett hús elterjedését illető fenntartásoknak és félelmeknek lehet alapjuk. De amennyiben az ellenállásuk azt célozza vagy eredményezi, hogy akkor inkább minden maradjon a régiben, ez esetben érdemben nem enyhülhet az előttünk lévő környezeti és etika válsághelyzet. A következő öt év minden bizonnyal meg fogja határozni, hogy a sejttenyésztett hús valami kuriózum vagy luxus marad-e, vagy ebben az irányban elkezdődik egyfajta globális átalakulás. Annyi biztos, hogy azok a problémák amelyek ennek az iparágnak kifejlődéséhez vezettek, valósak, sürgetők és megkerülhetetlenek.
